A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Gubik Petra és Balázs János zenés estje a Cziffra Fesztiválon.
A Cziffra Fesztivál számos eseményén teremt szintézist különböző műfajok között és mutatja be a zongora ezer arcát. Február 13-án a MOMkult Színháztermében Gubik Petra színművész és Balázs János együtt lépnek színpadra Cziffra György életét megidéző egyedi zenés prózás műsorukkal.
Az este során Cziffra életének jelentős állomásait sorra véve az előadás felidézi azokat a fontos találkozásokat, amelyek segítették Cziffra számára a művészi kiteljesedést, a zenébe és az emberekbe vetett hit szüntelen lobogását. A klasszikus kompozíciók mellett az ’50-es évek meghatározó dallamai is felcsendülnek. Mély érzelmek és zenei magaslatok hatják majd át a produkciót. Olyan ember életútja tárul elénk, akit az európai történelem legsűrűbb és legviszontagságosabb eseményei sem tántoríthattak el attól, hogy beteljesítse sorsát és küldetését: szüntelenül adni, valamint boldogságot és nyugalmat teremteni az emberek életében.
A 20. század második felében élt zongoraművész életútjának bemutatásában Balázs János partnere a fiatal, Junior Prima Díjas művésznő, Gubik Petra lesz. A zenei televíziós műsor sikere, a Magyarország legsokoldalúbb előadója cím elnyerése után most a Fesztiválon is színpadra lép, ahol a próza és zene, klasszikus és könnyűzenei melódiák egymással karöltve kerülnek majd előadásra.
„Azzal kísérleteztünk Jánossal, miként tud találkozni a klasszikus zene a jazzel és a prózával. A kísérlet komplex előadássá nőtte ki magát Oláh-Horváth Sára dramaturg segítségével” (Gubik Petra)
2024. február 13. (kedd) 19:30
MOMkult, Színházterem
Találkát adott a sors
Gubik Petra (ének) és Balázs János (zongora) estje
Dramaturg: O. Horváth Sári
Jegyek itt. Jegyvásárlás és részletek a Cziffra Fesztivál hivatalos oldalán.
A fesztivál támogatója a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., kiemelt szponzor: MVM.