Az élet Házai - Halhatatlan zsidó temetők

A Műcsarnok kiállítása Klein Rudolf fotóiból a Prágai Magyar Intézetben.

A Műcsarnok Az élet Házai - Halhatatlan zsidó temetők címmel kiállítást nyitott Klein Rudolf fotóiból a Prágai Magyar Intézetben május 31-én. Régi zsidó temetőkben járni olyan, mint belépni egy hatalmas, kézzel írott ősi krónikába, vagy magába az Írásba. Sorokban a sírok, mint talajra írt betűk, írásjelek a rituális épületek is, szegély a fal, mely elválaszt az élők zajos világától. A 19. és 20. századi modern nagyvárosi zsidó temetők eltérnek ettől a hagyománytól, közelebb kerülve a befogadó társadalmi közeg sírkertjeihez. Klein Rudolf, a nemzetközi hírű építészettörténész professzor és fotográfus ebbe az utóbbi világba vezeti el nézőit. Felvételein megelevenedik a prágai Új zsidó temető, a budapesti Salgótarjáni úti temető és Európa számos nagyvárosa zsidó sírkertjének temetőművészete.

A Műcsarnok 2019-ben azonos címmel megrendezett tárlatát Prágában kibővített tartalommal mutatják be. (a mellékelt fotó: Klein Rudolf Rabbisírt idéző emlékmű a prágai Új zsidó temetőben)

A kiállítás augusztus 26-ig látogatható.

Kurátor: Medve Mihály,  Szakértő: Szegő György

Szegő György: Klein Rudolf fotóihoz (2019)

„Klein Rudolf kutatásainak egyik bázisa a fotográfia. E rendhagyó építészeti elemző módszert a hatvanas évektől az osztrák-amerikai Bernard Rudofsky és a most 90 éves amerikai Denise ScottBrown építészek vezették be. Előbbi az ökológiai gondolatra, utóbbi a városépítészeti kérdések speciális szemszögei-re figyelve fényképezett, a fotóanalízist napi munkájuk részeként művelték.

Klein is az összehasonlító elméleti metódust alátámasztva fotografál. Több kötet és tárlat igazolja, hogy képei művészi értékűek. Szenvedélyes fotós. Mostani kiállításához az évtizedes terepmunka nyomán készült, művészi érzékenységű, egyszerre tudományos igényű könyve szolgált Medve Mihály kurátor kiindulópontjául. A szerző az ICOMOS német szekciója által szervezett berlini konferencián vetítette fotóit, és miután megtartotta – a témában általam igen nagyra értékelt – előadásainak egyikét, a berlini főpolgármestertől felkérést kapott a közép- és kelet-európai zsidó temetők fehér foltjainak felfedezésére. A megbízás lehetővé tette Klein Rudolf számára, hogy bejárja az általa addig még fel nem térképezett, a tudományos rendszerezés hitelességéhez nélkülözhetetlen helyszíneket is. A több, mint 450 oldalas, reprezentatív tezau-ruszban Klein meggyőzően élt az ICOMOS műemléki világszervezet felkínálta lehetőséggel. Ennek a vaskos munkának előzménye is volt: a Witnesses of Emancipation, amely az új kötethez hasonlóan a közép-európai térség zsidó temetőiből válogatott. A 2016-os kiadvány is Klein saját fotóiból összeállított, rendszerbe foglalt munka, ígérete a „bővített” kiadásnak és a mostani műcsarnoki kiállításunknak.

A zsidó temetők és tartozékaik — a sírkövek formakincse, a szövegek és tipográfiájuk, tradicionális szimbólumaik és a sírkerti növényzet — képi és verbális dialógusban vannak. Klein szerint együtt, komplex szakrális tartalomként értelmezhetők. A zsinagógák mellett a temetők a holokauszt előtti európai zsidó diaszpóra-lét szintén lényeges tárgyi bizonyítékai. A nem zsidó tudományos vizsgálódás, az építészet- és műtörténet, a műemlékvédelem, a kultúrtörténet nemrég nyitott a 19-20. századi zsidó temetők felé is. Klein fotói azonban – a kutatás egyelőre parciális nézőpontjai helyett – úttörő interdiszciplinaritással értelmezik a modern nagyváros zsidó temetőit. Nála nem a sírkövek vannak a fókuszban, hanem a temető egésze – sőt, a külső tényezők is. A városi kontextus, a tájépítészet karakterű kert, a hozzá tartozó társadalmi közeg és az ahhoz kapcsolódó problematikák: a nemek szerepe, a szegregáció, a rétegződés vallási és gazdasági szempontjai. A temető Klein holisztikus látásmódja szerint tükörként működik, a fent felsorolt tényezők a zsidó diaszpóra bonyolult struktúrájával és hierarchiájával együtt tükröződnek benne. A kiállítás képanyaga ezzel az átfogó szemlélettel képes megragadni, mit is jelentettek a nagyvárosi zsidó temetők az emancipáció optimizmussal telített aranykorában. Azt szimbolizálták, hogy az egyenlőségre való törekvés reális ígéret, paradox módon az elmúlás jelei identitást is építettek, jövőt is hordoztak. A pesti zsidó temetők markáns századfordulós példák. A Salgótarjáni utcai helyszín ma fontos lehetőséget rejt: megmentése a témára érzékeny nemzetközi térben is többet jelent puszta műemlékvédelemnél. Hiszen e temető szinte határos a pár éve megépült Sorsok Házával, ami holokauszt múzeumként a deportálásra összpontosít. Új lehetőség nyílik a múzeum megnyitására: így a Salgótarjáni utcai zsidó temető is megmenekülhet az enyészettől. Van összefüggés a két objektum között, mert e temetők léte a holokauszt után kétféle értelmezést indukál. Az első maga az ősi kegyeleti hely, a gyakran temetetlenül, jel nélkül elpusztított, felfoghatatlan emberáldozat jelképes sírjait is befogadó mementó. A másik értelmezés élettel teli: a boldog békeidők, az egykor sikeresen induló emancipációt kifejező kert a kegyeleti hagyományt művészi, plasztikai igénnyel műtárggyá emelő síremlékekkel. A zsidó hagyományban a temető „az élet háza”.”

Hirdetés