Nemzetközi áttörés és hazai térhódítás előtt az asset management

Világszerte jelentős gazdasági tényezővé váltak az asset management cégek, az iparág látványosan fejlődött az eddigi rövid, mintegy két évtizedes története során.

Gazdasági elemzők szerint azonban az igazi áttörést a következő évek hozzák meg: előreláthatólag öt év alatt megduplázódik a már most is százbillió dolláros piac, és Magyarországon is élesedő versenyre lehet számítani az S IMMO Hungary szakértője szerint.

Százbillió dolláros iparággá fejlődött a pandémia időszaka alatt az asset management (eszközmenedzsment) iparága, amely a következő évtizedben várhatóan még gyorsabban növekedik majd – írta a Boston Consulting Group 2021 Q3-as elemzése. Az iparág 11 százalékkal növekedett globálisan 2020-ban elsősorban a kisbefektetők, másodsorban az intézményi befektetők révén, összegez az 1963-ban alapított, világszerte működő tanácsadó cég tanulmánya.

Az asset management kifejezést kezdetben a pénzügyi szektorban alkalmazták a mások befektetéseit kezelő cégekre vagy személyekre, mára azonban gyűjtőfogalommá vált, amely nemcsak immateriális (pénzügyi alapok, humántőke, szellemi tulajdon, vevői portfólió), de fizikai eszközökre (infrastruktúra, épületek, géppark, közművek) is vonatkozhat. A fogalom kiterjedtebb használata részben magyarázza a mintegy két évtizedes múltú iparág villámgyors növekedését, ám mint a Grand View Research átfogó tanulmánya előrejelzi, ez csak a kezdet: a következő öt évben tovább gyorsul a növekedés, így a piac mérete 2027-re megduplázódik.

A gyorsuló növekedést az egyre élesedő verseny, és az arra adott válaszok táplálják: az asset management cégek rengeteget költenek innovációra, ami elsősorban digitalizációt jelent. Szorosabb kapcsolatot építenek ki az ügyfeleikkel, hogy adatokhoz jussanak a gyorsabb és hatékonyabb működés érdekében. Az utóbbi azt jelenti, hogy a komplex problémák kezeléséhez mesterséges intelligenciát, big datát és IoT megoldásokat is segítségül hívnak.

Az asset management az építőiparban is jelen van, sőt kapcsolódik a közművek és a megújuló energiaforrások kezeléséhez is. A cél a lehető legjobb szolgáltatási színvonalat elérni a lehető legalacsonyabb költségszinten, valamint a fizikai eszközök teljes életciklusán át menedzselni a gazdálkodást, a tervezéstől az átalakításon át egészen az esetleges bontásig. A folyamatra szigorú költségvetési fegyelem és priorizálási rendszer jellemző.

Fizikai asset managementtel foglalkozó cégek itthon is jelen vannak, elsősorban a fővárosi épületállománnyal, jellemzően irodaházak kezelésével foglalkoznak. A munkájukat 2017 óta díjjal is elismerik az Év Irodája versenyen. Idén hét jelöltre lehet szavazni az Év Asset Management cége kategóriában, köztük a bécsi székhelyű, a bécsi tőzsdén is jegyzett ingatlanbefektetési társaságra, az S IMMO-ra, amely kizárólag az Európai Unióban fektet be, azon belül is Ausztriára, Németországra és a kelet-közép-európai országokra fókuszálva.

A Vállalat tevékenysége jól rávilágít az európai fizikai asset management piac működésére: a portfóliójában nagyrészt irodák, bevásárlóközpontok, szállodák, kisebb részt lakóingatlanok találhatók, a cél pedig a hosszú távon megtérülő ingatlanbefektetés, aminek eléréséért ingatlanfejlesztéssel, vétellel, bérbeadással, felújítással és értékesítéssel is foglalkoznak az aktív vagyon- és portfóliókezelés mellett. Az S IMMO AG több mint 200 ingatlannal rendelkezik mintegy 1,8 milliárd euró értékben, ez pedig több mint 6000 bérlőt jelent az EU hét országában.

Az S IMMO Hungary 2001 óta aktív szereplője a budapesti ingatlanpiacnak. A portfóliója nyolc első osztályú kereskedelmi ingatlanból áll – ezek egyike a tavalyi utolsó negyedévben megvásárolt BudaPart GATE –, és a tevékenységére jellemző, hogy a közelmúltban felújított irodaházak mindegyike, összesen közel 100 000 m² irodaterület nagyszerű elhelyezkedésű, a Duna pesti és budai oldalán.

„A nemzetközi tendenciák a következő években a hazai asset management piacon is érvényesülni fognak – magyarázta Barabás Géza, az S IMMO Hungary ügyvezető igazgatója –, vagyis élesedő versenyre lehet számítani, melyben a kínált termékek (értsd: ingatlan és szolgáltatások) minősége meghatározó lesz. A portfóliónk bővítésével, reorganizációjával, valamint a technológiai megoldásaink korszerűsítésével alkalmazkodunk a folyamatosan növekvő kihívásokhoz és az élesedő versenyhez, hogy továbbra is a piac meghatározó szereplője maradjunk. Ezen kívül már öt irodaházunk rendelkezik zöld minősítéssel és kitűzött célunk, hogy hamarosan valamennyi S IMMO épület minősített legyen.”

Hirdetés