A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Itt a trailer, október 9-én pedig jön a film is!
Október 9-én 19:30-tól kerül adásba a Duna csatornán az Ecc-pecc című televíziós produkció, amit 2021 januárjában forgattak le a Thália Színházban. A forgatókönyvet Medveczky Balázs Ecc-pecc kimehetsz című színdarabjából Medveczky Balázs és Sólyom Tamás írta, rendezője Madarász Isti.
A történet röviden arról szól, hogy Bálint, a színház Járai díjas főrendezője úgy tudja, ő lesz a leköszönő színházigazgató utódja. A színház tulajdonosa, Szalai azonban egy régebbi, de teljesen más területről érkező, színházi tapasztalatokkal nem rendelkező emberét, Hamar Imrét kéri fel igazgatónak. Bálint épp a nagyszabású Rómeó és Júlia bemutatóra készül színészeivel, amikor a próbát Imre félbeszakítja, hogy bemutatkozzon és vázolja az új helyzetet… A vígjáték szereplői azok a színészek, akik a Thália Színházban estéről estére szórakoztatják a közönséget. De vajon milyen érzés volt nekik „otthon”, Madarász Isti rendezővel filmet forgatni?
„A Thália Színházban vettük fel a film jeleneteit. A színház tapinthatósága, illata ezért szerintem jelen lesz a vásznon. Alapvetően egy valódi próbafolyamat néhol egy picit máshogy zajlik, mint ebben a filmben, ugyanakkor azt a keresgélést, és azt gondolom, hogy a színészeknek azt a fajta esetlenségét, olykor szélsőségességét – amit mi is megélünk egy-egy próbafolyamatban – látni fogja a néző” – mondta Szabó Erika, aki a filmben Évát, a fiatal, ambiciózus színésznőt játssza.
Pindroch Csaba – a színház tehetséges, Járai díjas rendezőjét, Bálintot formálja meg – szintén nyilatkozott a film forgatása után. „Olyan darabot vittünk filmre, ami színház a színházban. Ráadásul otthon voltunk, a Tháliában vettük fel ezt a tévéjátékot. Madarász Istivel most dolgoztam először együtt, de Isti munkáit és lényét ismerve, vártam a közös munkát. Nagyon kellemes ember, abszolút partnernek tekinti a színészt, kifejezetten jó volt vele dolgozni. A feladat és a rendező is igazi ajándék volt számunkra!”
Szervét Tibor a történet Hamar Imréje. Ő alakítja az új vezetőt, aki teljesen más vezetési elvek mentén képzeli el a színház jövőjét. „A Csak színház és más semmiben, amit a Tháliában forgattunk, igazgatót játszottam négy évig. Most itt ez a tévéjáték, ahol ismét igazgatót játszom ebben a színházban – mágikus. Azon kívül játszottam a Parkoló című filmben egy Imre nevű gonosz embert, aki tönkre akart tenni egy másikat, most egy Imre nevű gonosz embert játszom, aki tönkre akar tenni egy másikat – szóval, ezek olyan varázslatos dolgok… Igazából nem futnak ki sehova ezek a gondolatok, csak eszembe jutnak” – mesélte a forgatáson.
Minden valamirevaló vígjátékba kell egy szeretnivaló fiatal, akit itt Ember Márk alakít. „Ebben a filmben én Gábort játszom. Fiatal színész, aki nem biztos, hogy elég képességes még, de nagyon lelkes. Naivan és hátsó szándék nélkül igyekszik mindenkinek megfelelni.”
Ilyen karakterek a valóságban tényleg léteznek?
„Amikor először elolvastam a forgatókönyvet, azt mondtam ez túlzás, hát milyen egy ember ez? De nem, nem túlzás. Na jó, talán nem ennyire erősen… De a színház egy olyan furcsa közeg, ahol nemcsak a színpadon, hanem mögötte is minden megtörténhet, és meg is történik” – mondja Csőre Gábor, aki a filmben a kompromisszumképes György Zsolt bőrébe bújt.
A filmet Balatonfüreden, a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 24-én vetítették először közönség előtt, és a legjobb tévéfilm kategóriában is jelölték. A vígjáték főszereplői: Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Csőre Gábor és Szabó Erika. További szerepekben Ember Márkot, Hunyadkürti Istvánt, Gubás Gabit, Vida Pétert, Tóth Esztert, Udvarias Annát, Zayzon Zsoltot, Mórocz Adriennt, Hevesi Lászlót, Nagy Viktort és Tamási Zoltánt láthatják majd. Rendező: Madarász Isti. Operatőr: Szőke Dániel, vágó: Mezei Áron, zeneszerző: Parádi Gergely. A film producere Kálomista Gábor, line producer Vass Alexandra.
A produkció a Nemzeti Filmintézet EGYEDISZÍNHÁZ 2020 pályázatának keretében, a MEGA FILM Kft. gyártásában és a Thália Színház Nonprofit Kft. együttműködésével valósulhatott meg.
A vígjáték a Duna televízióban először 2021. október 9-én 19:30-tól lesz látható.
A film trailere itt érhető el, Végefőcímdal klipje itt érhető el, A film teasere itt érhető el.