40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Az ünnepi hétvégén gasztronómiai kalandozással és számtalan múzeumi attrakcióval várja a Skanzen a látogatókat!
Augusztus 20-21-én a bringatúrák és tárlatvezetések, a kézműves foglalkozások és játékok, a mesemondók meséi is az ételekről szólnak a szentendrei Skanzenben!
Ezen a hétvégén megkóstolhatják az érdeklődők a múzeumban a ruszin káposztás laskát, a sváb almás pitét, a borsodnádasdi molnárkalácsot, és az erdélyi gasztronómiában központi helyet elfoglaló puliszkát. Perecet és cipót sütünk, de a nyári melegben a csalamádé és a hideg szörp is jól fog esni Margit néninél. Bepillanthatunk az örmény és a zsidó konyha rejtelmeibe, a Skanzen receptkönyveiből pedig a hagyományos magyar konyhát is mélyebben megismerhetjük.
A kézműves foglalkozások ugyancsak az étkezéshez kapcsolódnak: só-liszt gyurmából perecet gyúrhatnak a gyerekek, szaggathatnak csigatésztát, és hogy legyen mibe tenni az ételt: varrhatnak kenyérzsákot, formázhatnak agyagtálat vagy marokkosarat. A learatott gabonaszálakat felhasználjuk: szalmadíszt és aratókoszorút készítünk rozsszalmából. Számtalan játékudvar várja a gyerkőcöket, ahol játszva bővíthetik tudásukat, miközben vándormuzsikusok zenéje szól a távolból.
Szombaton Sőrés Rozka mesemondó Egy falat kenyérről, vasárnap Écsi Gyöngyi Az élet vizéről mesél kicsiknek és nagyoknak. Székely népmesék mellett mesés ízek és ízes mesék várják az egész családot a múzeum jól ismert színpadi helyszínén, a Kisalföld tájegység Kisbodaki pajtájában. Töltsük együtt az ünnepet a Skanzenben!
Részletes program itt.






















