Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A forgatókönyv, amin Kevin Costner már 1988 óta dolgozik, most végre filmvászonra került. Pontosabban az első rész. Ugyanakkor nem kell sokat várnunk, hiszen a második rész is kész van és még idén moziba kerül.
Costner megszállottja a Vadnyugatnak és mindenáron szeretett volna egy hű adaptációt készíteni erről a korról. Az eredetileg két főhősös film a 12 év alatt egy többszálon futó többszereplős négyrészes filmsorozattá bővült, amelyen keresztül részletesen kívánja bemutatni Amerika korai történetét.
A 3 órás film az első telepesekkel kezdődik, akik az Angliában vásárolt tulajdoni lapukkal útnak indulnak a új világba. Útmutatást nem kapnak csak egy szórólapot és reményeket, hogy az új világban jólétben és nyugodtan élhetnek. A természeti adottságok adottak: nagy földterület és bőséges víz. Csak egy dologról nem tájékoztatták őket, az Apacsokról. Az indiánok egy csoportja ugyanis nem nézi jószemmel, hogy a földjeiket a tengerentúlról árusítják és fejlett fegyvereikkel kiszorítják őket természetes helyükről. Mindent meg is tesznek, hogy ezek az új telepesek ne vethessenek tábort az új világban.
Nincs egy egyértelmű főhős
Eleinte pár szálon fut a történet. Megismerjük a legelső telepeseket, majd egy férfit, aki rátalál a sírjukra. Lassan kiépül egy település a patak mentén, de rájuk is hasonló sors vár mint elődjeikre: az apacsok. Később a falu túlélőit követjük nyomon: egy kisfiút, aki egyedül túléli az indiánok támadását és mindenáron a bosszún jár a feje, egy édesanyát és kislányát, aki leleményességüknél fogva szintén túlélik a támadást. Egy másik szálon egy lánnyal találkozunk, aki megsebesít egy banditavezért, hogy saját kisfiát elmenekíthesse. A film vége felé amikor már azt gondolnánk a szálak összekapcsolódnak megismerünk egy újabb csoportot, akik szintén az új világ felé tartanak. A történet csak most kezdődik igazán.
Ne várjuk, hogy ez alatt a pár óra alatt bármire is magyarázatot kapunk. A történet csak most kezdődik viszont átélhetjük és részletes betekintést kapunk a vadnyugat minden egyes szegmensébe.
Az első film sikere kulcsfontosságú Costner számára, nem csak azért, mert nem kevés pénzt tett bele ebbe a produkcióba, hanem mert kétséges, hogy egyáltalán mind a négy rész elkészülhet-e. Ez az első két rész sikerén fog múlni. Ezért is láthatunk egy viszonylag hosszú előzetest a második részből a film végén. Egyelőre úgy néz ki, pozitív fogadtatású a film, így reménykedhetünk abban, hogy a negyedik részt is láthatjuk majd valamikor a mozikban. Addig is, ha valakit érdekel a vadnyugat mindenképp nézze meg az első részt - és év végén a másodikat.