Lina_Raül Refre

Portugál énekesnő és spanyol producer sikerlistás projektje a Müpában.

A portugál kultúra megismeréséhez kulcsfontosságú a gyakran az ország nemzeti zenéjének hívott fado, ám a szigorú szabályokkal rendelkező, hagyományos muzsika alkalmas a kísérletezésre is. Az 1984-ben született, eredetileg operaénekesi tanulmányokat folytató Carolina Cardoso Rodrigues (Lina) a spanyol producer, Raül Refree segítségével hozta létre rendhagyó projektjét, amelyben a fado műfaj megkerülhetetlen nagyasszonya, az 1999-ben elhunyt és hazájában háromnapos nemzeti gyásszal búcsúztatott Amália Rodrigues keserédes dalait dolgozták fel. A 2020-ban megjelent Lina_Raül Refree album egyből a világzenei rádiósok európai sikerlistájának élére került, kettejük csúcsprodukciója látható december 9-én a Müpában.

A korábban főként operai szerepeket vállaló portugál énekesnőt, Lina Rodriguest 2005-ben kérték fel, hogy játssza el Amália Rodrigues szerepét a minden idők leghíresebb fadoénekese életéről szóló, Amália című musicalben. A műfaj ezt követően kezdett meghatározóvá válni pályafutásában: négy évig rendszeres fellépője volt a legendás lisszaboni Clube de Fadónak, egyedülálló orgánumának köszönhetően meghódította Belgium, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és az Egyesült Államok színpadait is, valamint Carolina és EnCantado címmel két albuma is megjelent.

Legújabb – és eddigi legjelentősebb – projektjéhez egy „külsőst” fogadott partneréül, a többek között Ricky Martinnal, Rodrigo Cuevasszal és a Sonic Youthból ismert Lee Ranaldóval együttműködő Raül Refree spanyol sztárproducert és zeneszerzőt. Refree nem volt különösebben jártas a fado hagyományában, ám a spanyol Rosalía nagy visszhangot keltett projektjének kulcsembereként már sikerült újraértelmeznie a flamencót. A producer ezúttal sem akart hátratekinteni: a stúdióban arra a ragyogásra hagyatkozott, amely Lina énekéből áradt. Kezdetben gitárral kísérte, de hamarosan rádöbbent, hogy sokkal modernebben hangzana, ha zongorán és analóg szintetizátorokon játszana. Lina_Raül Refree @ L’Auditori Barcelona (2021)

Amália Rodrigues dalainak szövegét és melódiáját érintetlenül hagyták, ám az új hangszerelésnek köszönhetően azok mégis abszolút frissességgel szólalnak meg. Ha úgy tetszik, a XXI. század fadója jött létre, amelyben benne van – a műfaj nagyasszonyát idézve – „mindaz, ami szomorú”, ám Lina egyszerre fátyolszerűen lebegő és mélyre hatoló hangja új fejezetet nyitott a fado történelmében. Nem véletlen, hogy mihelyt napvilágot látott a Lina_Raül Refree nevezetű csúcsprodukció első albuma 2020 januárjában, rögtön a világzenei rádiósok európai sikerlistájának élén landolt. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egyedülálló estének ígérkezik a december 9-i müpabeli koncert.

2021. december 9., 20:00

Lina_Raül Refree

Fado a 21. századra hangolva

Bővebb infó itt.