Joanna Quinn debütáló regénye grandiózus vállalkozás – még egy tapasztalt író számára is, nemhogy első regénynek!

„Minden megvan benne, hogy klasszikussá váljon” – állítja A Bálnacsont színházról Sarah Winman, a Csendélet és a Bádogember írója, és kijelentése bizony nemigen lehet vita tárgya. Ez ugyanis egy nagy ívű, sok évet felölelő történelmi regény. És családregény. Meg felnövéstörténet. Na meg persze háborús regény is, amely emléket állít az ellenállásban dolgozó embereknek és azoknak a (női) ügynököknek, akik minden egyes percben az életüket kockáztatták a második világégés idején. De elsősorban mese arról, hogy a történetek varázsa és a remény minden nehézségen átsegít.

1919-ben a zabolátlan, szutykos hároméves, Cristabel Seagrave várja haza újdonsült mostohaanyját, a dorseti Chilcombe kastély új úrnőjét. A nagy háborút követően a szóba jöhető kérők száma megcsappant, így kerül az egykor nagy reményű, londoni hajadonként számontartott Rosalind egy vidéki özvegyember birtokára. A nagy partikról, pezsgő társasági életről álmodozó nő és a magának való, félénk természetű Jasper házassága másképp alakul, mint ahogy arra bármelyikük is számított, így lesz végül Cristabelnek egy féltestvére és egy öccse, aki igazából az unokatestvére. Flossie és Digby lesz az ő családja, ők hárman pedig közösen hódolnak a könyvek és a történetek iránti szenvedélynek. Színházat alapítanak – kezdetben csak kartonpapírból építve, később egy partra sodort bálna csontjai között rendezik be a birodalmukat.

     „Cristabel majdnem minden éjjel a bálnáról álmodott. Álmában megint a hős felfedező volt; a bálna egészben és szépségesen feküdt nyugodtan a lába előtt. Néha azt álmodta, hogy a bálnája él, ő meg a hátán lovagol, ahogy az óceánt hasítja a vizek ura, feltámadva holtából.” (Idézet a kötetből)

Az évek alatt sok sikeres előadást rendeznek Shakespeare, Moliére és Homérosz műveiből a birtokon, aztán közbeszól a háború. A már fiatal felnőtt Digby és Cristabel csatlakoznak a hadtesthez. Ekkor még nem is sejtik, hogy a Bálnacsont színházban szerzett tapasztalatok milyen hasznosak lesznek számukra a háborúban, amikor mindkettőjüket beszervezik a fedett ügynökök közé, hogy Franciaországban teljesítsenek titkos küldetést. Az álcázás és a színészi képességek elengedhetetlenek ahhoz, hogy életben maradjanak, de amikor Digbyt eltűntként és potenciális árulóként kezelik, Cristabel elhatározza, hogy megkeresi az unokatestvérét.

     „– Édesanyám szerint csak két elfogadható könyv van, a Biblia és a Debrett – válaszolja Rosalind. – Szerinte egy nőnek olvasni illetlenség. Figyelmeztetett, nehogy megkedveljem a regényeket.” (Idézet a kötetből)

A Bálnacsont színház gyönyörűen megírt, egyszerre sodró és hömpölygő próza, amely úgy burkolja be az olvasóját, akár egy hatalmas, puha kabát.  A varázslatos, tengerparti helyszín a régi kastéllyal olyan, mintha csak a saját otthonunk lenne minden kis zugával, miközben észrevétlenül egyike leszünk az érzelmileg elhanyagolt, de saját boldog kis világukat megteremtő gyerekcsapatnak. Közösen hódolunk velük a művészetek iránti olthatatlan szenvedélynek, majd együtt veszünk részt a katonai kiképzésben, és nácik elől bujkálunk Cristabellel. Az olvasó észrevétlenül költözik be a regény lapjai közé, és amikor az véget ér, nem tudja majd, hogyan tovább. A Bálnacsont színház csodálatosan élvezetes olvasmány, olyan könyv, amire azt mondhatjuk: ilyenekért éri meg olvasni.

     „A legkedvesebb könyveiket annyiszor olvasták már, hogy csak rá kell nézniük a kötésükre, hogy érezzék, milyen elveszni benne. De a könyvek világa nem marad meg a kötéstáblák között. Kiszivárog és rátelepszik életük földrajzára.” (Idézet a kötetből)

Angliában, 1928-ban a robajló hullámok egy éjjel bálnát sodortak a partra. Amit a tenger partra vet, az törvény szerint a király tulajdona, de a tizenkét éves árva, Cristabel Seagrave ezt másként gondolja. Csatlakozik hozzá Digby és Flossie, akikkel együtt nő fel, illetve egy festőművész, aki látogatóban éppen náluk időzik – együtt alapítanak színházat a csontváz bordakosarában. A Bálnacsont színház lesz az a hely, ahol Cristabel menedékre lel erélytelen nevelőszülei és a bántóan éles házitanítók elől, az a hely, ahol a képzelete bármit életre hívhat.

Miközben Cristabel erős akaratú fiatal nővé cseperedik, Angliát apránként maga alá gyűrik a második világháború borzalmai. Digby és ő is brit titkosügynökök lesznek, külön-külön küldetéseken vesznek rész Franciaországban, amelyet a nácik uralmuk alá hajtottak – mint kiderül, voltaképpen ügynöknek lenni sem más, mint színházi alakítás, csak éppen veszélyesebb, ráadásul azzal fenyeget, hogy szétszakítja a családi kötelékeket. (Fülszöveg)

Joanna Quinn Londonban született, és Dorsetben, Anglia délnyugati részén nőtt fel -- ahol a Bálnacsont színház is játszódik. Dolgozott újságíróként és jótékonysági projekteken. Novellái többek között a White Reviewban és a Comma Pressben jelentek meg. Jelenleg is Dorsetben él, egy tengerparti faluban, és kreatív írást tanít.

Eredeti cím: The Whalebone Theatre

Fordította: Katona Ágnes

Megjelenés: június

Keménytáblás, 592 oldal