Szomszédolás népzenével

Folkfúzió projekt a Pengetős Trióval, a Korinda zenekarral és a Szélművessel.

A Folkfúzió projekt koncertsorozat keretében három zenekar, – a Pengetős Trió, a Korinda zenekar és a Szélműves – a magyar és a szomszédos népek népzenéje között kíván hidat építeni. A több hónapon át tartó tematikus koncertsorozattal a magyar, román és délszláv zenei párhuzamokat mutatják be a zenekarok. A projektet záró közös koncertjükre július 29-én kerül sor a Magyar Zene Házában.

Az egész nyáron át tartó koncertsorozat célja, hogy a népzenében szokatlan, újító szellemű felfogásban, rendhagyó hangszer-összeállításokkal ismertesse meg a magyar, a délszláv és a román hagyományos repertoár közös vonásait a közönséggel, erősítve ezzel a szomszéd népekkel való zenei összetartozás érzését. A koncertsorozat részeként a nyár folyamán több koncertet ad a Pengetős Trió, a Korinda zenekar Szolnokon, Szegeden és Budapesten. A Folkfúzó – Szomszédolás népzenével című projekt záró közös koncertre július 29-én kerül sor a Magyar Zene Házában.

Bartók Béla összehasonlító kutatásainak köszönhetően közismert, hogy a magyar és szomszéd népek hagyományos népzenéje évszázadokon keresztül folyamatos kölcsönhatásban állt egymással. A koncertsorozat keretében három zenekar kifejezetten erre az alkalomra összeállított tematikus koncertanyaggal szeretné bemutatni ezt a jelenséget a magyar, román és délszláv zenei párhuzamokon keresztül. A három formáció a népzenei és világzenei feldolgozás különböző lehetőségeit jeleníti meg sajátos hangszereléssel. Évezredes pásztorhangszerek találkoznak a 20. századi hangszergyártás remekeivel, a moldvai csángók zeneszerszáma együtt játszik a szlavóniai horvátok szamicájával.

A Pengetős Trió rendhagyó hangszer-összeállításából eredő egyedi repertoárja eredendően magán hordozza a multietnikus kölcsönhatások jegyeit, hiszen a keleti hangzásvilágot képviselő koboz, a délszláv népzenei elemeket hozó tambura és a magyar népzene korai állapotát megjelenítő citera együttműködése jellemzi. A három pengetős hangszer együttes megszólalása egyedi és újszerű hangzást hoz létre. A koncertsorozaton három kiváló vendégzenész is fokozza a hangulatot. A klarinéttal, cimbalommal és tamburabőgővel kiegészült projektre egyaránt jellemző a kísérletező kedv, a zenei tér szélesítése és az autentikus magyar népzene tisztelete, ahol jól megfér egymás mellett a virtuóz hangszerjáték, az egyszerű lírai énekhang és adott esetben a progresszív zenei elemek alkalmazása is.

Pengetős Trió: Berta Alexandra - citera, ének, Csenki Zalán - koboz, furulyák, Horváth Bálint - tamburák, ének

  Közreműködők: Babcsán Bence - klarinét, brácstambura, Buzás Attila - tamburabőgő, Szabó Dániel - cimbalom, ének

A rutinos nép- és katonazenészekből verbuválódott Szélműves meghatározó koncert- és táncházzenekarrá nőte ki magát Szegeden és vonzáskörzetében. A különleges hangszerösszeállítás és a különböző zenei stílusokban gyűjtött tapasztalatok adják meg a zenekar esszenciáját. Zenéjük magyar a moldvai csángó népzene, de koncertjeiken megszólalnak az erdélyi, román és zsidó népzene dallamai is. Sodró lendületű táncházaikon a hangszerelésnek, előadásmódnak és a moldvai népzene sajátos erejének köszönhetően olyan energiák szabadulnak fel, amelyek a laikus és rutinos néptáncos közönséget egyaránt táncra késztetik. A zenekar célja, hogy széles körben megismertesse a néptánc felszabadult és bensőséges hangulatát, valódi közösségi élményt hozzon létre.

Szélműves: Zombori Györgyi - ének, tánctanítás, Nagy Sándor – klarinét, Tamás Áron – szaxofon, Szabó Levente – harmonika, Bozóki Zoltán – koboz, Kalmár Gergely – tuba, Tolna Péter – dob

A Korinda zenekar (lásd fotó) alapító tagjai a szegedi népzenei életben a Mentés Másként Triótól és Hodorog András moldvai adatközlő mesterüktől szerezték meg a mesterségbeli tudás legjavát, s ez a kiindulópont esszenciális jelentősséggel bír a Korinda egyéni hangzásvilágának megteremtésében. Az eredeti felvételekről és az adatközlőktől személyesen megtanult muzsika megszólaltatásának terén az egyszerűségre, letisztultságra törekednek, ugyanakkor állandóan keresik a saját értelmezések és az egyedi előadásmódok lehetőségét is. Zenéhez való alapvető hozzáállásukat e kettősség párhuzamos jelenléte határozza meg.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Korinda Zenekar: Nádasdy Fanni - ének, Csenki-Túri Luca - hegedű, Bozóki Tamás - furulyák, Jávorszky Zoltán - furulyák, gardon, Csenki Zalán - koboz, kontra, Várai Áron - dob, ének

https://www.youtube.com/watch?v=JgliHq_JO0o

https://www.facebook.com/KorindaZenekar