Pozsonyban debütál a Határtalan design kiállítás anyagából rendezett válogatás

A 19 éves múltra visszatekintő budapesti kiállítás és rendezvénysorozat első alkalommal látható a magyar fővároson kívül.

Az intézményi háttér nélkül megvalósított projekt hatalmas fejlődésen ment keresztül és mára a régió egyik jelentős dizájn- és összművészeti eseményévé vált. A pozsonyi UMELKA Galériában, március 9-től egy hónapon át megtekinthető válogatás a 2022. évi budapesti szelekció egy részéből és a korábbi évek Határtalan Design kiállításainak anyagából áll.

A helyszín szimbolikus, hiszen az UMELKA Galéria Szlovákia egyik legrégebbi kulturális intézménye, amelyet a Szlovákiai Művészeti Szövetség alapított. Az épület maga is kulturális műemlék – az ország legrégebbi funkcionalista épülete. A progresszív intézmény összesen 450 négyzetméternyi kiállítótereiben nem csak dizájnerek, de képzőművészek munkái is rendszeresen helyet kapnak.

A Határtalan Design projekt a műfajok és tematikák közötti átjárhatóságot állítja fókuszba, neve a kezdeményezés nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra és az egyes művészeti ágak közötti átjárhatóságra utal. A szervezők kifejezett szándéka hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit: a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet, az innovációt helyezik a középpontba. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a bemutatott alkotások, projektek, tárgyak a legkülönfélébb területeket – képzőművészet, tárgy- és formatervezés, vizuális művészetek és az előadóművészet – kapcsolják össze. Az kiállítás változatos anyagában bútor-, textil-, forma-, ékszertervezők, a 2022-ben megrendezett Üveg Nemzetközi Éve programhoz kapcsolódóan üvegtervezők és üvegművészek tárgyai mellett képzőművészek és építészek a tárgyalkotáshoz közelálló darabjai is helyet kapnak.

A pozsonyi anyagban jó néhány nemzetközileg is elismert alkotó, többek között a holland építész Kas Oosterhuis , a magyar-holland származású Ilona Lénárd, az osztrák mischer‘traxler studio, a cseh Helena Dařbujánová és Lukáš Jabůrek, a lengyel Oskar Zięta, a nemzetközileg elismert szlovák üvegművész, Patrik Illo tárgyai is helyet kaptak. A feltörekvő tehetségek közül az izraeli-holland Shahar Livne, a szlovák és nemzetközi sikereket elért Zuzana Zmatekova és Štefan Sekáč munkáit, a magyar alkotók közül pedig a jelentős hazai és nemzetközi díjakat nyert Itthon brand alapítói, Szalai Bálint és Király Adrienn tárgyait, valamint Szigeti Szilvia textiltervező által több éve létrehozott TEXHIBITION projekt eredményeit is láthatják az érdeklődők.

Az ékszertervezőket bemutató szekcióban a feltörekvő tervezők mellett olyan neves ékszerművészek is kiállítanak, mint az osztrák Margit Hart és Susanne Hammer, a német Silvia Weidenbach, a Norvégiában tanító, mexikói származású Jorge Manila vagy az észt Tanel Veenre. Hagyomány, hogy minden évben jelentős fesztiválok és iskolák ékszerválogatásai is láthatók. Ezúttal a milánói Istituto Europeo di Design Ékszer Tanszéke művész-tanárainak és hallgatóinak ékszereit, a Legnica Jewellery Festival SILVER díjnyerteseinek munkáit, a KHiO – Oslo National Academy of the Arts, a plzeňi LSFDA, a budapesti MOME, a VŠVU/AFAD Studio S+M+L_XL – METAL AND JEWEL válogatását láthatja a közönség.

A válogatás izgalmas szeletét jelentik azok filmek, amelyek a 2021-ben tervezett és a Covid miatt meghiúsult pozsonyi és bécsi kiállítások helyett készültek el. A szó szoros értelmében határok nélkül létrejött projekt bemutatására a szervezők egy nemzetközi szinten is innovatív felületet hoztak létre DWB VLOG néven. Az artisztikus megközelítésű rövidfilmekben a 2020-ban rendezett Határtalan design kiállítás 15 országból származó 154 résztvevőjének munkái Góbi Rita nemzetközileg elismert kortárs táncművész közreműködésével kelnek életre.

A kiállítás a Határtalan Design rendezvénysorozat része, a Nemzetközi Visegrádi Alap fő támogatásával és a Szlovák Vizuális Művészeti Szövetségével együttműködésével valósult meg.

A kiállítás alapító kurátorai: Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező

Nyitva: 2023. április 9-ig.

Umelka Galéria, Dostojevského rad 2, 811 09 Bratislava, Szlovákia  

kedd – vasárnap: 12:00 – 18:00

A kiállítás ideje alatt a kurátorok 2023. április 9-én,16:00 órakor tárlatvezetést tartanak.