Forradalmi magyar innovációk a nemzetközi üvegművészetben

A Tiffany-üveg is magyar alkotóhoz kötődik.

A „magyarországi üvegművesség” 2021-ben került fel az UNESCO reprezentatív listájára, a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére – a terület máig kevéssé ismert hazai történetét nemzetközileg elismert alkotók, meghatározó szellemi iskolák, és olyan, az üveg felhasználását forradalmasító innovációk keretezik, mint a „Tiffany-üvegként” elhíresült irizáló üveg. A hazai üvegműves szakmát támogatva június 24. és 26. között, a Múzeumok Éjszakáján az Üveg Nemzetközi Éve hazai szervezőpartnere, a Bohus-Lugossy Alapítvány mobil üveghutát (lásd fotó) állít fel a Műcsarnok melletti promenádon, ahol bárki megtapasztalhatja egy igazi üvegműhely különleges hangulatát és megcsodálhatja, illetve a szerencsések ki is próbálhatják az üveg kreatív megformálását.

A szakmai év magyarországi programjának központi kiállítása, a szeptember 4-ig látogatható II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon külön szekcióban tekinti át az üveg anyagának huszadik századi, magyar innovációit, köztük az amerikai találmányként elhíresült „Tiffany-üveggel” – vagyis az irizáló üveggel, amely valójában Pantocsek Leó Valentin, a Zlatnói üveggyár mérnökének 1856-os találmánya. A huszadik századtól a tervezők speciális eljárásokat alkalmaztak, mint például az überfangos üveg, amely a felső színköpenyt átcsiszolásával ért el különleges optikai hatásokat.  Olyan új technológiai innovációk születtek, mint a fátyolüveg, Dr. Veress Zoltán és Suha Zoltán Ipari Formatervezési Nívódíjas vegyészek közös szabadalma. Ugyan a fátyolüveg a hatvanas évek piaci szemléletének következtében nem tudott méltón kibontakozni, a világ számos olyan, nagy múzeumi gyűjteményében megtalálható, mint a londoni Victoria and Albert, a liège-i Musée du Verre, a frauenau-i Glasmusem, valamint a budapesti Iparművészeti Múzeum.

„A magyarországi üvegművességet valaha nagynevű gyárak, ma is világszerte használt hazai innovációk és nemzetközileg ismert üvegművészek fémjelezték, de az üzemek megszűnésével ez a mesterség, főképpen az üvegfúvás és csiszolás eltűnő félben van. Magyarországon jelenleg időszakosan három huta működik, amely megrendeléseket, illetve saját termékeket gyárt. Az egyik Révfülöpön Pattantyús Gergely műhelye, a másik Tápiószecsőn James Carcass és Hegyvári Bernadett műhelye, illetve Bárdudvarnokon a Goszthony Mária Nemzetközi Üveg Alkotótelep rendszeres üveg olvasztás lehetőséget biztosít az alkotók számára, és itt alapították a Magyar Üvegművészek Társaságát is. Az Üveg Nemzetközi Éve arra is lehetőséget teremt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a lassan feledésbe kerülő szakmára és hozzájáruljunk a szükséges keretek kialakításához a jövő generációja számára” – emelte ki Dr. Darabos Anita Magyar Üvegművészek Társaságának (MÜT) elnöke.

A hazai üvegművészet múlt századi történetében az amerikai gyökerű, de világszerte elterjedő stúdióüveg mozgalom nyitott új fejezetet. A korábbiaktól merőben eltérő munkakörülményeknek, az önálló stúdiónak és a már elérhető kisméretű kemencéknek köszönhetően lehetőség nyílt az ipari háttértől független, saját kivitelező munkára, amely új alapokra helyezte az üveggel való művészi munkát. Hazai művészeink a mozgalom térnyerésével párhuzamosan kapcsolódtak be a nemzetközi szakmai életbe. Az 1977-es Coburger Glaspreis kiállításon két magyar művész, Katona Erzsébet és Takács Géza vettek részt, 1979-ben pedig a corningi New Glass üvegkiállításon több ezer pályamű közül válogatták be négy magyar művész – Bohus Zoltán, Katona Erzsébet, Mészáros Mária és Vida Zsuzsa – munkáját a legjobbnak ítélt üvegtárgyak közé. A következő fordulóban Bohus Zoltán Térspirál I. (1979) c. művét a legjobbak közt hozta le az American Craft c. folyóirat.

