Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemlrevaló│Sehenswerr Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
Bordó krizantém rendezvénysorozat 2023. november 9 – november 26.
A Bordó krizantém, az Orange the World nemzetközi kampány felhívására született 3 évvel ezelőtt. Ez a kampány a világon mindenhol, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja köré szerveződik. A rendezvénysorozat célja, hogy más, a művészetek finom hangján beszéljen a témáról. Így kapott helyet az évek alatt festmény és tematikus fotókiállítás, improvizációs színház, gyökereket kutató népzenei előadás, gitármuzsika és irodalom. A program elengedhetetlen részét képezik a szakmai előadások is.
Fontos, hogy minél többen álljunk a kezdeményezés mellé. „A mai napig jellemző a Zichy családra, hogy szerepet vállalnak a közösség életében. Én sem teszek máshogy, magam is nagyon fontosnak tartom, hogy például a nőkkel szembeni erőszak ellen is tegyünk és fellépjünk! Ezért nem is volt számomra kérdés, hogy a Bordó krizantém elnevezésű rendezvénysorozat mellé álljak és támogassam” – mondta el Zichy Anikó, a Zichy-Szőlőbirtok tulajdonosa.
A Sororptimist International Budapest CORVINUS Club, Bordó krizantém rendezvénysorozatának alaphangulatát az idei évben, Harka Sára, Saját válladra című verse határozza meg. Az ebből a versből készült youtube videó közzétételével indul a program, amit angolul feliratozunk, hogy nemzetközi szinten szólíthassa meg az érintetteket.
„Merengj most el, milyen volna, nem halasztani holnapra, mi fáj, mi muszáj,
mert ketten együtt, te és magad, átrágjátok a világot.” Harka Sára, Saját válladra
Első eseményünk november 9-én 18 órakor, Kiss Andrea fotóművész, ÉN című kiállítás megnyitója lesz.
Kiss Andrea vizuális művész, akinek egyedi fotótechnikával készült „szelfjei" a női lét titkait kutatják, így vall magáról:
„A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen két diplomát szereztem. Az alkotómunka során az érdeklődésem a tárgytervezéstől a képzőművészet felé fordult. 2014-től digitális fotózással foglalkozom a grafika és papírmetszés mellett. 2015-ben mutattam be először kiállítás keretében a fotográfiáimat, majd az év végén kiadásra került egy könyv az első munkáimból femMe címen. Még ebben az évben keresett meg egy spanyol kiadó, aki 5 könyvet nyomtatott ki a fotográfiáimmal a borítón, majd ezt követte további 14, különböző országokból (olasz, görög, román, dél-koreai, magyar) most folyamatban van még kettő. A fotográfiák a személyes naplóm részei, saját életem egy-egy "megfagyasztott" pillanatát adom át a nézőnek, melyben felfedezheti önmagát.”
Az alkotások november 26-áig tekinthetőek meg a Hegyvidék Kulturális Szalon Tamási Áron termében.
Ezt követi egy segítő, szakmai előadás november 17-én 17:30-tól.
Az énerő felszabadítása sorsfordító helyzetekben cím, olyan gondolatköröket bontogat majd tabuk nélkül, mint A nemek harctéri neurozisa, avagy más hangon a kapcsolati bántalmazásról, Menni vagy maradni? Döntés és elmozdulás egy megrekedt kapcsolatból., Miért vagyok én a vesztes fél? Gondolatok a bántalmazotti lét hátteréről.
Előadóink: Róza Rachel, klinikai szakpszichológus, az Integrál Női Közösség alapítója, a Nők Más Hangon tanácsadó és Pszichoterápiás központ szakmai vezetője
Hunyadi Krisztina, egyetemi szakvezető, válási szakmediátor, család és gyermekvédelmi szakértő, és
Preisz Éva Eszter, pszichiáter, pszichoterapeuta, tréner
Évek óta dolgoznak együtt. Tudásuk, empátiájuk, elkötelezettségük a hivatásuk és a téma iránt, egységet alkot. Ők együtt úgy beszélnek más hangon a kapcsolati erőszakról, hogy az mindenkor tanulságos, ébresztő és erőt adó élmény.
A rendezvénysorozat november 24-én 18 órakor a Saját válladra című művészeti esttel zárul.
Kiss Andrea fotóművész négy képéhez, pályázatot hirdettünk Lackfi János írói kurzusán.
A pályázatra olyan hitet adó, biztató, ébresztő műveket kértünk, amelyeket, ha egy érintett a kezébe vesz - legyen az férfi vagy nő - erőt meríthet belőle a továbblépéshez, a nehéz pillanataiban. A legjobb alkotásokból kiadvány készült, amit ezen az estén mutatunk be. Bírálóink Hajnal Éva költő, a Litera-Túra Kiadó, Litera-Túra Művészeti Magazin és Folyóirat tulajdonosa, főszerkesztője, valamint Posta Marianna költő, író, szerkesztő voltak. Az így született irodalmi művek közül a legjobb kilencet ezen az esten, maguk az alkotók olvasnak fel.
A Saját válladra kiadványban, mint egy színes csokorban, helyet kapott író, költő, fordító, tanár, rendszergazda, lelkész, szerkesztő, pilates oktató és még sorolhatnám ki mindenki gondolata. Őket egy cél vezérelte, hogy olyat írjanak, ami ébreszt, erősít, reményt ad. Akik olvassák, épp ilyen sokfélék lehetnek. Nem tudni, kit, mi érint majd meg, egy veretesebb irodalmi mű, vagy egy jószándékú, egyszerű mondat.
Közreműködik Lőrincz Judit operaénekes, akitől olyan áriákat hallhatunk, amelyek valamilyen módon megjelenítik a bántalmazás témáját, pl. az Éjkirálynő áriáját is.
Lőrincz Judit, Megyei Príma díjas operaénekes. Gyönyörű koloratúr szopránja, hatalmas eszköztára, érzékeny és érett személyisége révén minden színpadi megjelenése megérintő élmény. Művészetének lényege, a saját gondolatából kiolvasható: „Az a küldetésünk színésznek, énekesnek, mesemondónak, írónak, zenésznek egyaránt, hogy az emberek lelki világát kivirágoztassuk és visszatereljük őket a legegyszerűbbhöz, a gyökereikhez, mert olyan az ember, hogy hajlamos azt elfelejteni, minden, ami fontos, megtalálja önmagában.”
Így mesél szakmai útjától: „Tanulmányaimat a szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban, Münchenben, a Richard Strauss Konzervatóriumban, és Frankfurtba, a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst művészeti Főiskolán végeztem. Itt szereztem operaénekesi diplomát is. Énekesi karrierem a La Stagione barokk zenekarral, Michael Schneider vezetésével kezdődött Németországban. 1997-ben Ausztráliába, Sydneybe vitt az utam, ahol John Davies nemzetközi énekmestertől tanulhattam, különös hangsúlyt fektetve a koloratúr készségre, technikára. Ausztráliában Mozart A varázsfuvola Éj királynőjeként debütáltam Perth-ben, majd énekeltem Brisbane és Melbourne főbb operaházaiban is. Vendégszerepeltem az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Karolinában. 2009-ben hazaköltözésem után a Magyar Állami Operaház is szerződtetett az Éj királynője szerepére. Rendszeres vendégművészként dolgozok a Szolnoki Szigligeti Színházban a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, és a Győri Nemzeti Színházban.”
A rendezvény ingyenesen látogatható!