A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Finn és magyar textilművészek kiállítása.
A hatodik alkalommal látható válogatásban 21 hazai designer újdonságai mellett a finn Marimekko egyik sztártervezője, Erja Hirvi munkái is megtekinthetők január 8-tól a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
A 2015-ben Szigeti Szilvia ötlete nyomán megvalósult TEXHIBITION legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a korábban vezető szerepet betöltött textiliparra, a területen tevékenykedő tervezőkre és a műfajban rejlő kreatív lehetőségekre. A felkért designerek és gyártók szoros együttműködésében prototípuskollekciók valósulnak meg, amelyeket a projektben részt vevő tervezők később szabadon felhasználhatnak, illetve közösen keresik a további értékesítési, fejlesztési lehetőségeket, nemzetközi kapcsolatokat. Az aktuális újdonságok egy részét hagyományosan a Határtalan Design kiállítás keretében láthatta először a nagyközönség.
A TEXHIBITION keretében az eltelt hat évben több, mint 50 textiltervező közel 200 különféle minta- és színvariációból álló prototípuskollekciója jött létre, amelyben jó néhány textilgyártó működött közre. A különféle stílusirányzatok mentén dolgozó textiltervező iparművészek – jacquard és nyüstös szövéssel, transzfer és digitális nyomással készülő – lakástextiliái mellett egyedi alkotások is helyet kapnak a kiállításon. A kezdeményezés a generációk közötti párbeszéd elősegítésére is törekszik, hiszen a szakmában már meghatározó tervezők mellett minden évben 4-5 pályakezdő fiatal textilművész is meghívást kap a részvételre. Idén 21 alkotó munkái lesznek láthatók, amelyek kivitelezésében a Meritum Kft. - Aste Bútorszövet és Lakástextil, a Csárda Tex Kft., a Lénárd Zászlókészítő Kft. vett részt. A kötött technológiákra tervezett textileken kívül Pájer Emília és Vereczkey Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművészek egyedi alkotásain kívül az Laguna Lakástextil Kft. által 2018-ban alapított, a Határtalan design kiállítás textil kategóriában díjnyertes alkotása, Zimonyi Gwendolin 3D animációval készült innovatív munkája és videoanimációja is látható lesz.
A TEXHIBITION minden évben külföldi alkotókat is meghív; idén a finn Erja Hirvi, a világhírű Marimekko egyik tervezője a vendégkiállító. A designer munkáinak meghatározó eleme a természethez fűződő rendkívül szoros kapcsolat, sokszor merít ihletet utazásai során is. Látványos munkáit dekoratív, nagyvonalú grafikák, humor, hol élénk színhasználat, máskor ennek ellenkezője, finom és visszafogott tónusok jellemzik. A projekt idén szorosan együttműködik az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal.
Ezúttal a FUGA tereiben a kiállított textilek nyújtanak inspirációt és egyben kulisszát a Kamara Kör közreműködésével megvalósuló nyitókoncerthez, valamint az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál zárókoncertjéhez is. Utóbbi esetében az elhangzó darabok szólistái a művekhez leginkább illő textilek előtt szólaltatják meg a kompozíciókat, reflektálva a textiltervezésben és a zeneművekben egyaránt megjelenő közös nyelv, a ritmus, a különböző formai és tartalmi egységek vizuális és zenei megjelenítésének termékenyítő egymásra hatására.
Kiállítók: Balázs Viola, Bene Vivien, Csíkszentmihályi Réka, Harányi Viki, Horváth Evelin, Kanics Márta, Kollár Ágnes, Koós Daniella, Lőrincz V. Gabi, Molnár Réka, Molnár Viktória, Pájer Emília, Regős Anna, Söptei Eszter, Szabolcs Erzsébet, Szabó Viktória, Szigeti Szilvia, Ujváry Berta, Vereczkey Szilvia, Vető Márta, Vörös Tara Zsófia, Zimonyi Gwendolin. Vendég kiállító: Erja Hirvi (FI)
FUGA, Budapesti Építészeti Központ 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Nyitva: 2022. január 8.–22. Nyitva tartás: hétfő–vasárnap 13:00–19:00, kedd: zárva
Kiállításmegnyitó: 2022. január 8. 17:00
A kiállítás rendhagyó módon szakmai beszélgetéssel, az alkotók részvételével tárlatvezetéssel és a Kamara Kör koncertjével nyílik. Meghívott vendég: Dorombi Mária Ferenczy Noémi-díjas textilművész. A megnyitó háziasszonya: Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a kiállítás kurátora. Közreműködnek a Kamara Kör művészei: Tóth Kristóf (hegedű), Radnóti Róza (zongora). A megnyitóról videófelvétel készül, ami a FUGA Budapesti Építészeti Központ Youtube csatornáján 2022 január 9. 11:00 órától megtekinthető.
A kiállításhoz koncertek, szakmai előadások és tárlatvezetések is kapcsolódnak.
Részletes program itt, és itt.
Finissage: 2022. január 23. 18:00
Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál zárókoncertje.
A kiállítás a Határtalan Design kiállítás és az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál része.