Hobo az „átkos” könnyűzenei életét idéző új előadásáról, újseggírókról, leégett hangfalakról és egy versnyi szívlapátról.

Ütötték otthon, később letartóztatták, rendőrök verték, jelentéseket írtak róla. 1978-ban blues zenekart alapított. Énekes, dalszerző, előadóművész. Fordít, darabokat és könyveket ír, több filmben játszott. 2011-ben Kossuth-díjat kapott. Két évvel ezelőtt a rajongói (néhány hobológus) emléktáblát helyezett el a mezőtúri őrtoronynál, ahol 1964 novemberében őrt állt – ült. Tíz éve a Nemzeti Színház tagja. 78 évesen is „on the road”-üzemódban nyomja, koncertezik, játszik. Nyolcadik előadóestje lesz Az utcazenész. A premierre készülő Földes László Hobóval beszélgettek.

Milyen változásokon megy át a darabja, míg színpadra kerül?

– Az utcazenész születésénél arra gondoltam, összerakok egy anyagot, és engedélyt kérek, hogy Kiss Zoli gitárossal Hobo-számokat játszhassunk az utcán. Elhatároztam, hogy végigturnézom Budapestet, az összes kerületbe elmegyek úgy, hogy sem a helyszíneket, sem az időpontot nem hirdetem meg. Megállunk a Kőbánya-Kispest metrómegállónál, és ott nyomjuk. Vesztemre ezt elmondtam Vidnyánszky Attilának, akivel a Tanácsköztársaság bukása óta már 17 premierem volt. Többek között megrendezte a Vadászat című lemezemet és a Csavargók tízparancsolatát. Ő mondta, hogy írjak az ötletemből egy darabot. A József Attila-estjeimet, 1991 óta ezernél többször játszottam. Először a Katonában Jordán Tamás, utána az Új Színházban Kiss Csaba, a Nemzetiben Vidnyánszky Attila rendezésében. Ez utóbbi 539 eladásnál tart, és több mint nyolcvanezer ember látta. Jön rá a közönség – de nem miattam!  József Attila miatt. Állítólag „nincs érdeklődés a kultúra iránt” – én ezzel szembemegyek. A Faludy- a Pilinszky-estjeimet is száznál többször adtam elő. Nem beszélve a Jim Morrison-, Viszockij-, Villon-műsorokról.

Az utcán csak dalokat szeretne előadni?

– Lesz hozzá szöveg is. A mai napig sokat koncertezek, és ott is figyelek rá, hogy a dalok közti összekötő szövegek szóljanak valamiről. Mivel Az utcazenész bekerül a színházba, megváltoztattam az eredeti elképzelést. A darabban sűrítve mutatok be egy sorsot: a zenész a hatvanas években elkezdett Beatlest, Bee Geest játszani, aztán elment a Ki mit tud?-ra, a Táncdalfesztiválra, lemezhez jutott, sztár lett, kirúgták a zenekarból, szóló sztárként is megbukott, kiment Nyugatra, az is kudarcos véget ért, és Magyarországon se jött össze a vendéglátózás. Miután elárulta a családját, barátait, mindenkit, egyedül a zene maradt neki. Ül az utcán. És elmeséli a történetét.

Merített a saját életéből is?

– Ez a figura nem én vagyok, az én utam teljesen más. Évtizedeket végigcsináltam ebben a szakmában, és azt kell mondjam, hogy sosem tartoztam és ma sem tartozom közéjük. Saját utam van, ami nem azt jelenti, hogy az jobb, csak teljesen más. Szeretném megmutatni, hogy jónéhány zenésznek min kellett keresztül mennie a betiltások, a megaláztatások, a beszervezések, vagy a saját disznóságaik miatt. A könnyűzene történetével foglalkozó újseggírók legtöbbje hazug és a mindmáig jelenlévő, sőt egyre szaporodó klikkek valamelyikéhez húznak, a gazdáik érdekeit szolgálva átírják azt, ami történt. Mára kiderült, hogy szinte mindenkit üldöztek, hogy már a Táncdalfesztivál is az ellenállás, a lázadás egyik színtere volt! A darab korrajz, hatvan év keresztmetszete.

Mikor látjuk majd az utcán zenélni?

– Az a terv, hogy a nemzetis bemutató után, a Színházi Olimpián játszom majd Az utcazenész utcai változatát, Hobo az utcán címmel. Ha egy vidéki színházban héttől fellép a híres külföldi színház, én valahol a járdán öttől adom elő a művészetemet. (Mert az nekem van, ugyanis állítólag előadóművész vagyok.) A régi nagy slágerek a magas jogdíjak miatt nem kerülhettek be az előadásba, ezért azok modorában írtam néhány újat. Nagyon bugyuták. Ha a közönség meghallja, hogy én ott csiripelek, hát nem tudom, mi lesz.

Akkor idézek néhány hozzászólást a netről: „A legnagyobb élő zenei forma. Köszönöm Istenem, hogy van Hobo!” „Több száz koncertjén voltam, de nincs két egyforma. Megunhatatlan.” „Dalai végig kísérik az életemet.”

– Nem olvasok ilyeneket, vagy csak keveset, pedig van bennem hiúság. Pár éve a Városligeti fasorban, a piros lámpánál pénzt adtam egy koldusnak, de ő visszaadta: „Annyi mindent kaptam tőled a zenével és a versekkel, hogy ezt már nem fogadhatom el.” Ez volt az én Nobel-díjam. Az utcazenész azt szeretné elmondani, amit még senki sem írt meg, hogy mi folyt-folyik a zenei életben. Sokan meghamisítják a múltat. Mára kiderült, hogy szinte mindenkit betiltottak, üldöztek, pedig ez nem igaz.

A Hobo Blues Bandet betiltották, nem?

– Volt, hogy tizenegy megyében nem léphettünk fel, de a Beatricét még több helyről kitiltották. Hat lemezt adtam ki, csak kettőt tiltottak be. Az igaz, hogy 1972-ben letartóztattak, aztán a 1979-es tatai koncert után elvertek a zsaruk, de akit üldöztek, egy lemezt se adhatott ki. Lassan elfogynak a kortársaim, a barátaim, kollégáim, ezért is fontos, hogy a darabot, Az utcazenészt mielőbb bemutassam. Valamelyik előadásra meghívok majd több olyan kollégát, akik értik is, amit írok, játszom. Ezen kívül szeretnék készíteni egy albumot és előadást arról, hogy miért maradtam itt. Jövőre talán bemutatjuk Vidnyánszkyval a 31 dosszié című darabot, amely a rendőrségi ügyeimről szól. 2024-ben lesz a Vadászat negyven éves – a lemezt maga Aczél György cenzúrázta személyesen –, az évfordulót jó lenne egy koncerttel megünnepelni. (Nemzeti magazin)

HOBO: AZ UTCAZENÉSZ

Bemutató: 2023. április 13.

További információk a Nemzeti Színház weboldalán.