A világ legjobb mesefilmjei kicsiknek

Itt a Cinemira KIDS!

Az október 23-án kezdődő Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a 4-12 éves korosztálynak vetítik a világ legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit. A rendezvény továbbá számos izgalmas filmes workshoppal, neves magyar színészekkel és Rutkai Bori Banda koncerttel várja a családokat az őszi szünet előtti hétvégén a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.

A CINEMIRA az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló családi rendezvényen a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit. A Cinemira TEEN után induló Cinemira KIDS kétnapos gyerekfilm ünnepen több, mint nyolcvan országból száz gyerekfilm látható. Az óránként induló filmes programban korosztályokra bontva, 4-6, 7-9, és 10-12 éveseknek szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek. Itt debütál Jankovics Marcell kultikus rajzfilmje, a Fehérlófia 4k felbontású, digitálisan felújított változata. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet, ilyen a többszörösen díjnyertes, holland Csúnya Gyerekek Klubja, vagy az újrahasznosításról szóló, különleges olasz animációs mese, a Kikukázva. Emellett idén is megjelennek a hazai kedvencek, úgy mint a Kuflik és a Városi legendák című animációs sorozatok egészestés filmváltozatai.

A Cinemira KIDS versenyfesztivál, ahol a rangos szakemberekből álló zsűri Aranymókus-díjjal jutalmazza a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként a gyerekzsűri dönt a legjobb magyar gyerekfilm díjáról. Rövidfilmes zsűritagok: Markéta Pásmová, a Zlín Filmfesztivál művészeti igazgatója, Pantelis Panteloglou, a görög Olympia fesztivál helyettes művészeti igazgatója, és Lovas Rozi színművész. Animációs zsűritagok: Sümeghy Claudia producer, a JUNO11 filmgyártó cég alapítója, Martin Smatana animációs rendező, a Cinemira tavalyi animációs nyertese, valamint Barkóczi Janka, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum kutatója. ECFA (Európai Gyerekfilm Szövetség) zsűritagok: Felix Vanginderhuysen, az Európai Gyerekfilm Szövetség főtitkára, Michael Harbauer, a Schlingel Filmfesztivál igazgatója, és Jo-Anne Blouin, a FIFEM - Montreali Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál igazgatója.

A fesztivál interaktív: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. Azok a gyerekek, akiket a színészmesterség érdekel, a Filmszínész leszek! beszélgetésen első kézből kaphatnak tippeket és hallhatnak kulisszatitkokat olyan sztároktól, mint Für Anikó (A Shrekből Fiona és számos további mesefigura szinkronhangja, az Örkény Színház színművésze), Lovas Rozi (HAB, A mi kis falunk), Nagy Ervin (Kincsem, Tanár úr) és Wunderlich József (A padlás, A Pál utcai fiúk).

Vigyázat, csalok! Ez volt a mottója a legendás bűvésznek, Rodolfónak. Az illúziókeltés mestere születésének 110. évfordulójára emlékezve idézik fel izgalmas életútját lányával Gálvölgyi Judittal, és unokájával, Gálvölgyi Dorkával; Kelle Botond bűvész pedig interaktív bűvész show keretében avatja a legfiatalabb generációt Rodolfo trükkjeinek  világába. Sárkányjárgány, picikli, Űr Lakos a Cinemirán - idén a Rutkai Bori Banda is fellép a fesztiválon! A koncertet követő workshopon a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell videóklipet készíteni és szerepelhetnek is benne Borival!

A Cinemira gyerekfilm ünnepen a teljes család együtt alkothat. A különleges filmes programokon a gyerekek maguk festhetik meg saját csapójukat, kipróbálhatják magukat a Play VR eszközeivel a virtuális valóságban, vagy rajzolhatnak saját filmet 35mm-es szalagra. Idén ünnepli 40. évfordulóját ikonikus rókahősünk, VUK, így a legkisebbeket puzzle, színező, kártyajátékok, kvíz, várja a VUK játszósarokban, a Móra Könyvkiadó támogatásával. 

Cinemira jegyárak:

   Napijegy: 1500 Ft

   Diáknapijegy 18 éves korig: 1000 Ft

   Workshopjegy: 500 Ft

CINEMIRA KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál

2021. október 23-24.

Millenáris Park, Nemzeti Táncszínház

Részletes program itt.

A CINEMIRA Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a Liszt Ünnep keretében a Müpa és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány közös programja. A fesztivál támogatója a Nemzeti Filmintézet.

Hirdetés