Hétfőn Balaton koncert a RockHázban

Balaton-hangulatok, no meg visszavarázsolt ifjúság Budakalászon!

Valószínűleg, hogy ha most feltesszük a kérdést a fiatalabb generációnak, még nekik is eszükbe jut egy-egy ismertebb Balaton sláger, de a szüleiknek, akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak fiatalok, egészen biztos, hogy valódi élmény-mozi indul be a képzeletükben az ikonikus név hallatára.

A Balaton zenekart 1979-ben alapította - az amúgy ugyanebben az időben aranykorukat élő Tarr Béla filmek zenéjét is jegyző - Víg Mihály és Hunyadi Károly. Az együttes első koncertjét, a műfajban ugyancsak legendás URH zenekarral közösen adta 1980-ban egy igen különleges helyszínen: a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán.

A fellépés után aztán a Balaton egyhamar a magyar underground színtér megkerülhetetlen szereplőjévé vált, mint újhullámos tétel, majd életútjuk fontos mérföldköveként egy időben szorosan együttműködtek az Európa Kiadó illetve a Trabant zenekarokkal, majd hiába telt el több mint négy évtized, hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is aktív a csapat. Ráadásul tavaly jelent meg egy Ady verseket tartalmazó lemezük, ami érthető módon legalább dupla időutazás.

Így jönnek régi és új Balaton-hangulatok, no meg visszavarázsolt ifjúság május 16-án hétfőn, a KKMH RockHáz szabadtéri színpadán..

2022. május 16., Budakalász

Tagok:

   Víg Mihály: ének, gitár

   Keszei Krisztián: szólógitár

   Dudás Zsombor: dob

   Horváth Gábor: basszusgitár

További infó itt.   Jegyvásárlás itt.

A koncert különlegessége, hogy szabadtéren zajlik majd, a Telihold alatt.

Jegyek kaphatók a fenti linken 1.500 Ft-os és az esemény előtt, a helyszínen 2.000 Ft-os áron a befogadóképesség erejéig.