„A színházban megszűnik az idő”

198. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház.

A világirodalom kiemelkedő alkotásaival várja közönségét a miskolci teátrum a 2021-2022-es évadban. 12 bemutatót terveznek, emellett a színház bérletrendszere is teljesen megújul ettől az évadtól. A Miskolci Nemzeti Színház épp az évadnyitó társulati ülés napján, augusztus 24-én ünnepelte megnyitásának 198. évét.

Én azért is szeretek színházba járni, mert itt más dimenziója van az időnek, mintha teljesen megszűnne. A miskolciak 198 évvel ezelőtt akartak egy színházat, melyet most is akarnak és szeretnek. A híres helyi mondást, miszerint „az nem miskolci polgár, akinek nincs az Avason pincéje,” átfordítanám arra, hogy „nincs miskolci polgár, akinek legalább egy meghatározó élménye ne lenne a Miskolci Nemzeti Színházból” – fogalmazott beszédében Veres Pál, Miskolc polgármestere. Hozzátette, a színház társulata az elmúlt években elkényeztette közönségét, ezért nagy az elvárás a miskolciak részéről. – Nagy várakozással tekintünk erre az évadra, kívánom, hogy kápráztassanak el minket – mondta a polgármester.

Az előző évet sajnos a járványhelyzet határozta meg, azonban Béres Attila igazgató reményét fejezte ki, hogy az idei egy „normál” évad lesz. – Úgy vélem, ennek a színháznak a legnagyobb ereje a társulat. Minden évadkezdés egy új lehetőség. Az erőnk eddig is abban rejlett, hogy a minőségre törekedtünk: az olcsóság helyett a komplexitásra, az egyszerű megoldások helyett a rétegzettekre törekedtünk – mondta Béres Attila. – Azt kívánom magunknak, hogy minden munka legyen az a fajta összetettségre való törekvés, ami minket mindig is jellemzett – zárta szavait az igazgató, aki ezután bemutatta a teátrum új tagjait: Béres Bence, Börcsök Olivér, Rudolf Szonja és Tegyi Kornél az idei évadtól csatlakoznak a társulathoz, Edvi Henrietta pedig meghívott vendégművészként lesz jelen a társulatban.

A teátrum a 2021-2022-es évadban teljesen új bérletrendszerrel várja a nézőket. Új bérletet elsőként – augusztus 26-tól szeptember 3-ig – azok a nézők vásárolhatnak, akik bemutatják a jegyirodában a 2019-2020-as évadra szóló bérletüket. A teljeskörű bérlet értékesítés szeptember 6-án, hétfőn kezdődik.

A 2021-2022-es évad bemutatói:

Nagyszínház

   Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: MÁGNÁS MISKA – operett

   Ari-Nagy Barbara-Bodor Johanna-Szabó Máté: DÉJÀ VU – történelem képekben sok zenével

   Georges Feydeau: BOLHA A FÜLBE – vígjáték

   Mihail Bulgakov: A MESTER ÉS MARGARITA – színmű

   Selmeczi György-Szőcs Géza: VERON – opera

Kamarayzínház

   Ödön Von Horváth: KASIMIR ÉS KAROLINE – vígjáték

   Moliére: TARTUFFE – vígjáték

   Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A REVIZOR – vígjáték

   Miskolci Balett: TILTOTT ÖSVÉNYEK/NEM ÉN VOLTAM – táncelőadás

Jűtékszín

   Vinnai András: VOJÁGER – kortárs magyar színmű

   Aiszkhülosz/Euripidész/Szophoklész/Hofmannsthal: ELEKTRA – tragédia

  Henrik Ibsen: NÓRA – színmű