Béres Attila rendezi Miskolcon a világsikerű operettet.

A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenáriumi szezonjának ünnepi bemutatósorozatából természetesen nem maradhat ki a hungaricumként tisztelt magyar operett valamely slágerdarabja sem. Választásuk az alighanem legnépszerűbb és világszerte legtöbbet játszott klasszikusra, A csárdáskirálynőre esett, már csak azért is, mert a librettista Jenbach Béla Miskolc város szülötte volt.

A halhatatlan melódiák mellett A csárdáskirálynő mulatságos mese szerelemről és árulásról, sznobizmusról és előítéletekről. Kálmán Imre, Leo Stein és Jenbach Béla operettje Békeffi István és Kellér Dezső szövegátdolgozásában, Gábor Andor versfordításaival most Béres Attila rendezésében kerül színpadra Miskolcon. – Talán mondhatom azt, hogy hazahozzuk A csárdáskirálynőt. Nem sokan tudják, de az operett eredetileg Miskolcon játszódik, a librettista Jenbach Béla pedig miskolci volt. Ez egy - ha úgy tetszik - nemzeti operett, az egyik legismertebb magyar műalkotás, ami nem maradhat ki a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház ünnepi évadának repertoárjából – mondja a rendező, Béres Attila.

A címszerepben Seres Ildikót és Eperjesi Erikát láthatja a miskolci közönség. Seres Ildikó Jászai-díjas színművésznő 2005-ben már megformálta Cecilia karakterét, most, tizennyolc évvel később, ráadásul a színház kétszázadik évadában ismét az ő bőrébe bújik.

– Ez az évad mindenki számára kiemelten fontos. Egy kicsit fájt a szívem, hogy nem lehettem benne az ünnepi évadot nyitó A tatárok Magyarországban előadásban, de aki idén színpadra lép bármely produkcióban, érzi, hogy ez mekkora megtiszteltetés! Így van ez A csárdáskirálynő esetében is – mondja Seres Ildikó. A színművésznő szerint egy jó operett nem csak kellemesen szórakoztató. – Persze fontos, hogy szép zenék szólnak és meseszerű történetek elevenednek meg a színpadon, azonban a műfaj születésekor, Offenbach korában, a politikai karikatúra is legalább ennyire lényeges volt! A szereplőkben fel lehetett ismerni az akkori közéleti személyeket. Mostanság nem születnek új operettek, és már nem igazán tudjuk, a régi darabokban egy-egy szereplő kinek volt a paródiája. Így vált idővel kicsit „muzeálissá” a műfaj, és ma már inkább csak a muzsikát élvezzük, a szerelmes történetet látjuk.

A csárdáskirálynő ötletével 1914 tavaszán kereste fel Kálmán Imrét a miskolci születésű Jenbach Béla, és Leo Stein. Mire a művet Bécsben bemutatták, már dúlt az I. világháború. – A mi előadásunk - Béres Attila rendezésében - közvetlenül a szarajevói merénylet előtt játszódik és a trónörökös, Ferdinánd elutazásával zárul – részletezi Seres Ildikó, aki úgy véli, A csárdáskirálynő minden szempontból az egyik legjobban megírt operett. – Sok olyan operettben játszottam, ahol nincsenek ilyen jól kidolgozott karakterek, ahol a párbeszédek sem elég drámaiak. Persze, a közönség azért is hálás, ha a szereplők csak szépen énekelnek, és mutatós jelmezekben keringőznek. De azért, ha mindenkinek van egy jól játszható sorsa, ha a jelenetekben valódi színpadi feszültség vibrál, azért az sokkal értékesebb! Ez a mű zseniális! És hát mégiscsak büszkeséggel tölti el az embert, hogy egy világhírű operett librettóját a miskolci születésű Jenbach Béla írta! Kálmán Imre zenéje pedig igazi csoda! Az összes külföldi operett turnémon, legyen az Hollandia, Amerika, Kína, Japán, Kanada… nem volt olyan gála, hogy A csárdáskirálynő slágerei ne arattak volna viharos sikert! Igazi boldogság ezeket énekelni – meséli lelkesen a színművésznő.

