A hosszú élet nem a sorson vagy a géneken múlik: Te is tehetsz érte!

Egy tiszta tekintetű, sima arcbőrű férfi mesél a képernyőn. Jókötésű, izmos, valószínűleg rendszeresen edz. Nagyjából 35 évesnek tűnik. Ő Dr. Peter Attia, hosszúélet-kutató orvos. Jelenleg ötvenéves. Külsőre és gondolkodásban is fiatalabbnak tűnik a koránál. Drive nevű podcastjét rengetegen hallgatják a világon, Végigélni című kötete New York Times-bestseller, ami ezrek életét segített megváltoztatni. A bokszolóból lett orvos mindig is sportos életet élt, magát szuperegészségesnek hitte, míg egy napon inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála, ami a 2-es típusú cukorbetegség előszobája. Nem akarta ölbe tett kézzel megvárni, amíg leteríti a betegség, látott épp elég krízishelyzetet, amikor a traumatológián dolgozott. Elkezdte hát kutatni, hogy orvosi és az orvosok által nem használt módszerekkel hogyan lehetne megelőzni a bennünk rejtőző betegségeket.

Az orvostudomány és az emberek többsége is a gyors betegségek elhárítására, vagyis a gyors halál elkerülésére koncentrál. Nincsen meg a látószögük és az eszközük a lassú halál ellen. Pedig a lassú halál négy lovasa, akár az apokalipszis négy lovasa, előbb-utóbb mindenkit letarol. Az onkológus és traumatológus orvosból lett „longevity”, vagyis hosszúélet-szakértő, Peter Attia ez ellen a négy, lassú halált okozó betegség ellen nyújt megoldást könyvében. A négy „lovas” pedig a következő: szívbetegség, rák, neurodegeneratív betegség (az oly sok időst érintő Alzheimer-kór is), illetve 2-es típusú cukorbetegség és az azzal összefüggő anyagcsere-rendellenességek. Attia szerint az erőnlétnek, az erős izmoknak kiemelt jelentőségük van a hosszú élet kialakításában, ezenkívül fontos a személyre szabott étrend, és nem akármilyen, általánosan kialakított diéta, illetve az érzelmi háztartás karbantartása, melyhez elengedhetetlen önmagunk pszichés rendezése, a jó és minőségi alvás, a digitális világtól mentes esti órák. Az öt legfontosabb dolog a hosszú élethez: az edzés, a táplálkozás, az alvás, az érzelmi egészség és a megfelelő hormonpótlás. Ha számok szintjén akarjuk látni a különbséget például a fizikai aktivitásra: heti 90 perc edzés már 15%-kal csökkentheti a halálozási esélyt. A betegséget nem elég kezelni, hanem megelőzni kell, a megelőzéshez pedig igenis megvannak a módszereink. Az orvosoknak és a „civileknek” egyaránt. Peter Attia tudja, hogy hiába hirdettek ötven évvel ezelőtt harcot a rák ellen, kevés sikerrel jártak, mint ahogyan a 2-es típusú diabétesz és az Alzheimer-kór esetében is. A harcot nem akkor kell felvenni, amikor kimondják a diagnózist. A harcot azért kell felvenni, hogy elkerüljük a diagnózis kimondását. A világhírű egészség-dokusorozat, a Limitless orvos szakértője, Peter Attia Chris Hemsworth számára is feltárta az igazságot: hiába él látszólag fitt és sportos életet, eredményei és leletei alapján az Alzheimer-kórra az átlagosnál nagyobb az esélye. Ez sporttal és olvasással jórészt megelőzhető, de a sztárnak az érzelmi háztartására is oda kell figyelnie. Hemsworth a diagnózis után fel is hagyott a filmezéssel, hogy stresszmentesebbé tegye az életét.

Dr. Peter Attia forradalmi kötete nemcsak egyszerű életmódváltó kötet, hanem a hosszú élet módjáról mesélő tudományos mű. A rendkívül olvasmányosan megírt kötet Oprah Winfrey-nek is inspirációt adott az egészségesebb életszemlélethez. Ha csak egy kötetet veszel meg, mely az egészségesebb élettel kapcsolatos, legyen ez. Hiszen nem kell megvárni, amíg feltűnik az életünkben a halál négy lovasa. Az világhírű orvos szerző kötete a külföldi sikerek után végre itthon is elérhető – magyarul. A laikusok és a szakmabeliek legnagyobb örömére.

