Fenntarthatóra hangolva

Az SAP segít csökkenteni a Coldplay-turné karbonlábnyomát.

Jegyvásárlásnál, koncertinformációknál jóval többet tud az SAP és a Coldplay együttműködésében kifejlesztett Coldplay – Music Of The Spheres World Tour applikáció. A mobilalkalmazással az alkotók nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy csökkentsék a népszerű zenekar világ körüli turnéjának karbonlábnyomát. Az iOS és Android operációs rendszerben is elérhető app egyebek mellett segít a rajongóknak környezetkímélő módon eljutni a koncertekre, és jutalmazza is a megfelelő közlekedési forma kiválasztását.

Amint kihirdetik egy várva várt koncert dátumát, a rajongók elkezdenek gondolkodni azon, hogyan jutnak el annak helyszínére. A válasz a karbonlábnyomra is kihathat, ez pedig a bolygót is érinti. Sokan nincsenek tisztában ezzel, pedig a megfelelő motivációval és eszközökkel milliókat lehet jó irányba, a fenntarthatóság felé terelni. A Coldplay napjaink egyik legnépszerűbb és legcéltudatosabb zenekara. A brit csapat küldetésének tekinti, hogy világkörüli turnéja a lehető legfenntarthatóbb, leginkább környezetbarát módon valósuljon meg, így aztán törekszik a fogyasztás és a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, a zöld technológiák használatára. Ehhez keresett megfelelő eszközöket, amelyek egyúttal a rajongókkal való kapcsolatteremtésre is lehetőséget adnak – így rávezethetik őket arra, hogy csatlakozzanak a küldetéshez. A célok eléréséhez az együttes az SAP-t választotta partneréül. „Technológiánk és megoldásaink segítségével világszerte lehetővé tesszük különböző szervezetek számára, hogy a fenntarthatóságra törekedjenek” – mondja Christian Klein, az SAP SE vezérigazgatója és igazgatósági tagja. „A Coldplay és az SAP egyaránt mélyen elkötelezett a fenntarthatóság iránt, és lelkesen egyesítettük erőinket annak érdekében, hogy a zenekar turnéit környezetkímélővé tegyük”.

Az SAP és a Coldplay együttműködésének köszönhetően született meg a Coldplay – Music Of The Spheres World Tour applikáció. A program az interaktív élményeket olyan funkciókkal kombinálja, amelyek segítenek a rajongóknak a környezetet jobban kímélő döntéseket meghozni. A felhasználók különböző szekciókban más és más módon válhatnak a Coldplay világának részévé. Az első lépést a fenntarthatóság felé az applikáció utazási részében tehetik meg a rajongók. Itt hét különböző közlekedési mód – autó, taxi, vonat, tömegközlekedés, kerékpár, gyaloglás vagy repülőgép – közül választhatnak, és szembesülhetnek annak tényleges hatásával a karbonlábnyomukra. A mobilalkalmazás a környezetkímélő opciókat kedvezmény-kuponokkal jutalmazza, ezeket a Coldplay online áruházában lehet beváltani.

Az applikáció Turné részében megtalálhatók az olyan fontos információk, mint az állomások, helyszínek, időpontok, esetleges változások. Az alkalmazáson keresztül a felhasználók jegyet vehetnek, és kedvenc felvételeiket is megoszthatják a közösségi média felületeken. A Bolygó szekcióban a fenntarthatóság témakörében interaktív játékokban vehetnek részt, amelyeken keresztül többet megtudhatnak a Coldplay erőfeszítéseiről és a turné résztvevőiről. Az Univerzumban saját Coldplay témájú tartalmakat hozhatnak létre kiterjesztett valóság felhasználásával - képeket, videókat készíthetnek, vagy akár földönkívüliekkel is táncolhatnak, majd mindezt megoszthatják a közösségi oldalakon. Eközben exkluzív anyagokhoz, élő koncertközvetítésekhez és a zenekarral kapcsolatos hírekhez is hozzáférhetnek.

Az SAP a világszínvonalú élmény megteremtéséhez két csúcskategóriás megoldását, az SAP Business Technology Platformot és az SAP Cloud for Sustainable Enterprisest alkalmazta. A Coldplay ezen kívül az SAP Analytics Cloudot is használja, hogy az applikációban megadott adatok alapján elemezze a rajongók karbonlábnyomát, ami hozzájárul a turné karbonlábnyomának kiszámításához.

„Az elmúlt néhány évben kitaláltuk, hogyan tehetjük a fenntarthatóságot a turné központi témájává, és ennek a víziónak és elköteleződésnek a valóra váltásában nagy szerepet játszik a Coldplay – Music Of The Spheres World Tour app. Nagyon büszkék vagyunk az SAP-val folytatott együttműködésünkre, a cég egy olyan izgalmas applikációt fejlesztett ki, amely segít rajongóinknak környezetkímélő módon eljutni előadásainkra” – hangsúlyozza a zenekar.

Azok a kihívások, amelyekkel a Coldplay szembenéz a közönség utazása kapcsán, nem csak a zeneiparban jelentkeznek. Rengeteg vállalat küzd az olyan széndioxid-kibocsátások kezelésével, amelyeket nem saját tevékenysége okoz, vagy nincs közvetlen befolyása rájuk – ezek az úgynevezett Scope 3 kibocsátások. Az SAP világszerte segítséget nyújt a cégeknek, hogy intelligensen fenntarthatóvá váljanak a digitális megoldások és a fenntarthatóság átfogó irányításának képessége révén. A Coldplay – Music Of The Spheres World Tour applikáció kiváló példa arra, hogy együtt képesek vagyunk felhívni a figyelmet a fontos problémára, tettekre késztetni másokat, és ami a legfontosabb: változást elérni a környezet védelme érdekében

A Coldplay – Music Of The Spheres World Tour app az iOS és Android operációs rendszerben is elérhető. A zenekar világkörüli turnéja július elején éri el Európát, ahol egészen az augusztus 24-i glasgow-i koncertig tartózkodik különböző állomásokon a Coldplay.