Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Élhető jövő a design segítségével.
Hétvégén, október 7-én indul a Budapest Design Week, a hazai designélet egyik legfontosabb programsorozata, melybe a MOME is számos izgalmas szakmai programmal kapcsolódik be, és nemzetközi előadókat vonultat fel. Az egyetem eseményei elsősorban a jövő és a tervezés viszonyával foglalkoznak majd, az erről szóló egyre intenzívebb párbeszédhez kívánnak hozzászólni. A designnak ugyanis kiemelt szerepe van abban, hogy képesek legyünk barátságos, élhető jövőt építeni, megoldásokat fejleszteni. A Creating Futures Now! című kiállítás a jövő lehetséges termékeit, a spekulatív design és a globális kihívások keresztmetszetében születő tárgyakat, szolgáltatásokat, koncepciókat mutatja be. Kiemelkedő eseményként Zuzanna Skalska trendkutató, designer, a School of Form és a 360 design társalapítója, a MOME Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja egy előadás keretében mutatja be Prototyping 2040 című új könyvét.
Az idén október 7. és 16. között megrendezett Budapest Design Week MOME által szervezett programjai között lesz kiállítás, kerekasztal-beszélgetés, előadások, könyvbemutató, vállalkozásfejlesztési nap és gyermekprogram. A Budapest Design Week keretében a MOME Groundban látható kiállításon a spekulatív design kritikai-tervezői műfajához kapcsolodó munkákat ismerhetik meg a látogatók. Az október 9-től négy napon át látogatható Creating Futures Now! című kiállítás az elmúlt év három olyan projektjét mutatja be, melyek mindegyikében fontos elem a jövő.
Az Ugrás a jövőbe! kreatív pályázat legjobb tíz alkotását bemutató fejezet arról szól, hogy milyen szolgáltatásokat, tárgyakat terveznének a 7-10. osztályos tanulók 2040-re. A megszokottól eltérő, népszerű pályázat különlegessége, hogy a második fordulóba továbbjutó csapatokat a MOME oktatóiból és hallgatóiból álló mentorpárok segítették a tervezési folyamatban és a projektjeik megvalósításban. A kreatív ipar utánpótlását támogató kezdeményezés keretében igen izgalmas ötletek születtek, a díjnyertes egy napelemgomba terve lett, mely a városi köztereken, buszmegállókban a megújuló energia termelése mellett esővízgyűjtő, párásító, árnyékoló és légtisztító funkciót is ellát.
A HU/2050 című, spekulatív designnal foglalkozó kurzus munkáit bemutató kiállításrészen a MOME hallgatóinak koncepcióival, terveivel ismerkedhetünk meg. Az alkotók 2050-re képzeltek el lehetséges jövőverziókat, majd ezeket alapul véve fejlesztettek terméket, szolgáltatást egy harminc évvel későbbi, megváltozott éghajlatú Magyarországra. A fikciós projektek között találjuk többek közt Kiss Botond Levente Méhészetek után című tervét, amelyben arra fejlesztett ki megoldást a tervező, hogy a felmelegedés sújtotta területen hogyan juthatunk újra mézhez. Elek Bálint és Nagy Fanny közös projektje hasonló feltételek közt Kunsági Kivészet címmel a szőlőtermelés utáni világba képzel el egy új terméket.
A Balatorium projekt az ökológusok szemével látja a jövőt. A projektcsapat a tó sorsáért aggódva hozott létre egy olyan kurzussorozatot, amelynek keretében 14-18 éves diákok számára számos érzékenyítő, a tó értékeire, a szemléletváltás szükségességére felhívó projekt, koncepció született meg MOME-hallgatók és oktatók közreműködésével. Az Elméleti bázisú módszertani kurzuson a Balaton ökológiai problémáira reflektáló feladatgyűjteményt hoztak létre a hallgatók, melyből pedagógus továbbképzés indult. Az Építészeti Intézet kurzusán pavilont, mint alternatív oktatási helyszínt terveztek a hallgatók, mely a nyári építőtábor során megépült. A pavilonban a példatár feladatai rendhagyó környezetben valósíthatók meg, illetve a formatervező kurzus hallgatói által tervezett társasjáték is játszható. Az Adatvizualizáció kurzus során a Balaton ökológiai rendszeréből származó adatok kreatív megjelenítésére volt lehetősége a hallgatóknak az adatvizualizáció módszertanának és eszköztárának segítségével. A projekthez kapcsolódóan rektori díjas szakdolgozat is született.