Bohus Zoltán és Lugossy Mária, a Bohus-Lugossy Alapítvány névadói a hazai üvegművészet megkerülhetetlen alakjai. Lugossy Mária számos elementáris erejű, egyszerűségében elegáns és a közízlést méltán formáló köztéri munkáját említhetjük meg úgy, mint a veszprémi Millenniumi emlékművet (2001), a végül nem Lugossy eredeti tervei szerint megépített forgó órát a Nyugati téren vagy éppen, 1956-os emlékművét, A forradalom lángját (1996), amelynek Kossuth térről való eltávolításának körülményei ma sem tisztázottak.

Az ‘60-as években, csaknem egyidőben az amerikai stúdióüveg mozgalommal indul el hazánkban az önálló üvegművészeti oktatás, amelynek előfutára a Bauhaus iskolázottságú Báthory Júlia műhelye volt a Török Pál utcai üvegműves szak (a mai Kisképző) alagsorában. Csaknem tíz évvel később, 1965-ben indult el az Iparművészeti Főiskola, (a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Szilikátipari Tanszékén az önálló Üveg Szak, amely máig egyedüliként oktatja az üvegművészetet a hazai felsőoktatásban. Bohust az Iparművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után kérték fel, hogy legyen a szak oktatója, amelynek következményeképp a kortárs üvegművészet területén tevékenykedő alkotók jelentős része köszönheti neki fejlődését és a pályán való előrejutás lehetőségét. A főiskolai műhely tágabb értelemben is közös szellemi műhelyt jelentett, itt készültek a szobrászművész, Schaár Erzsébet és Vilt Tibor üvegplasztikái, Lugossy Mária pedig 1968-69-ben csatlakozott növendékként olyan üvegművészekkel együtt, mint Buczkó György, Horváth Márton, Jegenyés János és Sigmond Géza.

Az Üveg Nemzetközi Éve a Múzeumok Éjszakájával együttműködésben június 24-26. között indítja el a mobil üveghuta programját a Műcsarnokban. A háromnapos rendezvényen közreműködik Jan Vyskocil cseh üvegművész és üvegfúvó mester, aki a Múzeumok Éjszakája hétvégéjére a saját maga által tervezett és készített mobil huta felszerelését hozza el Budapestre, hogy az üveg hagyományos kézi megmunkálását magyar és további nemzetközi üvegművészek bevonásával szemléltesse az érdeklődő közönség számára.

Június 24-én, az Üvegművészek Éjszakáján kortárs üvegművészek társaságában belobbantják a lángokat az üvegolvasztó kemencében. Szombaton és vasárnap, a Bohémok Éjszakáján és a Múzeumok Éjszakája Utónapján a Parádsasvári Üvegmanufaktúra családi programokkal várja az érdeklődőket, ahol az üvegfújás technikáját is kipróbálhatják a tombolán szerencsével járt gyerekek. Délután szintén a családoké a főszerep, kaleidoszkóp, homokkép, üveggyöngy készítő workshoppal és tombolával is készülnek a szervezők, majd egészen éjfélig testközelből lehet végignézni Jan Vyskocil cseh üvegművész magyar üvegművészekkel közös workshopját, ahol együtt alkotnak különleges üvegtárgyakat. Többek között részt vesz Görömbei-Kohut Luca, Lendvai Péter Gergely, Kunckel Zoltán és James Carcass Magyarországon élő brit üvegművész is.

További információk az Üveg Nemzetközi Évének programjairól itt.