A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Nemzetközi kiállítás és koncertek a Liszt Múzeumban.
,,Liszt, a tanár" címmel május 12. és június 30. között látogatható a Liszt Múzeum új időszaki tárlata, amely elsősorban a zeneszerző oktatói tevékenysége felől kívánja bemutatni Liszt kivételesen széleskörű gondolkodásmódját, művészi megközelítését, amelynek első megnyilatkozásai már fiatalon határozottan körvonalazták az univerzális műveltség átadásának igényét. A kiállításon, amely a Liszt Múzeum és a Budapesti Cervantes Intézet közös rendezésében valósul meg, Liszt levelei, vázlatfüzetei, kottái, naplójegyzetei, kortársak visszaemlékezései és tanítványaitól származó dokumentumok tekinthetők meg.
Liszt Ferenc oktatói pályája során az 1835-ben, A művészek helyzetéről és helyükről a társadalomban megfogalmazott célkitűzéseket valósította meg, vagy törekedett ezek létrejöttére. A kiállítás tematikája ezért nemcsak Liszt zongoratanári működésére szorítkozik, hanem kitér néhány konkrét példa bemutatásával az általa kiemelt interpretációs kérdésekre, a tananyag repertoárjának bővítése iránti igényére, más zeneszerzők műveiből készült instruktív kiadásaiban megőrzött zenei értelmezéseire, zeneszerzői tanítására is.
A tárlatot a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont munkatársai Miriam Gomez-Morán közreműködésével valósították meg, aki május 11-én a kiállítás megnyitóján a Régi Zeneakadémia Kamaratermében Kiss Péter közreműködésével ad koncertet, míg május 13-én Liszt és Beethoven műveiből adnak matinékoncertet.
Miriam Gómez-Morán spanyol zongoraművészt számos spanyol és nemzetközi versenyen díjazták. Rendszeresen fellép Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Kínában is. Gyakran tart mesterkurzusokat is, szakújságokba ír cikkeket, 2000 óta egyetemi tanár a Castilla y León-i Konzervatórium Zongora Tanszékén.
Megnyitó: 2023. május 11-én (csütörtökön) 17 órakor a Régi Zeneakadémia Kamaratermében (1064 Budapest, Vörösmarty utca 35.)
A kiállítást megnyitja: Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Javier Valdivielso Odriozola, a Budapesti Cervantes Intézet igazgatója és Dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum igazgatója.
A megnyitón zongorán közreműködik: Miriam Gomez-Morán és Kiss Péter.
Műsor:
Miriam Gomez-Morán:
Liszt: 3. magyar rapszódia Liszt: Három hangversenyetűd – 3. Un sospiro
Kiss Péter:
Liszt: 2. (h-moll) ballada