   Hosszabb élet, jobb életminőség: ehhez segít hozzá Dr. Attia „használati utasítása”, amely a legfrissebb tudományos eredményeket összegzi a táplálkozás, testedzés és alvás, illetve a mentális, valamint érzelmi egészség köréből. A fősodratú orvoslás sok sikert magáénak mondhat, de a szívelégtelenség, a rák, az Alzheimer-kór, a 2-es típusú diabétesz továbbra is rengeteg áldozatot szed. A beavatkozások, kezelések gyakran elkésettek, hiába hosszabbítják meg az életet, az egészségben töltött élettartam nem nő, az életminőség nem kielégítő. Dr. Attia meggyőződése, hogy a hosszú élet titka egy személyre szabott, jelenlegi döntésekre épülő stratégia – nem szabad várni, halogatni. (Fülszöveg)

A könyvből kiderül:

• Az évi koleszterinteszt nem ad elégséges információt arról, hogy személy szerint milyen infarktuskockázattal nézel szembe. 

• Nem kizárt, hogy máris olyan állapotban van a májad – ez egészen gyakori, mégis az esetek túlnyomó többségében diagnosztizálatlan marad –, ami előre jelzi a majdani öregkori krónikus betegségeidet.

• Miért a testedzés a leghatásosabb szer, amely hosszú, egészséges életet okoz — nyomás, kezdődhet az edzés a százévesek tízpróbájára.

• Nem diétázni kell, hanem a tápanyagok biokémiájára összpontosítani, és az adatok alapján személyre szabott étrendet kialakítani.

• Nem lehet csak a testi egészséggel törődni, és a szőnyeg alá söpörni mentális, érzelmi háztartásunkat.

Részletek a kötetből (21. Század Kiadó)

     „1900-ban a várható élettartam valahol az ötvenes évek első feléig terjedt, és a legtöbb ember „gyors” halált szeretett volna magának: balesetet, sérülést vagy valamilyen fertőző betegséget. Azóta a lassú halál népszerűsége megelőzte a gyors halálét. Az emberek többsége, akik ezt a könyvet olvassák, várhatóan megéri a hetvenes-nyolcvanas éveit, és szinte biztosan „lassú” halálra számíthat. Feltételezve, hogy nem űzöl olyan fokozottan veszélyes foglalatosságokat, mint a bázisugrás, a motorversenyzés vagy a szöveges üzenetek váltása vezetés közben, nagyon jó az esélye, hogy az öregkorral járó krónikus betegségek visznek el, amelyeket én az Apokalipszis Négy Lovasának (a továbbiakban csak Lovasoknak) hívok: szívbetegség, rák, neurodegeneratív betegség, illetve 2-es típusú cukorbetegség, és az azzal összefüggő anyagcsere-rendellenességek. A hosszú élet eléréséhez – vagyis tovább élni, és tovább élni egészségesen – értenünk és kezelnünk kell ezeket a lassú halálozási okokat.  A hosszú élet két összetevőből áll. Az első, hogy mennyi ideig élsz, vagyis a kronológiai élettartamod, a másik, ugyanolyan fontos rész pedig az, hogy mennyire jól élsz, vagyis az éveid minősége. Ezt nevezik egészségtartamnak. Az egészségtartamot általában a következőképpen határozzák meg: az az életszakasz, amikor nem sújtanak minket fogyatékosságok vagy betegségek, de én ezt túlságosan leegyszerűsítőnek tartom. Nekem ötvenesként ugyanúgy nincsenek „fogyatékosságaim és betegségeim”, mint huszonöt éves orvostanhallgatóként, fizikai és mentális értelemben egyaránt. Ez tény. Vagyis a hosszú életre vonatkozó tervünk második eleme, hogy fenntartsuk és fejlesszük fizikai és mentális funkcionalitásunkat.”

