Megkezdődött Szabó Márton István első nagyjátékfilmje, a Zajkapitány 23 napos forgatása. A jeleneteket többek között olyan ikonikus budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina. Az abszurd humorú vígjáték egy „időskori” felnövés történet, melyben egy, a rég elvesztett fiatalságához ragaszkodó, hetvenes éveiben járó DJ kénytelen szembenézni azzal, hogy hamarosan meg fog süketülni. A Zajkapitány miközben bevezeti a nézőt a budapesti alternatív zenei világba, a generációk közötti kapcsolódásról is beszél.

A Magyar Kultúra Napját január 22-én ünnepeljük.
1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Fontos lehetőség ez az időszak arra, hogy meghatározó alkotók emlékét, hagyományait idézzük fel. Idén a Várkert Bazár két kiemelkedő női író életművét eleveníti fel: január 23-án Szabó Magda műveiből összeállított bensőséges esttel, január 24-én pedig Szepes Mária regénye ihlette táncelőadással várják a közönséget.
Szabó Magda, a 20. századi magyar irodalom nagyasszonya 105 évvel ezelőtt született, és 15 évvel ezelőtt hunyt el. Január 23-án a Szelíden és szilárdan című előadás tárja fel az írónő életét, felidézi kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését. Gajdó Delinke színművész bensőséges hangulatú előadásában Szabó Magda gyermekként, serdülő leányként, szerelmesként, barátként, özvegyként és halhatatlan művészként is feltűnik, miközben megelevenedik családja és imádott férje, valamint életének legfontosabb helyszíne, Debrecen is.
Vajon van-e hatásunk mások életére? Hatalmunkban áll-e mások életét megváltoztatni? Van-e elég bátorságunk változtatni saját életünkön a kényszerű szembesülés után? Ezeket a kérdéseket feszegeti a január 24-én látható A változatlanság hullámhosszán című összművészeti előadás. A darab különlegessége, hogy verbális és nonverbális elemek egyaránt megjelennek benne a moderntánc, a néptánc és a flamenco szenvedélyes őselemeit alapul véve. Bajnay Beáta koreográfus produkcióját Szepes Mária azonos című regénye ihlette, amelynek 1986-os kiadását azért engedélyezték, mert a science fiction formába rejtve tárta fel az egyén és a társadalom egymásra hatását. Az Aldebaran Kompánia előadásának főszerepeit két meghívott színművész, Huszárik Kata és Kaszás Gergő játsszák.
Hitvallás Szabó Magda műveiből, életről, családról, hitről, hivatásról
2022. január 23., vasárnap, 19:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem
Táncszínházi előadás Szepes Mária azonos c. regénye alapján
2022. január 24., hétfő, 19:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem