Élőnövények rezgései által keltett zene szól két budai villamosmegállóban

Az ACG Reklámügynökség és az E.ON zenélő mikrooázisokat hozott létre a vállalat klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról szóló kampányának részeként.

A különleges installációknak köszönhetően a budapesti Széna- és Szent Gellért téren várakozó utasok nemcsak a növények látványában gyönyörködhetnek, hanem a természet hangját is meghallhatják – a megállókban ugyanis szonifikációs technológia segítségével növények biorezgéseiből generált zene szól. A klímaváltozás kezelése mindannyiunk számára nagy kihívást jelent: egyéni szinten gyakran érezzük úgy, hogy tetteinkkel semmilyen hatással nem vagyunk földünk jövőjére. Az E.ON az őszi kampányában olyan lokális akciókat valósít meg, amelyek emberközelibbé és kézzelfoghatóbbá teszik a fenntarthatóság témakörét, és általuk a városi emberek közelebb kerülhetnek a mindennapi életükből egyre inkább kiszoruló természethez és a zöld energiaforrásokban rejlő lehetőségekhez.

„A környezettudatos gondolkodás alapja a természet tisztelete, hiszen, ha ismerjük és szeretjük a benne rejlő lehetőségeket, sokkal erősebb motivációink alakul ki a megóvására is. A kampány célja, hogy emlékeztessük az embereket a természettel való aktív kapcsolat fontosságára, és környezettudatos gondolkodásra inspiráljuk őket” – hangsúlyozta Alberti Rita, az ACG kreatív vezetője.

Ennek érdekében az ACG az E.ON Hungária Csoport megbízásából különleges, zenélő installációkat hozott létre Budapest két forgalmas, zajjal és légszennyezettséggel terhelt pontján, a Széna téri és a Szent Gellért téri villamosmegállókban. Hogy egy kis zöld természetet csempésszen a tömegközlekedést használó, városi emberek mindennapjaiba, a megállókat földlabdás élőnövényekkel, többek között borostyánnal, csarabbal és erdei mohával díszítette.

„Ezzel a gesztussal szerettünk volna váratlan szépséget adni, mosolyt csalni a várakozók arcára és megmutatni, mennyire fontos az E.ON számára a zöld gondolkodás. Már hosszú ideje máshogy éljük a mindennapjainkat, mint ahogy megszoktuk, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a feldíszített buszmegállóinkkal vidámságot csempésszünk az arra járók mindennapjaiba. Az ötlet megvalósításában kiváló partnerünk volt az ACG, akikkel hosszú ideje dolgozunk együtt közösen és sikeresen az E.ON márka építésén” – mondta el Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Csoport márka- és marketing vezetője.

A nem mindennapi villamosmegálló nem csak a járókelők körében arat sikert: a kreatív és rendhagyó outdoor megoldásokat díjazó 2021-es Arany Penge/JCDecaux Innovate Awards arany díjazottja lett az ACG Reklámügynökség és az E.ON közös installációja. A végeredmény nemcsak látványos és természetközeli, hanem egyben zenei élményt is nyújt, ugyanis a megállókban a növények biorezgéseiből generált dallamokat hallhatunk.

„Ahogy nekünk embereknek, úgy minden növénynek is van egy saját rezgése. A növény által keltett rezgést a levelére és a gyökeréhez helyezett szenzorral, a „Music of the Plants” nevű eszköz segítségével rögzítettük. A készülék képes a növények biorezgéseit előbb MIDI adatokká, majd dallamokká alakítani. Az így létrejött élőnövény zenét olyan helyen játszottuk le, ahol a városiak a legkevésbé sem számítottak rá: Budapest forgalommal, légszennyezéssel és zajjal terhelt pontjain” – meséli a megvalósult projekt részleteit Maróti Tímea, az ACG kreatívja.

Hogy az élményből azok se maradjanak ki, akik nem használják az érintett villamosvonalakat, a növények által keltett zenét az ügynökség stúdióban is rögzítette és online elérhetővé tette, ezért azt bárki meghallgathatja.

Hirdetés