     „A probléma nem az, hogy nem próbálkozunk. A modern orvostudomány hihetetlen mértékű erőfeszítést és erőforrást szentelt ezeknek a betegségeknek. Fejlődésünk azonban nem volt elég gyors, kivéve a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében, ahol az iparosodott világban a halálozási arányt körülbelül hatvan év alatt a kétharmadával sikerült visszaszorítani (bár mint látni fogjuk, még itt is van tennivaló). Ezzel szemben a rákbetegségeknél a halálozási arány alig csökkent, mióta több mint ötven éve meghirdették a rák elleni háborút, hiába költöttek kutatásra több milliárd dollárnyi magán- és közpénzt. A 2-es típusú cukorbetegség továbbra is tomboló közegészségügyi krízisnek számít, nem mutatja az enyhülés jelét, az Alzheimer-kór és a vele kapcsolatos neurodegeneratív betegségek pedig ott portyáznak az egyre gyarapodó idős populáció körében, és hatásos gyógymód ellenük gyakorlatilag még látótávolságon belül sincs. És minden esetben rossz időpillanatban avatkozunk be, jóval a betegség megjelenése után, gyakran túlságosan későn – amikor már hullnak a tojások. Minden alkalommal letaglóz, amikor azt kell mondanom egy rákbetegnek, hogy hat hónapja van hátra, mert a kór már több évvel azelőtt beköltözött a testébe, hogy egyáltalán kimutatható lett volna. Rengeteg időt vesztegettünk el. Bár a betegségek négy Lovasának megjelenési esélye az életkor előrehaladtával meredeken nő, általában már jóval azelőtt gyökeret vernek, hogy felismernénk őket, és nagyon hosszú idő kell nekik, hogy valakivel végezzenek. Még amikor valaki „hirtelen” hal is meg szívrohamban, a betegség valószínűleg már két évtizede fejlődik a koszorúereiben. A lassú halál még annál is sokkal lassabban dolgozik, mint hinnénk. A logikus következtetés, hogy hamarabb közbe kell lépnünk annak érdekében, hogy útközben megállítsuk a Lovasokat – vagy még jobb, ha megakadályozzuk a felbukkanásukat. A késői stádiumú tüdőrák halálozási arányát semmilyen kezelés nem tudta csökkenteni olyan hatékonyan, mint a dohányzás visszaszorítása az egész világon az elmúlt két évtizedben, köszönhetően részben a cigarettázás széles körű tiltásának. Ez az egyszerű megelőző intézkedés több életet mentett meg, mint bármilyen késői stádiumú beavatkozás, amit az orvostudomány kitalált. A szakma túlnyomó része ezzel együtt még mindig ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a beavatkozással várjunk a diagnózisig. A 2-es típusú cukorbetegség tökéletes példa erre. Az Amerikai Diabétesz Társaság szabványos kezelési útmutatója leszögezi, hogy a pácienst akkor lehet cukorbetegséggel diagnosztizálni, amikor a hemoglobin A1c (HbA1c) tesztje 6,5 százalékos vagy nagyobb értéket mutat, szemben a 140 mg/dl átlagos vércukorszinttel (a normális érték inkább 100 mg/dl, vagyis 5,1 HbA1c-százalék). Ezek a páciensek kiterjedt kezelésben részesülnek, egyebek közt olyan gyógyszereket kapnak, amelyek segítenek a testnek több inzulint termelni, csökkentik a test által előállított glükóz mennyiségét, és ott van még az inzulin hormoninjekció is, ami a fokozottan inzulinrezisztens szövetekbe juttatja be a glükózt. Viszont, ha a HbA1c-teszt 6,4 százalékos értéket mutat, ami átlagosan 137 mg/dl vércukorszintet jelent – mindössze három ponttal alacsonyabbat –, az technikailag még nem 2-es típusú cukorbetegség. Ezt az állapotot prediabétesznek nevezik, és a szokványos kezelési irányelvek közepes mennyiségű testmozgást, ködösen meghatározott étrendváltoztatást, egy metforminnak nevezett glükózszabályozó gyógyszert, valamint „évenkénti vizsgálatot” javasolnak – vagyis gyakorlatilag ki kell várni, hogy a páciensnél kialakul-e a cukorbetegség, mielőtt sürgető problémaként tekintenének rá, és megkezdenék a kezelést. Azt kell mondanom, a 2-es típusú cukorbetegség megközelítésének ez a legrosszabb módja. Ahogy azt a 6. fejezetben látni fogjuk, a 2-es típusú cukorbetegséggel többféle anyagcsere-rendellenesség is együtt jár, amelyek már jóval azelőtt elkezdődnek, hogy valaki a vérteszten átlépné a mágikus diagnosztikai határértéket. A 2-es típusú cukorbetegség mindössze az utolsó állomás. A közbelépés megfelelő időpontja még jóval azelőtt lenne, hogy a páciens megközelítené ezt a zónát: már a prediabétesz is nagyon késői állapotnak számít. Abszurd és ártalmas úgy kezelni ezt a betegséget, mint holmi megfázást vagy csonttörést, ami vagy van, vagy nincs; ez sosem bináris. Mégis túl gyakori eset, hogy a közbeavatkozás csak a klinikai diagnózis után kezdődik el. Miért lenne ez helyes? Véleményem szerint az lenne a célunk, hogy a lehető legkorábban cselekedjünk, próbáljuk megakadályozni, hogy az emberekben kialakuljon a 2-es típusú cukorbetegség, a többi Lovasról nem is beszélve. Proaktívnak kellene lennünk, nem reaktívnak. A beállítottság megváltoztatása az első lépés a lassú halál elleni hadjáratban. Késleltetni vagy megakadályozni akarjuk ezeket az állapotokat, hogy tovább élhessünk betegség nélkül ahelyett, hogy betegen vegetálnánk. Ez azt jelenti, hogy a beavatkozás optimális időpontja még azelőtt van, hogy a tojások elkezdenének hullani – ahogy arra saját életemben is rájöttem.”

