Második alkalommal díjazta kiemelkedően tehetséges hallgatóit a MOME

A nyertes hallgatók munkái néhány hónapon belül a nagyközönség számára is megtekinthetőek lesznek.

Hetvenöt hallgató pályázott a másodszor meghirdetett Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjra, akik közül újfent 16-an részesülnek a féléves, havi 150.000 forintos támogatásban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2020-ban hívta életre a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programot, melyhez hasonló jellegű hallgatói támogatás korábban nem létezett az egyetemen. Az ösztöndíj a kiemelkedően tehetséges hallgatók érdemi díjazása mellett a hallgatók iparági kompetenciáinak és gyakorlati tapasztalatainak fejlesztésére is hangsúlyt fektet.

A Kiválósági Ösztöndíj programban minden hallgató automatikusan részt vesz a félév során készült munkájával/munkáival. Az első körbe a diákok és oktatók szavazzák be a továbbjutókat, majd az előszűrést követően az egyetemi vezetőkből és külsős szakemberekből álló zsűri választja ki a nyerteseket. Az idei évben többek között Scheer Sándor, a Market ügyvezetője, Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője és Holló Dávid, design stratéga csatlakoztak a MOME döntőbizottságaihoz, melyek munkáját sokéves szakmai tapasztalatával támogatta a program névadója, Stefan Lengyel emeritus professzor is.

A feldolgozott témák az idei szemeszterben is változatos palettán mozogtak. Az ökológiai fenntarthatóság és a különböző társadalmi problémákra adott válaszok hangsúlyosan jelentek meg a nyertes pályamunkák között.

Az eredményhirdetésen mondott beszédében Stefan Lengyel emeritus professzor a szakok közötti tudáscsere fontosságát emelte ki, hiszen a tudományterületeken átívelő  kapcsolatoknak szükséges támogatniuk egymást. Véleménye szerint különösen jó alkalmat biztosít erre a Kiválósági Ösztöndíj, amely a hallgatókon túl az oktatókat is arra sarkallja, hogy behatóbban megismerjék más ágazatok eredményeit.

“A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj remek lehetőség, hogy az egész nyilvánosság számára láthatóvá tegyük a MOME falai között születő legjobb, legizgalmasabb teljesítményeket” - fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, az egyetem alapítványi elnöke.

A tervek szerint 2022 őszén kéthetes kiállítás keretén belül tekinthetik meg az érdeklődők az első három szemeszter nyerteseinek pályamunkáit.