A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
A Cirko Film közelgő bemutatói közül két cannes-i filmet is beválogattak a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.
Magyarország legrangosabb nemzetközi filmfesztiválját idén 2022. szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon. Itt lesz a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásában bemutatkozó Fűző és a fesztivál versenyprogramjában a zsűri nagydíját elnyerő Közel magyarországi fesztiválpremierje is. Mindkét film mozibemutatójára idén ősszel kerül sor.
A Fűző főszereplője a Fantomszálból és a Bergman szigetéből ismert luxemburgi színésznő, Vicky Krieps, (lásd fotó) aki a cannes-i szekcióban a legjobb színészi alakítás díját nyerte, és magyarul is többször megszólal a filmben.
Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét egykor Európa-szerte bálványozták szépségéért. Sisi azonban 1877-ben betölti a negyvenedik évét, és már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár annak idején kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben, szerepe mára pusztán jelképessé vált. Kétségbeesetten küzd, hogy megőrizze fiatalos külsejét és a róla alkotott képet. A bécsi udvar ellenséges közege egyre fullasztóbbá válik számára, férjével, Ferenc Józseffel való viszonya is feszült, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Bajorországba utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit, barátait és politikai szövetségeseit. Országos mozibemutató: október 20.
A fiatal belga rendező, Lukas Dhont új filmje, a Közel idén Cannes egyik legnagyobb szenzációjának bizonyult.
A két tizenhárom éves fiú, Leo és Remi (lásd fotó) a gondtalan gyerekkor idilli életét élik. Mindketten szerető családban nevelkednek Belgium egyik gyönyörű vidékén. A nyár hosszú hónapjaiban minden percet együtt töltenek, elmerülnek a saját maguk által kitalált, bonyolult történelmi szerepjátékokban, bicikliznek, frissen szedett gyümölcsöt esznek, és segítenek szüleiknek a gazdaságban is. Az iskola kezdete azonban kiszakítja őket érintetlen saját világukból, majd intenzív barátságuknak hirtelen vége szakad. Léo nem képes megérteni, hogy mi történt, ezért Sophie-hoz, Rémi édesanyjához fordul segítségért. Országos mozibemutató: november 3.
A fesztivál így adott hírt a filmekről.
„Sisi története igen kedves a hazai nézőknek, a cannes-i Un Certain Regard szekcióból a CineFestre érkező Fűző azonban minden mítoszt lerombol, amit a Romy Schneiderrel készült filmtrilógia annak idején felépített. Ezúttal a fenomenális Fantomszál felfedezettje, Vicky Krieps bújik a negyvenedik születésnapján érzelmi válságba kerülő Wittelsbach Erzsébet bőrébe. Vajon hogy érzi magát a nő, akit mindenki fiatalos szépségéről ismer? Milyen magánélete volt egy uralkodónőnek, akinek a társadalomban elfoglalt helyét inkább a férje pozíciója, mint a saját erényei jelölték ki?”
„Lukas Dhont rendező a megosztott Grand Prix-t (a Zsűri Nagydíját) érdemelte ki Cannes-ban a Közel című alkotásával, és a legtöbb kritikus szerint az idei versenyprogram egyik legjobb filmje volt – a magyar nézőközönség hamarosan eldöntheti, hogy Miskolcon is ez lesz-e az egyik legkiemelkedőbb alkotás. A dráma két koratinédzser barátságáról szól, amit egy verbális zaklatás tör meg. Dhont előző rendezéséhez, a Lányhoz hasonlóan ezúttal is társadalmilag rendkívül fontos témákat érint, kivételes érzékenységgel.”