2022. március 15-től hazánk legnagyobb nemzeti lobogója ékesíti a megújuló Citadellát éjjel-nappal

A lobogó 36 méteres árbócrúdját a belső udvar közepén állították fel.

A zászló felülete 6 x 12 méter, azaz 72 négyzetméter, így ez Magyarország legnagyobb felületű, felvonható nemzeti lobogója. A piros-fehér-zöld zászló mostantól minden nap emléket állít azoknak a hősöknek, akik életüket adták a magyar szabadságért.

Az erőd megújítása során a szakemberek már kitisztították az épületegyüttest, emellett pedig felmérték a falak és födémek állapotát. Elkészült az erőd falainak teljes belső vonalát követő szivárgó rendszer is, amely a jövőben a falak állagmegóvását segíti.

„Az erőd rekonstrukciójával az a célunk, hogy az egykor rettegett Citadellát immár a magyar emberek vehessék birtokba. A munka során helyreállítjuk az erőd közel 10 ezer négyzetméteres külső falait és rendbe tesszük a belső udvarát. Az erődfalon belül egy új, több mint 6 ezer négyzetméteres közparkot alakítunk ki, amelyben csobogó, tó, gazdag növényvilág és panorámás kávézó is helyet kap. A nyugati ágyútornyot pedig kulturális tartalommal töltjük meg: több mint 1700 négyzetméteren, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítást alakítunk ki.” (Várkapitányság)