Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Eredethű, mégis modern.
Victor Hugo kortalan klasszikusa kelt új életre a BBC gyártásában készült hatrészes A nyomorultakban, amely december 21-26. között esténként 21 órakor látható az Epic Drama sorozatcsatornán. A legfrissebb feldolgozás elképesztő sztárparádéval bír, és nem véletlenül, hiszen a miniszéria mögött a legendás Andrew Davies áll, aki olyan sorozatok és filmek létrejöttéért felel, mint a Kártyavár, a Háború és béke vagy a Bridget Jones naplója, illetve generációk kedvencévé tette a Büszkeség és balítéletet is.
Daviesnek azonban, aki a Háború és békét is megfűszerezte egy kis vérfertőzéssel, van egy rossz híre: „A szex óriási motivációs tényező ezekben a legendás XIX. századi regényekben, de A nyomorultak esetében más a helyzet. Nem feküdtem rá, igazából nincs is jelen benne. Elnézést, ha csalódást okoztam” – nyilatkozta az író-producer, aki szerint a sorozat egyik mottója lehetne az is, hogy „ebben senki sem énekel”.
Igen, ez az adaptáció más, mint a musical, amelynek filmváltozatát is megszórták anno néhány Oscar-díjjal. A BBC által gyártott, kiemelt jelentőségű szériában több mint 100 olyan színész tűnik fel, akinek van szövege, a történetet pedig 6 órában mesélik el, szóval visszaadja az 1400 oldalra rúgó könyv eposzi méreteit. „Érdekes lesz látni, hogyan reagálnak majd a sorozatra a musical rajongói. Szerintem meglepődnek azon, hogy Victor Hugo eredeti történetének milyen jelentős hányada maradt ki a zenés feldolgozásból” – magyarázta Davies. „A macska-egér harc Javert és Jean Valjean között, vagy Fantine korai évei, amikor még boldog volt, a sorozatban ezt is mind bemutatjuk, méghozzá alaposan.”
Neves színészek adják egymás kezébe a kilincset ebben az új verzióban: a kultikus Drót sztárja, Dominic West játssza Jean Valjean-t, az ellenfele bőrébe a kétszeres Emmy-jelölt David Oyelowo bújt, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Csillagok között, a Selma vagy az Ecc, pecc, ki lehetsz?, míg a tragikus sorsú Fantine szerepét az Emily Párizsban sztárja, Lily Collins tölti be. Ugyanakkor kisebb szerepekben feltűnik az Oscar-díjas Olivia Colman, a Stranger Things kiugró sztárja, Joseph Quinn vagy a Harry Potter-filmek Argus Filche, David Bradley is.
Az alkotók legfőbb célkitűzése az volt, hogy korunk közönsége is érezze át A nyomorultak erejét, részben emiatt játszanak benne fontos szerepet feketebőrű színészek is. „Egy olyan társadalomban élünk, ami így néz ki” – mutatott rá David Oyelowo a sorozat színes szereplőgárdájára. „Ha azt akarod, hogy egy 150 éves regény mindenkinek relevánsnak hasson, akkor magadat is látni akarod benne”. Oyelowo egyébként eleinte vonakodott attól, hogy eljátssza a sorozat főgonoszát, mert úgy érezte, hat rész alatt kifárad majd a karakter, de aztán elolvasta Davies forgatókönyvét, ami kontextussal, összetettséggel és dimenziókkal látta el azt a figurát, akit korábban szélsőséges antagonistaként festettek le.
Lily Collins is máshogy, sokkal inkább munkásosztályból származó karakterként formálja meg a tragikus sorsú Fantine-t. Forgatás előtt tanácsot kért Anne Hathawaytől (aki anno Oscar-díjat kapott a figura eljátszásért), aki azt javasolta, hogy ne vesszen el annyira a karakterben, mert az túlzottan megérintené.
Davies szerint A nyomorultaknak még ma is van relevanciája. „A tehetősek és nincstelenek közötti óriási különbségek még most is megvannak. Nem csak Párizsban, hanem mindenhol. Mintha semmit se tanultunk volna az egészből” – mondta az író, és beszámolt saját szomorú felismeréséről is: „A premier köré nagy partyt rendeztünk a Piccadilly-n Londonban. Zuhogott az eső, és a nedves betonon ott ültek egymás mellett a koldusok, mi pedig ott lavíroztunk közöttük a legszebb ruhánkban, hogy odaérjünk a pezsgős fogadásra. Éreztem az iróniát a dologban, de fogalmam sincs, mit lehetne tenni.”
Ha mást nem, akkor tanulni mindenképp lehet A nyomorultak örökérvényű történetéből, amely eredethű, de modern felfogásban érkezik az ünnepi időszakban Epic Drama sorozatcsatornára.





















