Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Lord – Évzáró nagykoncert Gödöllőn.
A Lord zenekart senkinek sem kell bemutatni Magyarországon, hiszen akinek az elmúlt évtizedek során rabolta el a szívét az élő rockzene, az biztosan megfordult már a több mint ötven esztendeje aktív ikon bulijain. Pohl Mihály és csapata lendületes, szenvedélyes, elhivatott magyar rocknótái az idei szilveszter előestéjén, december 30-án is felcsendülnek majd, ezúttal a fővároshoz közeli Gödöllő legnagyobb koncerthelyszínén, az Egyetemi Sportcsarnokban. Nem most jár először a városban a csapat, többszörös visszatérők már, de ahogy mondják, nem helyekhez kötődnek, hanem a közönségükhöz.
„50+1 évet megélni egy zenekarnak nagyon nagy dolog, de azzal is tisztában vagyunk, hogy, - bár elcsépelt mondatnak tűnhet, a közönség nélkül ez biztosan nem sikerült volna. Hiszen az ő szeretetük és összetartásuk hozott el minket idáig, és ezért nem győzünk hálásak lenni nekik.” - üzente Pohl Misi a közelgő buli kapcsán.
Hiába formálódott sokat története során az 1972-ben alapított szombathelyi együttes tagsága, a 2017-es jubileumi Lord 45, vagy akár a 2010-es Örökké lemez felvételei éppen olyan őszintén szólnak, mint a csapat 1985-ös, nagysikerű debütáló korongja, a Big City Lights dalai egykor. És itt a titok: azért tud ennyire népszerű lenni sok idő után is a mindennapi életet, hétköznapi álmokat megzenésítő csapat, mert emberi tudott maradni - ez a hitelesség pedig vélhetően az idei turné maradék állomásain sem törik meg. Így Gödöllőn is teljesen biztosan felcsendülnek az olyan jól ismert, közös éneklésre buzdító, szívfacsaró balladák, mint a Vándor és a Csenddel üzenek, de magától értetődően a pörgősebb kedvencek sem hiányozhatnak majd az ünnepi setlistről, legyen akár szó az Utca kövén, vagy az Engem ne várjatok című, és még megannyi más, az évtizedek alatt a közönség lelkéhez nőtt szerzeményről.
„Bár múlnak az évek, és nem mindig könnyű újra és újra nekiindulni, de tudjuk jól, páratlan lehetőség ez, és mi élünk is vele. Mert ez az atmoszféra maga a csoda. Úgyhogy a Lord közösséget ünnepeljük - ahogy minden bulinkon – Gödöllőn is..”- tette hozzá a zenekar énekese.
2023. december 30. szombat, 19:00
Gödöllő, Egyetemi Sportcsarnok
Előzenekar: Gesarol együttes
Az évzáró nagykoncerten a Lord előzenekara ráadásul nem más, mint a P. Mobil őseként emlegetett Gesarol együttes lesz, akik – immáron évtizedek óta Pótz-Nagy Ágoston gitáros vezetésével viszik tovább a legendás múltat.