Monte-Carlóra figyel a cirkuszvilág

Január 20. és 29. között ünnepli fennállásának 45. évfordulóját az International du Cirque de Monte-Carlo Fesztivál.

A színpadi versenyprogramok mellett komoly szakmai egyeztetések is zajlanak a világ vezető cirkuszi szakemberei között. A monte carlo-i MARIOTT Hotel tanácstermében megtartotta éves közgyűlését a Cirkusz Világszövetség és az Európai Cirkuszszövetség (ECA) is, ahol Magyarország is képviseltette magát, reprezentálva a magyar cirkuszművészet nemzetközileg elismert helyét a világ vezető szakmai képviseletei között.

Az 1977-ben alapított francia Fédération Mondiale du Cirque (Cirkusz Világszövetség) az egyik legrangosabb összefogás a cirkuszművészet iránt elkötelezetteknek. Programjaiban rendszeresen bemutatja a legújabb és legmodernebb művészeti formákat és tudományágakat. A Fédération Mondiale du Cirque ügyvezető igazgatója, a magyar származású Mata Zsuzsa a Covid-19 világjárvány óta eltelt időszakról és a járvány hatásairól beszélt előadásában, valamint beszámolt az Ifjúsági tagozat munkájáról és ismertette a 12. Cirkusz Világnap programját is, melynek költségvetését és programját is megszavazta a közgyűlés.

Az Európai Cirkuszszövetséget (ECA) közgyűlésén Helmut Grosscurth ügyvezető igazgató a szövetség munkájáról tájékoztatott. A közgyűlésen Magyarországot Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója képviselte, aki a cirkuszművészet társadalmi elfogadásának maximalizálásáról és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szakmai sikereiről, tapasztalatairól és újításáról tartott előadást.

Előadásában ismertette a cirkuszpedagógia fejlődését, az esélyegyenlőség jegyében indított audionarrálás fontosságát, az oktatás és tehetséggondozás jelentőségét is. A világ vezető cirkuszi szakembereinek beszámolt a klasszikus cirkusz megújításának állomásairól és több hónapon át tartó budapesti sikereiről.

Az Európai Cirkuszszövetséget megalapításának célja, hogy népszerűsítse a cirkuszi művészetet és kultúrát, megvédve ezzel közös kulturális örökségünk e fontos részét. Az Európai Cirkuszszövetség kezdeményezésére az Európai Parlament 2005-ben határozatot fogadott el, amelyben elismerte a cirkuszt az európai kultúra részének. Az International du Cirque de Monte-Carlo Fesztiválon a következő napokban is számos szakmai beszámoló és egyeztetés történik majd.

Hirdetés