Futással ünnepeljük uniós csatlakozásunk 19. évfordulóját május 7-én!

A „19 év – 19 km EU-s futás” mellett családi és uniós programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket a Szabadság téren.

Idén május 7-én, vasárnap ünnepeljük az Európa-napot és hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját. Az ingyenes, egész napos rendezvényen 10 órától többek között családi és EU-s programokkal, koncertekkel is várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren. Az esemény egyik kiemelt programpontja az immár hagyományos, akadálymentesített és ingyenes futóverseny. A táv idén 19 kilométer, amely egyénileg és két -vagy háromfős csapatokkal is teljesíthető.

Az idei Európa-napi rendezvényt Deutsch Tamás EP-képviselő (Fidesz, független képviselő), Ujhelyi István EP-képviselő (MSZP, S&D), Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője nyitja meg.

„Ami korábban generációk számára csak álom volt, 19 évvel ezelőtt valósággá vált: Magyarország az EU teljes jogú tagja, az uniós döntéshozatal egyenrangú résztvevője lett. Polgárai ma akadály nélkül utazhatnak, tanulhatnak és szabadon vállalhatnak munkát Európa-szerte, az ország fejlődését pedig már eddig is euró-tízmilliárdokban mérhető uniós támogatás segítette. Egy érték- és érdekközösséghez tartozunk, amelynek számtalan pozitív hatása van Magyarországon. Az Európa-nap az európai együttműködést, a békét és az egységet állítja reflektorfénybe, mi magyarok pedig emellett május elején hazánk uniós csatlakozásának évfordulóját is ünnepeljük. Találkozzunk az Európa-napi fesztiválon, és ünnepeljük meg közös eredményeinket!” – mondta Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője

„Idén ismét együtt ünnepeljük az Európa-napot, egy olyan együttműködés létrejöttének napját, melynek kialakításához hatalmas politikai bátorság kellett. Olyan népek mondták azt, hogy együttműködni jobb, mint konfliktusban élni, akik a történelem során folyamatos harcban álltak egymással. Megértették, hogy együttműködve mindannyian egy virágzó és biztonságosabb világban élhetünk. »Európáért érdemes. Érdemes az időnket, az energiáinkat rá áldozni. Érdemes befektetni gazdaságilag. Érdemes miatta frusztráltnak is lenni néha. Érdemes, mert az emberek életét jobbá teszi. Érdemes, mert ez a projekt egyedülálló a világon és egy nagyon egyszerű alapvetésen nyugszik: a reményen.« Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének gondolatával kívánok az Uniónak és mindannyiunknak boldog Európa-napot!” – tette hozzá Lővei Andrea, az Európai Parlament Budapesti Kapcsolattartó Irodájának vezetője.

A futóverseny után jól megérdemelt kikapcsolódásra is lehetőség nyílik a Szabadság téren: az Európa-napi fesztivál keretében családi rendezvények, aktuális társadalmi kérdéseket feszegető beszélgetések, izgalmas kvízek és zenei programok várják a látogatókat: fellép többek között Járai Márk, a Budapest Bár és az Aranyakkord; a kisebbeket pedig az Alma együttes és az Apacuka zenekar szórakoztatja majd.

Az Európa-napi fesztivált és futóversenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben a Miniszterelnökséggel és Budapest Főváros Önkormányzatával. A programok ingyenesek. A rendezvényről további információk a weboldalon és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók.

Európa-nap május 7-én vasárnap 10.00–20.00-ig Budapesten, a Szabadság téren!