     „Ahogy beleástam magam a tudományos irodalomba, hamar a táplálkozástudomány és az anyagcsere megszállottjává váltam, ahogy korábban a daganatos betegségek sebészi kezeléséé. Mivel természetemnél fogva kielégíthetetlen kíváncsiságú ember vagyok, kapcsolatba léptem a témák vezető szakértőivel, és rávettem őket, hogy mentoráljanak a tudás felé vezető utamon. Meg akartam érteni, hogyan kerültem ebbe az állapotba, és mit jelent ez a jövőmre nézve. És ki kellett találnom, hogyan találjak vissza a helyes útra. Következő feladatom az volt, hogy megpróbáljam megérteni az érelmeszesedés, vagy ha úgy tetszik, szívbetegség valódi természetét és okait, mert ez a betegség régóta vadászott apám családjának férfitagjaira. Két testvérét vitte el a szívroham még ötvenéves koruk előtt, a harmadik a hatvanas éveiben hunyt el, hasonló okból. Innen már csak egy rövid ugrás volt a rák, ami mindig is lenyűgözött, valamint a neurodegeneratív betegségek, mint az Alzheimer-kór. Végül tanulmányozni kezdtem a gerontológia gyorsan változó területét – meg akartam érteni, mi működteti magát az öregedési folyamatot, és hogyan lehet azt lelassítani. A legnagyobb tanulság talán az volt, hogy a modern orvostudomány nem igazán tudja, hogyan és mikor kezelje az öregedés krónikus betegségeit, amelyek valószínűleg mindannyiunkkal végeznek. Ez részben azért van, mert a Lovasok hihetetlenül összetettek, sokkal inkább beszélhetünk betegségfolyamatról, mint akut betegségről, mint például a megfázás esetében. A meglepő az egészben, hogy ez valójában jó hír számunkra, legalábbis bizonyos szemszögből. Minden Lovas kumulatív jelenség, vagyis több veszélyfaktor összegyűléséből és felhalmozódásából jön létre. Kiderült azon- ban, hogy az egyedi veszélyfaktorok közül sokat viszonylag könnyű enyhíteni vagy megszüntetni. És ami még jobb, osztoznak bizonyos jellemzőkben vagy kiváltó okokban, ami sebezhetővé teszi őket azokkal a taktikákkal és viselkedésbeli változásokkal szemben, amelyekről ebben a könyvben szó lesz. Az orvostudomány legnagyobb hibája, hogy ezeket az állapotokat az időskála rossz végén próbálja meg kezelni – miután már beásták magukat – ahelyett, hogy még a gyökeret verésük előtt támadná őket. Ennek eredményeképpen figyelmen kívül hagyjuk a fontos figyelmeztető jeleket, és elmulasztjuk a lehetőséget a közbeavatkozásra azon a ponton, ahol még van esélyünk visszaverni ezeket a betegségeket, fejleszteni az egészséget, és potenciálisan kitolni a maximális életkort.”

Dr. Peter Attia az Early Medical alapítója. A Stanford orvosi karán végzett, a Johns Hopkins Kórházban szerzett sebészi képesítést. Onkológiai sebészi tanulmányokat az NIH Országos Rákintézetben folytatott, ahol a melanóma immunalapú kezelésére szakosodott. Az Aging című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Népszerű podcastjának címe: The Drive.

Bill Gifford hétpróbás újságíró, a Spring Chicken: Stay Young Forever (or Die Trying) című New York Times bestseller szerzője. Írásai többek között az Outside-ban, a Scientific Americanben és a Men’s Healthben jelentek meg.

Videók itt,   itt,   itt,  és itt.