A megnyitó alkalmából rendezett Speculative Design Day előadásain a terület nemzetközi képviselőivel ismerkedhet meg a nagyközönség, majd több generáció részvételével zajlik beszélgetés arról, hogyan érdemes gondolkodnia a tervezőknek a jövőről, és végeredményben hogyan szolgálhatja ez a társadalmunk fejlődését. Az október 9-én 17 órakor kezdődő eseményen nem csak Monika Seyfried, a többszörös Core77-díjas service designer, a koppenhágai Interakció-tervező Intézet (Copenhagen Institute for Interaction Design) munkatársa és a szintén Core77-díjas Kiss Botond Levente, de a MOME Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja, Zuzanna Skalska designer, trendkutató, oktató is előadást tart. Skalska, a jövő-tervezésről Hollandiában és Lengyelországban rendszeresen előadó oktató, nemrég könyvet írt szerzőtársával, Rafał Kołodziejjel. A Prototyping 2040 tervezők számára letehetetlen kötet, amely négy jövőszcenáriót tár elénk, ezeket példákkal illusztrálva, és az olvasót ráébresztve a cselekvés szükségességére.
Az idei legjobb mesterszakos diplomákat prezentálják alkotóik pörgős formában október 15-én a Best of MOME ’22 keretében a MOME Auditóriumában. A prezentációkat az intézetvezetők kerekasztal-beszélgetése követi, amelyben az egyetem aktuális törekvéseiről, új irányokról, a képzésben megvalósuló jövőbeni tervekről esik szó. Az estet networking-buli zárja, ahol a résztvevők megismerkedhetnek az egyetem friss diplomásaival, oktatóival, hallgatóival, és a szakok képviselőivel.
A Budapest Design Week központi helyszínén, a Néprajzi Múzeumban az első hétvégén, október 8-án workshoppal várja a MOME a design iránt érdeklődő 10-14 gyerekeket. A Be Steam! Szörnyépítő workshop keretében lépésről lépésre, mentorok segítségével veszik végig a résztvevők a Design Thinking módszertan alapjait, majd egy, a helyszínre kitalált kerettörténetbe illesztett lényt kreálnak, amelynek tulajdonságait különböző környezeti és biológiai hatások befolyásolják. A megfogalmazott karakterelemeket papírlapon 2D-ben, majd forró izzószálas habvágóval 3D-ben, térben is modellezik. A workshopon a 3D nyomtatóval is megismerkedhetnek a gyerekek.
A MOME, a Fabunió és a Budapest Design Week közös szervezésében valósul meg az a vállalkozásfejlesztési nap, amelyre a szervezők már érett vállalkozások képviselőit várják. A Bősze Ádám rádiós műsorvezető moderálása mellett zajló eseményen a MOME kiemelkedő oktatóinak workshopjára látogathatnak el díjmentesen a résztvevők. A műhelymunka azt a kérdést járja körbe, miként lehet a design üzleti felhasználását hazánkban is közvetlenül elősegíteni, továbbá hogyan tehetjük fenntarthatóbbá üzleti és gyártási folyamatainkat a designgondolkodás segítségével, és végül hogyan segítheti a stratégiai gondolkodást a design. A vállalatfejlesztési nap programjai a MOME Use of Design in Business, a magyar versenyszféra vállalatainak designérettségét vizsgáló kutatásának legfőbb tanulságait veszi alapul.
Mindemellett még számos, MOME-hallgatók és oktatók részvételével zajló program látható majd a Budapest Design Week keretében. Kiemelkedő a Deák 17 Galériában megrendezésre kerülő Ösvényeinken: Veled című kiállítás, amelyet a programsorozat teljes ideje alatt meg lehet majd tekinteni.