Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Botos Éva rendezésének főszereplői Andrusko Marcella és Ivanics Tamás.
Egy játszóház látszólag harmonikus környezetében találkoznak gyerekek és felnőttek. Azonban sokszor nem is sejtjük, hogy a körülöttünk lévő idegenek, milyen fájdalmakat, titkokat hordoznak magukban. Elég két marakodó gyermek, egy félresiklott pillantás vagy egy folt egy szimpatikus idegen csuklóján és máris beindul a képzeletünk. Ebből az alapötletből indul ki Botos Éva legújabb rendezése, a Terminal Workhouse Játszóház című előadása, amit a nézők az Átrium-Mentőcsónak Egység vendégjátszóhelyén, a Jurányi Inkubátorház 123-as laborjában láthatnak.
A Játszóház című előadásban Andrusko Marcella és Ivanics Tamás egyszerre keltik életre a főszereplő szülőket és a gyermekeiket is. A karakterek kapcsolata egyre inkább mélyül a történet során, miközben sokkoló traumák törnek a felszínre. A rendező célja egy többszinten működő érzékenyítő előadás megrendezése volt, ugyanis a történet számos tabudöntögető témát feszeget. Éva és a darab két színésze úgy döntött, fel kell idézniük emlékeiket, ezért egy valódi játszóházba is ellátogattak a darab próbái előtt, hogy – ha csak rövid időre is – újra gyerekek lehessen egy fotózás kedvéért.
„Elképesztő élmény volt ez a fotózás, Tomival és Marcellával együtt igazi „rosszcsontok” módjára élveztük ezt a játékos délutánt. Szerettük volna jobban feltérképezni ezt a teret, ugyanis a főszereplők egyszerre alakítják a szülőket és a gyermekeiket az előadásban. Néztük magunk körül a felnőtteket és a kicsiket és arra gondoltunk, egy ilyen színes és vidám hely milyen titkokat, drámákat rejthet" -kezdte meg Éva, aki azt is elárulta, hogyan született meg a darab szövegkönyve.
"Volt még a Marcelláéknak régen egy olyan drámaötlete, ami konkrétan csak egy játszótéri helyzetre épült, két gyerek viszonylatában. Ők ezt egyhamar elvetették, és egy teljesen új darabot kezdtünk el próbálni. A korábbi ötletük azonban újabb ötletet szült. Ezt fejlesztettük tovább, mire megszületett a konkrét storyline. Utána hetekig összezárva próbáltunk és improvizáltunk, gyakorlatilag így alkottuk meg az előadás szövegkönyvének a kilencven százalékát, amit Mohácsi István dramaturg fixált. Mindannyian ismerünk és láttunk már olyan családokat, ahol látszólag minden rendben van, de a felszín alatt ki nem mondott drámák lapulnak. Fontos hangsúlyozni, hogy érzékenyítő előadásként tekintünk a Játszóházra az alkotótársaimmal, ugyanis a történet számos olyan kényes és intim témát érint, amiről beszélni kell. Hogy csak egy példát mondjak; az emberek rettenetesen előítéletesek tudnak lenni, pedig nem mindig biztos, hogy jól ítéljük meg a saját vagy a velünk szemben ülő élethelyzetét" – fűzte hozzá Éva, aki szerint a darab dinamikája a szereplői tökéletes összhangján múlik.
„Ők eleve hál' Istennek, barátok, sőt osztálytársak voltak. Iszonyatos bizalommal vannak egymás iránt színészileg és emberileg is. Ezért nagyon könnyű volt a próbafolyamat, Marcella és Tomi ugyanabból a tőből fakadnak szakmailag is, ezért nagyon egyszerűen tudtak improvizálni egymással a munkafolyamat első részében. Valahogy nagyon hasonló a hozzáállásuk, olyanok, mintha egy ikerpár lennének. A “családi” kapcsolatnak itt még nincs vége; a látványtervezőnk Márkus Sándor szintén osztálytársa volt Tominak és Marcellának” -fűzte hozzá a rendező.
Az előadás produkciós vezetője, Gerlits Réka azt is elárulta, miért állt a Terminal Workhouse a projekt mögé. “A Terminál Workhouse, tudatosan olyan témákhoz nyúl projektjeiben, amik a társadalom fontos, alapvető értékeit mutathatja meg, úgy mint a család, a gyerekek érzelmi fejlődése, a közösség, a bátorság és a bátorítás. A Játszóházat mindenkinek ajánljuk, aki volt gyerek!” – mesélte Réka.
Mohácsi-Andrusko-Ivanics-Botos:Játszóház
Nem játék, egy részben
Szereplők: Andrusko Marcella, Ivanics Tamás
Dramaturg: Mohácsi István, Látvány: Márkus Sándor
Rendezőasszisztens: Csesznek Judit, Produkciós vezető: Gerlits Réka
Rendező: Botos Éva
Előadások: október 19; november 7; november 18.
Az előadás Az Átrium - Mentőcsónak Egység és a Terminál Workhouse produkciója.