A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Hangulat, berendezés, barátságos fizetési lehetőségek, szakértő kiszolgálás ...
Többek között ezen szempontokat értékeli a Visa Boltok Boltja verseny, amelynek legfrissebb díjazottja a Györgytea miskolci boltja. A Magyarországon 2022-ben indult Visa Boltok Boltja verseny célja, hogy inspirálja a kis- és középvállalkozókat, bemutassa a legjobb üzleti gyakorlatokat, és elismerje a helyi vállalkozások eredményeit. A verseny szervezője, az Instore Consulting EU, a Visa pedig névadó szponzorként állt a kezdeményezés mellé. A versenyben minden hónapban hirdetnek nyertest.
A Visa Boltok Boltja 2023 márciusában a gyógyteákat forgalmazó Györgytea miskolci boltjának ítélte oda a rangos elismerést. A bolt Miskolc központjában, a Városház tér 13. szám alatt található. Aki járt már bent bizonyára egyetért a verseny szervezőivel, akik szerint az üzlet nagyszerűen egyesíti a klasszikus patikák és a modern kiskereskedelmi boltok hangulatát. Indoklásuk szerint egyedi, kiemelkedő színvonalú a design és magas minőségű, természetességet közvetítő a berendezés. A kiadványokat és prospektusokat kényelmes fotelekben tanulmányozhatja a vásárló, miközben megkóstolhat „Egy korty egészség”-et, ami az éppen aktuális tea ajánlatuk.
A megtisztelő díjat Lopes-Szabó Zsuzsa, a Györgytea ügyvezetője vette át, a miskolci kollégákkal együtt. „Nagyon büszkék vagyunk a miskolci boltunkra és a nekünk ítélt díjra. Jó érzés, hogy az a nagy körültekintés és igényesség, amivel a boltjainkat kialakítjuk és berendezzük, másoknak is tetszetős és értékes” – fejezte ki köszönetét a cég minden munkatársának nevében Zsuzsa. Hozzátette, hogy a többi üzletük is ugyanilyen miliővel és magas minőséggel várja a vásárlókat Budapesten, a Bank utcában, valamint a bükkszentkereszti Gyógynövényházban és a Gyógynövénykertben is.
A gyönyörű környezet azonban nem minden! Lopes-Szabó Zsuzsa azt is kiemelte, hogy a Györgytea boltjaiban a teakóstolás mellett képzett szaktanácsadó kollégák is várják a vevőket ingyenes tanácsadással. „Az itt dolgozó kollégák többsége még Gyuri bácsitól tanulta a fitoterápia alapjait és azóta is rendszeresen továbbképzéseken vesznek részt, folyamatosan fejlesztve tudásukat. Bármilyen kérdéssel szívesen állnak a betérők rendelkezésére” – emeli ki a magas hozzáadott értékű szolgáltatásukat Lopes-Szabó Zsuzsa.
A Györgytea Kft. szortimentjében az egyedi-, a keverék-, és az élvezeti teák mellett megtalálhatók a gyógynövénykivonatok, a Babaváró csomag, a babakozmetikumok, mint ahogy az ismeretterjesztő könyvek, naptárak is. A cukorbetegség kezelésére összeállított Diabess teakeveréket 1999-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal is bejegyezte, később az Országos Gyógyszerészeti Intézet „Diabess-Györgytea” néven gyógyhatású növényi készítményként törzskönyvezte.
A cég nagy hangsúlyt fektet a hagyományápolásra és az ismeretterjesztésre. A vezetett gyógynövényes túrákon és a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon évente több ezren fordulnak meg, de az érdeklődés online térben is töretlen: a gyorgytea és a diabess évi látogatószáma meghaladja az 1,8 milliót, és az ingyenes Györgytea mobilapplikáció is több mint tízezer felhasználóval büszkélkedhet.