The Tattooist of Auschwitz

A SkyShowtime saját gyártású sorozata Harvey Keitel, Melanie Lynskey, Jonah Hauer-King, Anna Próchniak és Jonas Nay szereplésével.

A nemzetközi könyvsikeren alapuló korlátozott eseménysorozat kizárólag a SkyShowtime-on lesz elérhető 2024 júniusától. A hatrészes sorozat Heather Morris Az auschwitzi tetováló című nemzetközi sikerregényén alapul, melyet Lali és Gita Sokolov valós története ihletett, akik fogolyként találkoztak az Auschwitz koncentrációs táborban a holokauszt idején. A sorozatpremier kizárólag a SkyShowtime-on tekinthető meg, melyben a többszörös Oscar-díjas zeneszerző, Hans Zimmer (Inception, Interstellar, Dune) és Kara Talve (Faraway Downs, Prehistoric Planet) szerzeménye is felcsendül.

A The Tattooist of Auschwitz egy szlovák zsidó, Lali (Jonah Hauer-King) története, akit 1942-ben Auschwitz deportáltak, abba a koncentrációs táborba, ahol több mint egymillió zsidót gyilkoltak meg a holokauszt idején. Röviddel a megérkezése után tetoválónak választják, akinek az a feladata, hogy azonosítószámot tetováljon fogolytársai karjára. Gitával (Anna Próchniak) is akkor találkozik, amikor a rabszámát a karjára tetoválja. Első látásra egymásba szeretnek, ezzel veszi kezdetét vakmerő, felejthetetlen és emberi történetük. A szeszélyes náci SS-tiszt, Baretzki (Jonas Nay) állandó őrizete alatt Lali és Gita elhatározzák, hogy életben tartják egymást. Körülbelül 60 évvel később Lali (Harvey Keitel) találkozik Heather Morris (Melanie Lynskey) kezdő íróval. A nemrég megözvegyült Lali összeszedi a bátorságát, hogy elmondja a világnak a történetét. Miközben feleleveníti múltját Heathernek, a 80-as éveiben járó Lali szembesül fiatalkora traumatikus alakjaival, és felidézi az emlékeit arról, milyen volt szerelembe esni a világ egyik legborzasztóbb helyén.

A sorozat gyártásvezetője Claire Mundell, aki a sorozatot saját cégén, a Synchronicity Filmsen keresztül a Sky Studiosszal együttműködésben készítette. A sorozat rendezője Tali Shalom-Ezer. 

Claire Mundell, a The Tattooist of Auschwitz vezető producere és a Synchronicity Films kreatív igazgatója így nyilatkozott: „A kezdetektől azt szerettük volna, hogy Jonah játssza a fiatal Lalit. Amikor Jonah rábólintott, meg kellett találnunk hozzá a tökéletes Gitát. A szereplőválogatás során Anna volt a legcsodálatosabb felfedezésünk. Abszolút kitűnt a többiek közül, és teljesen egyértelmű volt, hogy csak Jonah és Anna tudja ábrázolni Lali és Gita emberségét, lelkületét, ellenálló képességét és dacát. Ebben a sorozatban mindketten pályafutásukat meghatározó teljesítményt nyújtottak.”

Tali Shalom-Ezer, a sorozat rendezője és társproducere azt mondja: „Claire-rel arról beszélgettünk, mekkora kihívás lenne elhitetni a nézőkkel egy olyan szerelmi történetet, amely ezen a sötét helyen és időben született. Ez az a feladat, amit én rendezőként, és Claire, Jacquelin, valamint a csapatunk magára vállalt. És imádkozom, hogy a világ minden táján képesek legyünk elhitetni Lali és Gita csodálatos szerelmi történetét.”

Claire hozzátette: „Az, hogy Harvey csatlakozott hozzánk, egy valóra vált álom. Lélegzetállító volt nézni azt az elkötelezettséget és hitelességet, mellyel Harvey Lali alakját megközelítette. Fontos volt, hogy mind a fiatal, mint az idős Lalit zsidó színészek játsszák el hitelesen, akik képesek árnyaltan, empátiával, együttérzéssel és azzal a komplexitással előadni a szerepet, amit a karakter megkíván.”

Tali folytatta: „Mivel történelmi helyszíneket kellett újra életre hívnunk, Claire és én, csodás osztályvezetőnkkel együtt, először ellátogattunk Auschwitz. Emlékszem, hogy David Katznelsonnal, az operatőrrel és Nili Fellerrel, a vezető szerkesztőmmel arról beszélgettünk, mekkora kihívás lenne újra megalkotni ezt a koncentrációs tábort a képernyőn.”

Claire kifejti: „Heather megformálásához olyan színésznőre volt szükségünk, akiben veleszületett empátia, kíváncsiság és nyitottság van. Aki képes átadni annak a hihetetlen teljesítménynek a keverékét, amit az igazi Heather Morris magára vállalt. Az ő szerepe és a Lalival való kapcsolata a sorozatban egyértelműen példázza, hogyan tér el a képernyő-adaptáció a könyvtől, hiszen a kerettörténetet Lali igazi találkozásai adják Heatherrel saját melbourne-i lakásában. Lali könnyít a lelkén, amennyire tud, és ahogy egyre jobban megbízik Heatherben, megosztja vele annak a traumának a borzalmait, amit még idős túlélőként is elszenved.  Közös ismerősük mutatta be őket egymásnak. Egy kávé mellett találkoztak, és a következő három év azzal telt, hogy kapcsolatot alakítottak ki egymással. Nem vagyok biztos benne, hogy kezdetben bármelyikük is felfogta volna, de ami nyilvánvalóan elkezdődött, az Lali és Gita gyönyörű szerelmének történetbe öntése volt.”

„Öt évvel ezelőtt kezdtük kidolgozni a történetet, miközben megdöbbentett, hogy a könyv egy olyan korban vált sikeressé, amikor a holokauszttal kapcsolatos tudatosság hanyatlóban volt. A sorozatunk egy férfi történetét és élményeit meséli el Auschwitzról, és arról, hogyan talált rá a szerelemre a világ egyik legsötétebb helyén. Ez egy olyan történet, ami ma is ugyanolyan fontos, mint bármikor.” 

A The Tattooist of Auschwitz című sorozatot a Synchronicity Films a Sky Studiosszal és az All3Media Internationallel együttműködésben készítette. A The Tattooist of Auschwitz vezető producere és írója Jacquelin Perske, Evan Placey (társproducer) és Gabbie Asher epizódszerzőkkel együtt. Serena Thompson a Sky Studios vezető producere. Trailer itt.

A SkyShowtime az előfizetők számára közvetlenül elérhető a SkyShowtime alkalmazáson keresztül Apple iOS, tvOS és Android-eszközökön, Android TV-n, Google Chromecaston, LG és Samsung tévéken, valamint a www.skyshowtime.com/hu honlapon. A havi SkyShowtime-előfizetés ára: 1999 Ft (reklámmentesen), az előfizetés bármikor lemondható.

További információk a szolgáltatással kapcsolatban:

Honlap,    LinkedIn,    Twitter.