Szergej Krilov és a Concerto Budapest

Október 9-én, szombaton 19 órától a Zeneakadémia Nagytermében.

A Budapesten mindig lelkesen ünnepelt orosz hegedűművész, Szergej Krilov a Concerto Budapest vendégeként Sosztakovics I. (a-moll) hegedűversenyét mutatja be a Kossuth-díjas Keller András vezényletével október 9-én a Zeneakadémián.  A koncerten elhangzik még a 19. századi német zene két emblematikus műve: Wagner, A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya és Richard Strauss Hősi élet című 1898-as szimfonikus költeménye.

Sosztakovics első hegedűversenye egyedülálló módon kötődik Szergej Krilovhoz, hiszen a művész Msztyszlav Rosztropoviccsal – Sosztakovics egykori barátjával – éppen ennek a műnek a közös előadására készült, amikor a Maestro elhunyt. Maga Szergej Krilov többször nyilatkozik arról, hogy Sosztakovics első hegedűversenye éppen azért különleges számára, mert Rosztropovics – a szerzőhöz való szoros kötődése miatt – szinte minden egyes hanghoz hozzá tudott fűzni valamit a közös munkájuk folyamán. A Krilov szólójával felhangzó a-moll hegedűversenyt Sosztakovics muzsikusbarátjának, a csodálatos hegedűsnek, David Ojsztrahnak szánta, aki így nyilatkozott róla: „Ez a mű kivételesen érdekes és vonzó feladat elé állítja a szólistát.”

A géniuszok jelenléte, a generációkon átívelő tudás, Szergej Krilov hegedűművész játéka által válik majd tapinthatóvá a Zeneakadémia Nagytermében.