Hallgassunk Brahmsot!

Kétnapos koncertsorozattal tiszteleg a zeneszerző előtt a Concerto Budapest.

Igazi Brahms-ünneppel várja a közönséget Keller András és a Concerto Budapest november utolsó hétvégéjén, a Zeneakadémián. A két nap alatt négy koncerten nyolc Brahms-mű hangzik el, végigkövetve Brahms zeneszerzői pályafutásának meghatározó pillanatait. A Concerto Budapest vendégei rangos szólisták és kamarazenészek lesznek, fellép Elisabeth Leonskaja, Kokas Katalin és Kokas Dóra, Szomor-Mekis Janka, Baráti Kristóf, Perényi Miklós, Vashegyi György és a Keller Quartett.

November 27-én és 28-án a Hallgassunk Brahmsot! című kétestés koncertsorozatán Johannes Brahms zeneszerzői munkássága előtt tiszteleg Keller András és a Concerto Budapest zenekar a Zeneakadémián. A műsorban a szerző életútjának fontos fejezetei rajzolódnak ki, a négy koncerten elhangzó művekből végigkövethetők Brahms zeneszerzői pályájának meghatározó pillanatai.

Szombaton, az első koncert a B-dúr zongoraversennyel indul, melynek ősbemutatója Budapesten volt 1881-ben Brahms zongoraszólójával. A korabeli kritika szerint a mű „magasan szárnyaló szimfonikus zenei gondolatok sorozata” Brahmsot pedig szűnni nem akaró tapsviharral üdvözölte a közönség. A versenyművet Elisabeth Leonskaja, világhírű orosz-osztrák zongoraművész játssza, aki nemzetközi versenygyőzelmeivel már fiatal korában felhívta magára a figyelmet. Szvjatoszlav Richter is hamar felismerte kivételes tehetségét, nemcsak mentorként támogatta, de számos alkalommal fel is lépett vele. A versenymű mellett a nyitókoncertet Brahms utolsó, IV. szimfóniája teszi teljessé, Keller András vezényletével, a Concerto Budapest előadásában. Ugyanezen az estén a sorozat második hangversenyén Vashegyi György vezényletével, Kokas Katalin és Kokas Dóra szólójával hangzik el Brahms nagyzenekari életművének utolsó darabja, az a-moll kettősverseny hegedűre és csellóra. A kettősversenyt Brahms régi barátjának, a magyar származású Joachim Józsefnek írta, a mű utolsó tételében a cselló és zongora egy fergeteges magyaros témában olvad össze. A szerző egyik legszebb szimfóniája a III. (F-dúr) szimfónia zárja a szombati műsort.   Brahms III. szimfóniájáról nem hiába mondta Dvořák: „Túlzás nélkül állítom, hogy ez a mű szépségben felülmúlja első két szimfóniáját.”

A Brahms-ünnep november 28-án kamarazenei koncerttel, a B-dúr szextettel folytatódik. A művet fiatalon, huszonhét évesen komponálta a szerző. A Keller Quartet zongorista partnere Elisabeth Leonskaja lesz, Perényi Miklós csellón, Szomor-Mekis Janka brácsán játszik. Az ezt követő f-moll zongoraötösre sokan Brahms kamarazenei életművének koronájaként tekintenek, melynek előadásában szintén Elisabeth Leonskaja működik közre.

A Hallgassunk Brahmsot! sorozat zárókoncertjén Baráti Kristóf  hegedűművész szólójával hangzik el a szerző egyetlen hegedűversenye, a művész Stradivari-hegedűjén. Ezt követi Brahms g-moll zongoranégyese, melynek Arnold Schönberg készítette el zenekari hangszerelését, és amelynek energikus negyedik tételében a Rondo alla zingarese-ben egyértelművé válik a magyar cigányzenészek játékának hatása. A Concerto Budapest együttesét a Kossuth- és Liszt-díjas zeneigazgató, Keller András dirigálja.

Brahms zenéje egyszerre szól az értelemhez és az érzelmekhez, egyszerre hagyománytisztelő és progresszív, darabjaiban egyaránt találhatunk agyafúrt struktúrákat és szívhez szóló, szárnyaló dallamokat. Elmélyülni, közelről megfigyelni, lelassítani, feloldódni – olyan élmények ezek, amelyekhez időre és tudatos figyelemre van szükség, és amelyek átélésére most különleges lehetőséget ad a Concerto Budapest Brahms zenéjére fókuszáló minifesztiválja.

Részletes program itt.