A sárospataki váregyüttes turisztikai vonzerejének erősítése, a belső és külső vár összehangolt attrakciófejlesztése

A nagyszabású fejlesztésnek köszönhetően a Rákóczi-várhoz kapcsolódó történelmi emlékek és gyűjtemények a látogatók számára izgalmasabbá, átélhetőbbé válnak.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában újulnak meg Magyarország jelentős műemléki helyszínei. A program keretében egyszerre valósul meg az épített örökségi értékek megőrzése és a műemléképületek hiteles bemutatása. A nagyszabású országos program keretében 2021. december 2-án – a pandémia miatt szűk körű – projektbemutatóval vette kezdetét a sárospataki váregyüttes turisztikai vonzerejének fejlesztése, a belső és külső vár összehangolt attrakciófejlesztése elnevezésű projekt. A Lőportorony és környezetének felújítása kapcsán tartott eseményen Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Sikora Attila Sárospatak alpolgármestere, valamint a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. képviselői ismertették a fejlesztés elemeit és annak turisztikai hatásait. A projekt 2.658.750.000 Ft összköltségű európai uniós forrásból és hazai kormányzati támogatásból valósul meg.

A projekt során az épület történelméhez, korábbi funkciójához, váruraihoz, lakóihoz kapcsolódó új kiállítási tartalmak jönnek létre interaktív bemutatási formákkal kiegészülve. A vár és birtokosaihoz kapcsolódó izgalmas legendák a modern technika segítségével elevenednek meg. A beruházás keretében megvalósul a külső és belső vár egyidejű, összehangolt fejlesztése. Ennek és a látogatók elől eddig elzárt területek megnyitásának köszönhetően a műemléképület a maga teljességében még inkább bekapcsolódik Sárospatak turisztikai vérkeringésébe.

A fejlesztés részletei

Az 1636-ban épült Lőportorony műemléki helyreállítását követően interaktív kiállításnak ad helyet. A látogatók megismerkedhetnek a lőporkészítés- és tárolás történetével, kipróbálhatják hogyan kellett megtölteni és elsütni egy korabeli lőfegyvert, de felpróbálhatják az őrség egyenruháját is. Elkészül az egykori külső vár elméleti rekonstrukciója, melynek segítségével virtuálisan bejárhatóvá válnak a vár ma már elfeledett, a városba beépült szakaszai.

A Lőportorony mögött egy kisebb rendezvények befogadásra alkalmas mobilszínpad és nézőtér, az ágyúdomb oldalában pedig egy játszóeszközökkel felszerelt zöldterület kap helyet. A projektben sor kerül a Veres-bástya falainak állagmegóvására és részleges helyreállítására, valamint kültéri kiállítási elemek elhelyezésére is.

A meglévő raktárépületek helyén új Rákóczi látványtár és látogató központ épül. A tervezett épület belső átriumos kialakítása nagyméretű fedett földszinti teraszt hoz létre. Ez, a földszinti főbejáraton keresztül megközelíthető új tér lesz a látogatófogadás színtere ruhatárral, mosdókkal és látogatói információkkal. Ebből az előtérből nyílik majd a földszinti iparművészeti látványtár értékes bútorgyűjteménnyel, kipróbálható replikabútorokkal és a befogadást segítő interaktív alkalmazásokkal, de innen lesz megközelíthető a restaurátorok számára kialakított technológiai terület is. A pinceszinten kőtár, valamint a régészeti látványtár várja az érdeklődőket. Interaktív alkalmazások segítenek képzeletben elhelyezni a kőfaragványokat az egykori vár épületén, a régészeti leleteket pedig a város területén. Az emeleti szinten kap helyet a környező terület kulturális gazdagságát bemutató néprajzi gyűjtemény számos megfogható replika műtárggyal, egy teljes berendezésében rekonstruált mézeskalács műhellyel és egy múzeumpedagógiai foglalkoztató sarokkal. Ugyanitt megtekinthetővé válik egy textilgyűjtemény, valamint az ország legnagyobb öntöttvas gyűjteménye, - amely adományozók jóvoltából került a múzeumhoz-, de Kossuth gyűjteményt és ex libris gyűjteményt is megtekinthet a látogató. A projekt keretében megújul továbbá a vár jegypénztára és ajándékboltja is.

Turisztikai tartalom

A Lőportorony környezetének rendezésével új közösségi teret nyer a város, mely így egyaránt alkalmassá válik rendezvények befogadására és családi kikapcsolódásra is. A fejlesztés több ponton üzleti lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, ennek köszönhetően a város turisztikai szolgáltatásainak bővülése is várható. A külső és belső vár egyidejű, összehangolt fejlesztése mind a Vármúzeum, mind pedig az Önkormányzat számára új lehetőséget nyit a turisztikai lehetőségek kihasználására.

A Rákóczi-várban tervezett látványtár olyan külföldi jó példákat kíván követni, amelyek azt bizonyítják, hogy megfelelő eszközök használatával izgalmassá tehetőek a korábban raktárakban elzártan őrzött, értékes gyűjteményes anyagok. A külső vár bekapcsolása a projektbe kiteljesíti a sárospataki várnegyed turisztikai hasznosítását. Új átjáró létesül a várkert és a város között. (a mellékelt fotó részlet a Hegyalja Televízió riportjából)