2017. december 17. - vasárnap

Johannesburg

Kinyomtatom...

Johannesburg valójában nem egy tipikus turista paradicsom, azonban ha valaki Fokvárosba, Durban-ba vagy a Kruger Nemzeti Parkba utazik, mindenképpen érintenie kell a várost. Ha pedig már itt van az ember, mindenképp érdemes körülnézni, hiszen számos érdekes látnivaló akad.

Ott vannak például a történelmi múzeumok, a galériák, melyek gyűjteményei olyan festők műveivel büszkélkedhetnek, mint Pablo Picasso vagy Auguste Rodin, a színházak vagy épp az állatkert.

Apartheid Museum
Ennek a múzeumnak a falai között a 20. századi Dél-Afrikával ismerkedhet meg a látogató, valamint betekintést kaphat abba a rasszista rendszerbe, amit a Nemzeti párt erőltetett az afrikai őslakosokra. A terror 1948-ban kezdődött, és végét csak az 1994-es, Nelson Mandela győzelmét hozó választások jelentették.

Hector Pieterson Museum
Hector Pieterson volt az első diák, akit halálos lövés ért az 1976. június 16-i diáklázadáson, Soweto-ban, amikor az állami rendőrség belelőtt a tömegbe. A diákok az új nyelvtörvény ellen vonultak utcára, ami megtiltotta és büntette az afrikai nyelv használatát. Soweto városában ma városnéző túrák keretein belül tekinthetők meg a forradalom helyszínei.

Johannesburg Art Gallery
A johannesburgi Művészeti galéria a Jouber parkban, a város szívében fekvő üzleti negyedben található. Ez a galéria olyan nagy, hogy a gyűjtemény csak mintegy 10%-a van kiállítva, mivel egyszerűen nem áll rendelkezésre több hely. A Johannesburg Art Gallery nagyobb, mint a Fokvárosban található Dél-Afrikai Nemzeti Művészeti Galéria. A három emeletes épület maga is műemlék. A mintegy 15 kiállító teremben és a kertben található szobor parkban megtekinthetők a 17., a 18., a 19., valamint a 20. századi európai és dél-afrikai művészek munkái. A gyűjteményben fellelhetők Rodin, Picasso és Dante Gabriel Rosetti munkái mellett Claude Monet és Henry Moore művei is.

Museum Africa
Az Afrika múzeumnak már az épülete is lélegzetelállító. Ebben a múzeumban nem a háborúk vagy a politikai terror kerül bemutatásra. Ez a kiállítás az afrikai kontinens rég elfeledett múltjába repít vissza, amikor az emberi civilizáció még csak az első, bizonytalan lépéseit tette meg a mai kor felé. A látogató megtekinthet a régészeti feltárások során előkerült csontokat, kőeszközöket és bepillantást kaphat az afrikai kultúra mélyebb gyökereibe.

Színházak
A színházak közül a Market Színházat emelném ki, amely ma a dél-afrikai modern dráma központja. A Johannesburg Civic Színház, pedig az első olyan színház, amely mind hazai, mind nemzetközi előadásoknak otthont ad.

Gold Reef City
A Gold Reef City (Arany tallér város) nem más, mint egy régi aranybányára épült vidámpark. Ebben a parkban minden az arany köré épült. Még a vidámpark dolgozói is korhű ruhákban idézik az 1880-as évekbeli aranyláz idejét.

A látogató leereszkedhet az aranybánya mélyére is, ahol egy valódi aranyércet tartalmazó eret is megcsodálhat, valamint azt is bemutatják, hogyan fejtik ki a nemes fémet.

A johannesburgi állatkert
Az állatkert mindig élvezetes kikapcsolódást nyújt. Ebben a parkban közel 3000 különböző faj él, melyek között a nagyon ritka és kihalással fenyegetett fehér oroszlánokat és szibériai tigriseket is bemutatnak. A látogatóknak lehetőségük van részt venni éjszakai túrákon, valamint etetési időben is megleshetik az állatokat.

Az állatkert mellett növényház is működik, ahol a növényeket öt különböző szekcióra bontották: illatuk, színük, különleges tapintásuk, pázsitfű félék és vízi növények szerint. Érdekesség, hogy az itt bemutatott növények mindegyike használatos a gyógyításban.

Az állatkert része egy csónakázó tó is, amit hatalmas park ölel körül.

Az Élet bölcsője
Az Élet bölcsője (Cradle of Humankind) vagy más néven a Sterkfontein barlangok, Johannesburgtól 50 km-re északnyugatra, Gauteng tartományban található. Az UNESCO által 1999-ben a Világörökség részének nyilvánított, 47 000 hektáros, területen régészek mészkőbarlangokat tártak fel, bennük 2.3 millió éves Australopithecus africanus csontokkal. Ezek a világon a legrégebbi előembertől szárazó maradványok. A fossziliákat 1925-ben kezdték feltárni, és még az elmúlt néhány évtizedben is kerültek elő csontok. Az elsőként feltárt koponyát, a tudósok rekonstruálták és megalkották, így ma már akár a szemébe is nézhetünk az egyik legtávolabbi ősünknek.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (2 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Boldog születésnapot! címmel egy felvonással megtoldotta a társulat a Macskajáték november 20-ai díszelőadását, hogy a közönséggel együtt itthon köszönthesse a 75 éves Felkai Esztert.

fotó Toldi Éva

Goldoni: A régiséggyűjtő családja című műve alapján.

Bandaloop a Kálvin téren

Tizenhét napon át a feltöltődés és a kortárs művészet fővárosa volt Budapest.