Átadták a LÁTVÁNYTÉR 2023 szakmai díjait

A tárgyakat, amelyeket a díjazottak átvehetnek, az előző év legjobbjai készítik.

A LÁTVÁNYTÉR 2023 kiállítás ünnepélyes finisszázsának keretében átadták Az Év Díszlettervezője, Az Év Jelmeztervezője, valamint Az Év Bábtervezője 2023 szakmai díjakat a tárlatnak otthont adó FUGA – Budapesti Építészeti Központban.

A 12. alkalommal megrendezett eseményre a nevezés nyitott, maga a díj jelképes, a szakma elismerésén van a hangsúly - mindig a kiállító művészek szavazatai alapján dől el, kik részesülhetnek az elismerésben.

Az idei, a Színházi Olimpia keretében megvalósuló kiállítás nyílt felhívással a teljes szakmát szólította meg, a jelentkező tervezők maguk döntöttek el, mely munkájukat kívánják ezen a fórumon megmutatni az elmúlt 15 évből. Minden díszlet-, jelmez- világítás- és bábtervező 2008 és 2023 közötti időszakban megvalósult egy munkájával nevezhetett. A kiállítók névsorára tekintve elmondható, hogy több generáció képviselteti magát, számos fiatal alkotó is szerepel a tárlaton. A kiállítás anyaga szükségszerűen szubjektív és esetenként csak egy kis részét mutatja be a művész életművének. Mindez csak töredéke a magyar látvány-, díszlet-, jelmez- és bábtervező szakma által vizuálisan megálmodott megannyi előadásnak az elmúlt 15 évben.

A kiállítótérbe nem csak tablók kerültek, de eredeti tervek, díszletelemek, makettek, bútorok, bábok és jelmezek egyaránt. A kiállítást a szakmai közeget kitágítva, a nagyközönség számára álmodták meg a szervezők – remélve, hogy az elmélyülésre alkalmat adó kulisszák mögötti élmény által testközelből, „szemmagaságban” találkozhatnak ezekkel a munkákkal, reflektorfény helyett nappali fényben, az illúzió helyett az illúziókeltés mesterségbeli tudását csodálva.

A kiállításon a szakma képviselői és a színházrajongók megismerhetik az elmúlt színházi évad legjelentősebb díszlet- és jelmezterveit, és azok megvalósulását, képzőművészeti és iparművészeti színvonalát. Emellett a kezdeményezés lehetőséget ad a bemutatkozásra a pályakezdő fiataloknak is.

A kiállítás 2023. június 25-ig megtekinthető a Pesti Vigadóban.

(a mellékelt képen Dekameron2023 bábterv: Hoffer Károly - fotó LÁTVÁNYTÉR)

A LÁTVÁNYTÉR 2023 szakmai díjazottjai:

- Díszlettervező kategóriában: Horváth Jenny

- Jelmeztervező kategóriában: Tihanyi Ildi

- Bábtervező kategóriában: Hoffer Károly

A szakmai díjakat Kocsis Rozi bábművész a Vaskakas Bábszínház igazgatója adta át.

A COVID járványhelyzet miatt személyes átadására az elmúlt két évben sem kerülhetett sor, ezért a tavalyelőtti és a tavalyi díjazottak is idén vehették át az elismeréseket.

A LÁTVÁNYTÉR 2022 szakmai díjazottjai:

- Díszlettervező kategóriában:  Fekete Anna

- Jelmeztervező kategóriában:  Giliga Ilka

- Bábtervező kategóriában: Hoffer Károly

A LÁTVÁNYTÉR 2021 szakmai díjazotjai:

- Díszlettervező kategóriában: Zeke Edit

- Jelmeztervező kategóriában: Füzér Anni

A LÁTVÁNYTÉR 2021 szakmai díjait Bagossy Levente díszlettervező és Balla Ildikó jelmeztervező, a 2018 év díjazottjai készítették,