„Értik, érzik és szeretik a színházat” – indul a 2022-2023-as évad Miskolcon!

199. évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház.

A 200 éves évforduló előtti szezonban sem fog unatkozni a társulat és a színházszerető miskolci közönség, akik Béres Attila igazgató szerint évadról évadra megmutatják, milyen büszkék is a színházukra.

„Ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend... mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt.” – idézte gróf Széchenyi István 1827-ben elmondott szavait Béres Attila igazgató az évadnyitó társulati ülésen. – Az akkori Magyarországon úgy érezték a magyarok, hogy érdemes állandó színházat létrehozni. Miskolcon ezt saját erőből tették meg a város polgárai. A nézők pedig azóta is úgy gondolják, hogy miskolcinak lenni, itt színházba járni olyan dolog, amire büszkének lehet lenni. A tavalyi évadban 110 ezer ember érezte így és váltott jegyet az előadásainkra. Széchenyi akkor úgy fogalmazott, hogy „örül a szíve,” hogy van a városnak színháza. Vigyázzunk rá! – fogalmazott Béres Attila, aki ezután megemlékezett a társulat nyári sikereiről: a Tartuffe előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Lear halála a Gyulai Várszínház színpadán vendégeskedett, a társulat jó néhány művésze volt látható idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon közel 24 ezer néző előtt, Solti Csaba balettmester Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, Harsányi Attila színművész pedig a Kaszás Attila-díj várományosa.

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere saját bevallása szerint „a 110 ezer néző egyikeként” volt jelen az évadnyitó társulati ülésen. – Igazi csoda, amikor ide érkezik az ember, és őszintén mondhatom, hogy az elmúlt évadban minden alkalommal megtörtént velem, a 17 éves lányommal és barátaival is ez a csoda. Azt látom, hogy ezek a fiatalok értik, érzik és szeretik a színházat. Városvezetőként elmondhatom, mindent megteszünk azért, hogy a Miskolci Nemzeti Színház meg tudja tartani azt a színvonalat, azt a hihetetlen lehetőséget és kreativitást, amivel minket megörvendeztet estéről estére – zárta szavait az alpolgármester.

A 2022-2023-as évadban a Miskolci Balett 10 új tagot köszönt: Massa Mattia, Elena Gil Fernandez, Lorenzo Gallo, Adéla Lisková, Martyna Warzocha, Nagy Richard, Alex Dobre, Sofia Sulpizi, Andrii Ivanov és Havasi Virág Nina.

A színház énekkara is új tagokkal gyarapodik: Kacsenyák Gábor, Petró Balázs, Szaniszló Dániel, Urbán Zalán.

Valamint négy egyetemi hallgatót is köszönt idén a teátrum, akik a Jézus Krisztus Szupersztár musicalben lesznek láthatók: Fülöp Kristóf, Polák Ferenc, Vatamány Atanáz, Tóth Dominik.

A 2022-2023-as évad bemutatói:

   Nagyszínház

Tóth Ede után és helyett: Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A FALU ROSSZA – népszínmű

   rendező: Mohácsi János

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – rockopera

   rendező: Szabó Máté

Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP – vígjáték

   rendező: Keszég László

Jacques Offenbach: HOFFMANN MESÉI – opera

   rendező: Rusznyák Gábor

William Shakespeare: VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN – vígjáték

rendező: Béres Attila

   Kamaraszínház

Rusznyák Gábor: A „K” ÜGY - Zenés túlkapás, avagy egy igazságtalanság anatómiája

   rendező: Rusznyák Gábor

Alan Alexander Milne: MICIMACKÓ – mesés-zenés állatkavalkád

   rendező: Béres Attila

Bródy Sándor: A DADA – színmű

   rendező: Szőcs Artur

Darvas Benedek-Pintér Béla: GYÉVUSKA - zenés játék

   rendező: Ascher Tamás

Miskolci Balett: JOBB KÉSŐN, MINT SOHA / VÖRÖS NAPLÓ - Egy kiszolgáltatott nő története – táncelőadás

   rendező-koreográfus: Kozma Attila

   Játékszín

Thomas Bernhard: A SZÍNHÁZCSINÁLÓ – színmű

   rendező: Keszég László

Heinrich von Kleist: AMPHITRYON – vígjáték

   rendező: Szabó Máté

Paul Foster: I. ERZSÉBET – színmű

   rendező: Szőcs Artur

   Miskolci Balett: PLASZTIK BOMBASZTIK – táncelőadás

rendező-koreográfus: Kozma Attila