– Én magam minden női szerepet játszottam már ebben az operettben: pályakezdő, győri éveimben Stázit - német nyelven. Aztán Kecskeméten már Szilvia voltam. Miskolcon pedig 1992-ben Szilviaként léptem először színpadra. Legutóbb már Ceciliát játszottam tizennyolc évvel ezelőtt, és most ismét – emlékszik vissza a színművésznő. – Kíváncsi voltam, hogy ennyi idő elteltével, mondhat-e még újat, mást nekem a darab, a szerep. Féltem, képes leszek-e elengedni a régi hangsúlyokat, „beidegződéseket”. Nem akartam újra feltenni egy „rég lejárt lemezt”. Nagyon örülök, hogy sikerült máshonnan megfogalmazom ezt a Ceciliát, mint a tizennyolc évvel ezelőttit. Akkoriban számomra inkább a két sanzonett „konkurenciájáról” szólt, arról, hogy Cecilia le tudja-e dominálni Szilviát, akit akkor Eperjesi Erika játszott. Most sokkal inkább szól számomra a fájdalmas elmúlásról. Arról, hogy egy tönkrement életet lehet-e bármivel kompenzálni, hogy kárpótolhat-e az elveszett boldogságért, feladott álmokért a pénz, a rang, a pozíció. A darabbeli fiammal való kapcsolat is összetettebb ma; hogy milyen anya is ez a Cecilia, arról tizennyolc évvel korábban nem sokat gondolkodtam. Egészen más, új energiák munkálnak most bennem, és remélem, a közönség is úgy ítéli majd meg, hogy nem egy archív felvételt néz – mondja Seres Ildikó.

Eperjesi Erika 2005-ben szintén látható volt A csárdáskirálynőben, ám míg akkor Szilvia szerepében tündökölt, most „szintet lépett” és már ő maga is Cecilia szerepét tudhatja magáénak. – A csárdáskirálynő számomra a nagybetűs operett. Szilvia mondhatni mindennapos szerepem, hiszen az ő dalait, duettjeit minden színházon kívüli fellépésem során éneklem. Szilviát más rendezésben, vendégszereplőként is játszottam már, és igen, tizennyolc évvel ezelőtt erre a színpadra is Szilviaként léptem – meséli Eperjesi Erika, aki szerint Cecilia az első igazán „prózai” szerepe. – Persze, természetesen énekel az operettben, de ez elsősorban próza. Az ének megszínesíti a szerepet, de most a prózai rész az, amire hangsúlyt fektetek. Magamat is jobban megismertem a próbafolyamat által, rájöttem, hogy mire vagyok képes. Eddig mindig az éneklés volt a fontos, hiszen egy primadonna elsődleges feladata, hogy szépen elénekelje a szerepét, itt viszont igazán ki tudtam bontakoztatni a színészi vénámat – részletezi a színművésznő, akinek prózai oldalát tavaly a közönség már A „K” ügy című előadásban is megpillanthatta, idén pedig A szálemiek című darabban lép újra színpadra, mely elmondása szerint izgalmas kihívás lesz, és már nagyon várja.

Eperjesi Erika szerint Szilvia és Cecilia szerepében is teljesen más oldalát tudja megmutatni. – Szilvia szerepe, az ő megformálása inkább az érzelmeimre hatott. A primadonna szerepek nagy többsége, ha nem is korlátozódik erre, de ez a fő irány: szerelmes vagyok, csalódok a férfiban, de aztán kibékülünk és mégis egymásra találunk. Cecilia ennél már bonyolultabb, hiszen az érzelem ott van benne, a szerelemben való csalódás még érezteti hatását, de épp emiatt Cecilia egy óriásit lépett: ha nem az érzelem és a szerelmi beteljesülés az, ami az ő „sorsa”, akkor a karrier válik azzá. Megjárta azokat a lépcsőfokokat, hogy először egy gazdag emberhez, majd egy báróhoz, egy herceghez ment feleségül, és a végén megkapja az udvarhölgyi kitüntetést. Mondhatjuk, hogy „karrierista”, de én úgy gondolom, hogy azért vált azzá, mert egy csalódással indult az élete, de tudott váltani: megfeszítette magát és azt mondta, hogy jó, akkor a másik irányt követem. A darabban azért visszacseng ez az érzelmi ellágyulás, hogy mélyen a lelkében milyen nő ő igazán. Azt hiszem azt kell, hogy mondjam, hogy a mai, 21. századi nőknek ilyen összetettnek kell lenniük. Erősnek kell lennünk, hogy ne törjünk össze teljesen, ha netalántán érzelmi, szerelmi csalódás éri az embert. Olyankor egy mély levegőt kell venni és tovább kell lépni… egy másik utat kell járni – osztja meg gondolatait Eperjesi Erika.

Kálmán Imre-LeoStein-Jenbach Béla

A csárdáskirálynő

operett

Békeffi István – Kellér Dezső szövegátdolgozásában

Gábor Andor versfordításaival

Bemutató: 2023. október 6.

További előadások: október 7., 20., 21., 28,

(Fotó Éder Vera/Gálos Mihály Samu)