Tolsztoj: Háború és béke

A világhírű klasszikus vadonatúj fordításban, díszkiadásban.

A klasszikusokat nem azért kell 50 évente újrafordítani, hogy meglegyenek frissebb nyelven is a polcunkon, majd hagyjuk őket tovább porosodni. Az igazán jó klasszikusok annyira modernek, hogy bármely kor emberét meg tudják szólítani.

Tolsztoj az Orosz Birodalom elitjéhez tartozó családban született, szerteágazó rokonságában számtalan befolyásos államférfit és katonai vezetőt találunk – ez széles látókörében is tetten érhető. Magától értetődően beszélte a főbb európai nyelveket, és többször beutazta Európát. Hivatásos katonaként vett részt Oroszország kaukázusi háborúiban, így harcolt Csecsenföldön is, de ami ennél is fontosabb, részt vett az 1853–1856-os, Oroszországot megrendítő krími háborúban, ahol Oroszország Európa vezető hatalmaival, Angliával és Franciaországgal nézett szembe egy hatalmas háborúban – ezért is tud megrendítő hitelességgel írni a háborúról. Az 1850-es években Tolsztoj éppen a háborús élményei alapján írt rövidebb munkáival robbant be az orosz irodalmi életbe.

A regény hátterét Oroszország drámai és Európa sorsát vagy egy fél évszázadra meghatározó összecsapása képezi a Napóleon vezette Európával, amely a regényben is fontos szerepet játszó, 1812-es borogyinói csatában csúcsosodott ki. Ha gyors analógiát akarnánk keresni, adja magát az összehasonlítás, hogy párhuzamot vonjunk a napóleoni háborúk és a mai háborús helyzet között. Az biztos, hogy a tétek akkor is nagyon nagyok voltak. A helyzet paradoxona, ahogy ez a regényből is kitűnik, hogy Napóleon csapatai abban a minden katonai észszerűséget teljességgel nélkülöző, kataklizmikus katasztrófával végződő hadjáratban egy olyan Oroszország ellen indultak meg, amelynek az emléke mára már teljességgel elhomályosult, egyáltalán nem így gondolkozunk róla. Gondoljunk csak bele: a legfelső orosz katonai, állami vezetők és a vezető diplomaták nagy része Európa különböző országaiból származott, az elit franciául kommunikált, az orosz állam elitje, az udvar, a tisztikar európai műveltségű volt, és saját magát magától értetődően tartotta a nyugati civilizáció részének… Különösen igaz ez a nagyon fiatal I. Sándor cárra, aki aztán 1814-ben győztesként vonult be Párizsba. A regénynek ezek a rétegei is nagyon elgondolkodtatóak, sőt a meglepetés erejével hatnak a mai magyar olvasó számára, de vannak még mélyebb, emberi vonatkozásai is, amelyek a Háború és békét aktuálissá teszik a számunkra.

     „A legmagasabb bölcsesség egy tudományt ismer – a minden tudományát, azt a tudományt, amely az egész világmindenséget s benne az ember helyét is képes megmagyarázni. Ahhoz, hogy befogadhassuk ezt a tudományt, meg kell tisztítanunk, meg kell újítanunk benső önmagunkat, vagyis mielőtt tudni akarunk, hinnünk, tökéletesednünk kell. E célok elérése végett helyeztetett lelkünkbe az isteni fény, amit lelkiismeretnek nevezünk.” (Idézet a kötetből)

Ha valaki hitelesen tudott írni a harcról, az éppen Tolsztoj volt, aki rengeteg katonai tapasztalatot szerzett a Kaukázusban és a krími háborúban, Szevasztopol ostrománál. Vakmerő katona hírében állt, akiben csak úgy lobogott a tűz. Nyughatatlansága és szabadságvágya nemcsak a harctéren, de emberi kapcsolataiban is megmutatkozott. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a konfliktuskeresés éltette. Házasságában is folyamatosan harcolt, élete végéig menekült belőle, annyira, hogy a végén nyolcvanéves korában egyedül halt meg egy vasútállomáson.

     „Látni lehetett, hogy már csak nehezen tudja felfogni az élők világát, ugyanakkor az is érződött, hogy nem azért nem érti az élők világát, mert megfosztották a felfogóképességétől, hanem mert megértett valami mást, amit az élők nem ismernek, nem is ismerhetnek, s ami teljesen leköti őt.” (Idézet a kötetből)

A Háború és béke megírásának ötlete egy jeles dátumhoz kapcsolódott. Oroszország 1862-ben ünnepelte a Napóleon felett aratott győzelem ötvenedik évfordulóját. Ez hozta a nagy tervet Tolsztojnak, hogy felidézze a félszázaddal korábbi világot, amikor sok minden elkezdődött abból, ami a későbbi orosz történelmet meghatározza. Két évig csak tervezget. Majd 1864-től 1870-ig (hatévi megfeszített munkával) írja a Háború és békét. A krími háborúból hazatérve irodalmi körökben „vadembersége” miatt nem találja a helyét, figyelme mindinkább a parasztok világa felé fordul, iskolát nyit a szegény gyerekeknek, pedagógiai folyóiratot indít. A „grófból paraszt” lesz, aki az egész társadalom metszetét kívánja megörökíteni regényeiben. Illetve még valamit: a fogyhatatlan vágyat a szabadságra, pontosabban a szerelemben megélt szabadságra. A Háború és békére tehát lehet háborús, társadalmi elemző regényként is tekinteni, és lehet egyfajta történelmi szappanoperaként is. Akárhogyan is nézzük, világos: az emberi tényező, az érzelmek faktora örökké érvényes üzenettel bír számunkra. Szeretni pont úgy szeretünk, mint Tolsztoj idejében, és életünk, világunk csatái is épp oly hasonlatosak.

1805, csillogó moszkvai és szentpétervári bálok, ifjonti szerelmek, boldogtalan házasságok. 1812, Napóleon hadserege betör Oroszországba. Tolsztoj regénye a világirodalom három legismertebb alakjának sorsát követi: Pierre Bezuhov egy gróf törvénytelen gyermeke, akinek meg kell küzdenie az örökségéért, miközben a spirituális teljességre áhítozik. Andrej Bolkonszkij herceg hátrahagyja a családját, hogy harcoljon Napóleon ellen. Natasa Rosztova egy orosz arisztokrata szép, fiatal lánya, aki mindkét férfinak felkelti az érdeklődését. Miközben a francia hadsereg előrenyomul, Tolsztoj egészen különböző származású és hátterű figurák sorát mutatja be: parasztokat és nemeseket, civileket és katonákat. Mindannyiukban közös, hogy a korszakra, a történelmükre és kultúrájukra jellemző problémákkal szembesülnek. A regény előrehaladtával ezek a személyek túllépnek a bennük rejlő egyedi vonásokon, hogy ezáltal a világirodalom legemberibb és leginkább megindító jellemeivé válhassanak. (Fülszöveg)

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) minden idők egyik legnagyobb regényírója. Jasznaja Poljanában született, és harcolt a krími háborúban. Miután leszerelt, visszavonult családi birtokára, írt, gazdálkodott, és nagy családja nevelésének szentelte idejét. Regényeivel és szókimondó, polemikus írásaival világhírre tett szert.

Eredeti cím: Война и мир

Fordító: Gy. Horváth László

Megjelenés: december eleje (21. Század Kiadó)

Füles kartonált, díszdobozban, 3 kötetben: 704, 384, 352 oldal

Hirdetés