Hatodik alkalommal adták át a Cziffra Fesztivál díjait

Vasárnap gálakoncerttel zárult a Cziffra György Fesztivál.

A Cziffra Fesztivál az emlékév részeként idén is több helyszínen rendkívül gazdag programmal várta az érdeklődőket február 14. és 27. között. A programsorozat hagyományosan a díjátadóval és gálahangversennyel zárult a Zeneakadémia Nagytermében vasárnap este, ahol három kategóriában adták át a Cziffra Fesztivál díjait: Ifjú Tehetség-díj, Tehetség-díj és Életműdíj. A Cziffra Fesztivál a díjakat Budapest Főváros 13. kerületi Önkormányzata és a Kőbányai Önkormányzat anyagi támogatásával biztosítja, a zsűriben ismert művészek és kulturális szakemberek foglaltak helyet. A díjátadót követően sor került a gálahangversenyre, amelyen Balázs János és a Concerto Budapest lépett fel Keller András vezényletével.

2017-ben hagyományteremtő szándékkal alapították Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezése nyomán a díjakat, amelyek célja, hogy a pályájuk elején járó tehetségeket, valamint az egy élet munkásságának eredményeként a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítményeket mind erkölcsi elismeréssel, mind anyagi hozzájárulással honorálják.

A zsűri tagjai 2022-ben

  dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora (elnök)

  Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója

  Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója

  Miklósa Erika Kossuth-díjas koloratúrszoprán operaénekes

  Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál és Emlékév művészeti vezetője

Életműdíj

Évente két személynek ítélhető oda, életkori megkötés nélkül. A díjak zeneművész, pedagógus, vagy kulturális szervező, kulturális szakember érdemeit hivatottak elismerni. Az Életműdíj személyenként bruttó 500.000 Ft pénzjutalommal és a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével jár.

A díjat kapja:

  Perényi Eszter hegedűművész

  Lantos István zongoraművész

Korábbi díjazottak: Vásáry Tamás zongoraművész (2017), Jakobi László hangversenyrendező (2017), Ránki Dezső zongoraművész (2018), Csonka András kulturális szakember (2018), Jandó Jenő zongoraművész (2019), Becht Erika zenepedagógus (2019), Kovács János karmester (2020), Takács-Nagy Gábor karmester, hegedűművész (2020), Dráfi Kálmán zongoraművész (2021), Konrád György brácsaművész (2021)

Tehetség-díj

Évente két zeneművésznek ítélhető oda, 32 éves korig, kimagasló egyéni teljesítményért. A Tehetség-díj személyenként bruttó 1.000.000 Ft pénzjutalommal, valamint a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével és oklevelével jár.

A díjat kapja:

  Eszenyi Zsombor klarinétművész

  Berecz Mihály zongoraművész

Korábbi díjazottak: Ránki Fülöp zongoraművész (2017), Kállai Ernő hegedűművész (2017), Devich Gergely csellóművész (2018), Horti Lilla énekművész (2018), Szabó Marcell zongoraművész (2019), Pusker Júlia hegedűművész (2019), Kovács Gergely zongoraművész (2020), Pálfalvi Tamás trombitaművész (2020), ifj. Sárközy Lajos hegedűművész (2021), Balogh Ádám zongoraművész (2021)

Ifjú Tehetség-díj

Évente két személynek ítélhető oda 18 éves korig a főváros 10. és 13. kerületi önkormányzatának támogatásával. Az Ifjú Tehetség-díj személyenként bruttó 300.000 Ft pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jár.

A díjat kapja:

  Deák Bence (ütőhangszerek) – megosztott díj

  Geszler János (ütőhangszerek) – megosztott díj

  Balogh Hanna (zongora)

Korábbi díjazottak: Kokics Dorina Fanni klarinét (2017), Naim Tichiti hegedű (2018), Antalóczy Máté hegedű (2018), Báró Lili hegedű (2019), Sas Veronika hegedű (2019), Agárdi Balázs cselló (2019), Gyúró András ütőhangszerek (2020), Haraszti Emma hegedű – megosztott díj (2020), Dénes András harsona – megosztott díj (2020), Tichiti Emma Barka cselló (2021), Bakos Evelin cselló – megosztott díj (2021) és Szegvári Roland kürt – megosztott díj (2021)

A Fesztivál vendége volt idén Vadim Repin hegedű- és Alexander Kniazev csellóművész, Klara Min zongoraművész, közös koncerten lépett fel Snétberger Ferenc, Szakcsi-Lakatos Béla és Tony Lakatos, népzenét hallhattunk Pál István Szalonna és Bandájától, a Báresten fellépett a Hot Jazz Band és Malek Andrea, valamint Sárközy Lajos és zenekara, szóló zongoraestet adott Káel Norbert, zenetörténeti előadást hallhattunk Bősze Ádámtól. A Tehetség-napon Balázs János személyesen mutatta be fiatal tanítványait a közönségnek, de felléptek közösen a Bécsi Cziffra Alapítvány és a Cziffra Fesztivál fiatal tehetségei is, valamint Giovanni Bertolazzi, a Liszt verseny díjazottja is a Fesztivál fellépője volt. A gyerekeket hangszerbemutató koncerttel várta Eckhardt Gábor zongoraművész, és két kiállítás is gazdagította a programok sorát. A fesztiválalapító zongoraművész, Balázs János több koncerten közreműködött művészként vagy házigazdaként, a Concerto Budapesttel, Keller András vezényletével Liszt négy versenyművét szólaltatta meg a Fesztivál zárásaként a Zeneakadémia Nagytermében adott gálakoncerten. A fesztivál kiemelt szponzora az MVM.

Cziffra György zongoraművész születésének 100. évfordulóját Magyarország hivatalos Emlékév keretei között ünnepli. A Cziffra György-emlékév programjai Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével egyedülálló szakmai összefogás keretei között valósulnak meg itthon és külföldön. Az Emlékév a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. A Cziffra Fesztivál kiemelt szponzora az MVM. A Cziffra Fesztivál a díjakat Budapest Főváros 13. kerületi Önkormányzata és a Kőbányai Önkormányzat anyagi támogatásával biztosítja.

Az eseményekről a weboldalon tájékozódhatnak.