Egyedül, terepen szeret futni a magyar, de a munka olykor közbeszól

Többen futnak egyedül, mint társsal.

A hazai futók 22%-a mégis a sport segítségével lelt új emberi kapcsolatokra - derül ki a Runner’s World magyarországi reprezentatív felméréséből. A Nagy Futásteszt arra is fényt derített, hogy sokan a munka miatt jutnak le nehezen a pályára és mindössze 7% veszi igénybe profi tréner segítségét. A Runner’s World és a Reacty Digital Nagy Futászteszt című közös kutatásának első része megmutatta, hogy a honfitársaink 39%-a szokott olykor futócipőt húzni és a többség 1-5 kilométeres távot teljesít ilyenkor. A felmérés következő részében arra voltak kíváncsiak, hogy a futók kivel és hol futnak, valamint mit szól ehhez környezetük.  

Magányos farkasok előnyben

A futók 68%-a nyilatkozta azt, hogy egyedül szokta róni a kilométereket. 32%-uk választ maga mellé futótársat, aki lehet családtag, barát, vagy munkatárs is. Leginkább a 30-44 évesek azok, akik egyedül futnak (87%), míg a 30 alattiak keresik a leginkább a társaságot - 45%-uk számára a futás egyben közösségi program is. A futás nem kimondottan randi, vagy network építő program, legalábbis a futók 62%-a azt mondta, hogy nem szokott ismerkedni kedvenc sporttevékenysége közben. Ezzel szemben 22% vallotta azt, hogy bár nem volt célja az ismerkedés, végül mégis a futás segítségével köttettek új emberi kapcsolatok. A futók mindössze 7%-a számára volt cél, hogy a futás révén új embereket ismerjen meg.

Munka nehezíti a futást

A futók 59%-a nehezen tud időt szakítani kedvenc sportjára, 35%-ukat a munka, vagy a tanulás akadályozza ebben, míg 24%-uk a családi kötelezettségek miatt mozdul ki nehezen. 41% ellenben egyáltalán nem érzi problémának, hogy eljusson a futópályára. A kutatás arra is kíváncsi volt, hogy szűkebb környezetük támogatja-e a futókat a hobbijukban. 39% mondta azt, hogy a számukra fontos emberek támogatják őket, míg 57 százalék úgy nyilatkozott, hogy környezetük nem foglalkozik a kérdéssel. Mindössze 4% mondta azt, hogy hozzátartozóik szerint időpocsékolás a futás és inkább mással kellene foglalkozniuk helyette.

Próbálkozunk az egészséges élettel 

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a futó közösség tagjai a sportolás mellett mennyire figyelnek oda az egészséges táplálkozásra. A futók 59%-a próbál egészségesen étkezni, de azért nem veszi véresen komolyan a témát, 24% pedig kifejezetten odafigyel arra, hogy mit fogyaszt. 16% azt az elvet vallja, hogy nem kell ilyesmikkel törődnie, hiszen úgyis lefutja a bevitt kalóriákat. Érdekesség, hogy a tudatos étkezést nagyobb arányban tartják fontosnak a férfiak (29%), mint a nők (18%).  

Inkább terepen, mint pályán

A futók többsége (55%) terepen fut, de nagyon sokan vannak, akik az aszfalton (46%) koptatják a futócipőt. A zárt helyet a futók - akik több választ is megjelölhettek - 13%-a ikszelte be. Salakon 7%, kiépített futópályán viszont mindössze 1% sportol.

Ez motiválja a futókat

A lelki tényezők kérdésében 67% nyilatkozott úgy, hogy nincs különösebb motivációja, egyszerűen csak fut, mert az jót tesz. 19% hosszabb távokat szeretne teljesíteni, 15% pedig a tempóját fokozná. A férfi futók 20%-a hajt a sebességre, a hölgyek körében ez az arány 8%. Céljaik eléréséhez a futók 7%-a vesz igénybe profi segítséget.