Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Audionarrációval kísérve, azaz látássérült emberek számára akadálymentesítve mutatják be január 26-án az Erkel Színházban a Puskás, a musical című produkciót.
Az előadás a Civilút Alapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) és a MusicalNeked Produkció együttműködésében valósul meg. A program nagykövetei Agárdi Szilvia látássérült előadóművész és Lengyel Zsófia látássérült kommunikációs szakember, parasportoló. Az előadásra a látássérült emberek kedvezményesen vásárolhatnak jegyet. A Civilút Alapítvány és a Puskás, a musical előadás szervezője, a MusicalNeked Produkció folyamatosan arra törekszik, hogy a Puskás Ferenc életét bemutató színházi előadást minél több ember számára elérhetővé tegye. Jószolgálati partnerként a Civilút Alapítvány többek között fogyatékossággal élő embereket láthat vendégül az egyes előadásokon.
- Jószolgálati partnerként arra törekszünk, hogy a musical nyújtotta színházi élményt eljuttassuk azokhoz, akik akadálymentesítés nélkül nem élvezhetnék mindezt. Tavaly októberben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) együttműködésben siket és nagyothalló emberek számára jelnyelvi tolmácsolással került bemutatásra az előadás. Most pedig az MVGYOSZ-szel közösen a látássérült emberek számára szeretnénk teljesebb színházi élményt biztosítani. Nagy öröm számunkra, hogy ebben ismét partnerünk a MusicalNeked Produkció – mondta Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány elnöke. Hozzátette: az előadás népszerűsítésében Agárdi Szilvia látássérült előadóművész és Lengyel Zsófia látássérült kommunikációs szakember, parasportoló is részt vesz.
A Puskás, a musical előadás január 26-án audionarrációval kerül bemutatásra. Az audionarráció lényege, hogy a narrátor „elbeszéli” a színpadon látható vizuális üzeneteket (testbeszéd, mozgás), hozzásegítve a látássérült nézőket a teljesebb élményhez. A vak és gyengénlátó emberekhez a narrátor által elmondott információ fej- vagy fülhallgatón keresztül jut el, így az ép látású nézőkkel együtt élvezhetik az előadást. A Puskás, a musical előadáson Tóth Cecília audionarrátor biztosítja az egyenlő esélyű hozzáférést a Tour Guide System rendszerén keresztül.
- Mindig különleges atmoszférát teremt a színpadon, hogy a nézőtéren olyan emberek is ülnek, akik a Civilút jószolgálati partnersége nélkül talán nem tudtak volna eljönni az előadásra. Ez mindig új inspirációt, lendületet ad a színészeknek és a háttérben dolgozó kollégáknak is. Most is nagyon izgatottan várjuk, hogy a látássérült érdeklődők hogyan fogadják majd az előadást - mondta Szabó László, a Puskás, a musical producere.
Az audionarrációval kísért előadásra a vak és gyengénlátó emberek 35 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a MusicalNeked Produkció jóvoltából; a kedvezményre jogosító kuponkódot az MVGYOSZ tagegyesületeitől kaphatják meg. A jegyvásárlásra és a kupon érvényesítésére a https://puskasmusical.hu/ oldalon nyílik lehetőség. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a honlap nem akadálymentes, így a látássérült érdeklődők a jegyvásárláshoz kérjenek segítséget a tagegyesületüktől, vagy más segítőjüktől.
- Az MVGYOSZ örömmel fogadta a Civilút és a MusicalNeked Produkció kezdeményezését, amellyel a látássérült embereket segítik hozzá a színházi előadás élményéhez. Ez is hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, amely a szövetség mottója is: együtt formáljuk élhetőbbé a világot – mondta dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke.





















