2017. október 24. - kedd

Alkonyat - Napfogyatkozás

Kinyomtatom...
Taylor Lautner és Kristen Stewart az Alkonyat - Napfogyatkozás c. filmben

Van egy mondás, mely szerint nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba. Nekem sikerült! Már az Alkonyat megnézése után megfogadtam, hogy nem nézem meg a többi részt. De nem tartottam be az ígéretem. Annak ellenére, hogy az Újhold tetszett, most a harmadik rész megnézése után megint csalódottan távoztam a moziból! Nagyon sok minden kimaradt a filmből, amik nagyon fontosak a történet megértése szempontjából. Megértem, hogy egy közel 600 oldalas könyvnek nem lehet minden részletét „feldolgozni”. De lehet, hogy más részeket kellett volna benne hagyni, mint amiket a film rendezője beletett!

Ezen kívül a három főszereplő, különösen a Bella Swant alakító, Kristen Stewart továbbra sem áll a helyzet magaslatán! Az is negatívum volt számomra, hogy a film első kétharmadában, alig történik valami, miközben a csatát és annak előkészületeit (ami pont az izgalmas rész lett volna) azt kb. 30 percbe sűrítették.

Na azt hiszem most váltam közutálat tárgyává a rajongók között! De védelmemre szolgáljon, hogy találtam pozitívumokat is a filmben! Például, hogy végre a mellékszereplők is nagy(obb) szerephez jutnak. A Cullen család, vagy a vérfarkasok ezúttal nem csak a harcokban jeleskednek. Megismerjük Rosalie és Jasper Cullen történetét, és meghallgatunk néhány legendát a farkasokról. Bella szülei is nagyobb szerepet kapnak, mint az első két filmben. Én Charliet, Bella apját (Billy Burke) már egészen meg is kedveltem! Bár még mindig Alice Cullen a kedvencem! De Bella osztálytársai is több szerepet kaptak, mint az első két részben.

Taylor Lautner és Kristen Stewart az Alkonyat - Napfogyatkozás c. filmbenTaylor Lautner és Kristen Stewart az Alkonyat - Napfogyatkozás c. filmben

A sztoriról is leírnék néhány gondolatot:  A New Moon-ban elhangzott egy kérdés... "Hozzám jössz feleségül?" Akkor sem Edward, sem mi nem kaptunk választ. Az Eclipse itt folytatódik. Ugyanazon a réten találjuk magunkat, és Bella választ ad a feltett kérdésre.
De Bella őrlődik, hiszen két férfi is rajong érte!  A fiúk pedig mindent megtesznek, hogy elnyerjék a szerelmét. Lássuk be, hogy nem könnyű választania! Ott van az, aki miatt az életét is eldobná, a csodálatos, a gyönyörű, Edward Cullen! De feltűnik egy "új" szerelem: az izmos, jóképű, vicces, érzőszívű Jacob Black! Lassan választania kell, hogy mit is akar valójában?!

Sok izgalmas kaland vár a három főszereplőre (ismét)! Visszatér Victoria és nincs egyedül! Háború készül. A Cullen családnak szövetségesekre van szükségük, hogy legyőzzenek egy hadseregnyi vámpírt! Egy egész falkányi segítőt találnak! De vajon elegen vannak ahhoz, hogy győzzenek? A közelgő háború nem marad észrevétlen a Volturi szemében sem: Jane és segítői egészen Forksig jönnek, hogy megnézzék, hogyan végződik a harc! Hiszen: „a Volturi senkinek nem ad második esélyt!” Itt megemlíteném, hogy a Jane-t alakító Dakota Fanning-nél nem találtak volna alkalmasabbat a szerepre. Azt gondolom, hogy ördögien játssza a gonoszt, hiszen angyali szépsége mellé párosulnak a kegyetlen tettek, amiket könyörtelenül hajt(at) végre kísérőivel.

Mindentől független azt javaslom, hogy akik szerették a könyvet vagy látták az előző két filmet, ezt se hagyják ki! Én meg fogom nézni a negyedik és ötödik részt is! Kíváncsi vagyok ki győz a végén? Melyik srácot választja Bella?

6/10 pont

Alkonyat - Napfogyatkozás (The Twilight Saga: Eclipse) - amerikai fantasy, 2010
rendező: David Slade
szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 4.2 (5 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Vetítéssorozat Michael Haneke filmjeiből (október 27–29.).

plakát

Dzsungel: ausztrál-kolumbiai koprodukcióban készült film.

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.