Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Kollár-Klemencz László és Háy János közös produkciója július 14-én Zsámbékon.
Két sokoldalú alkotó, egy barátság - az irodalom, a zene, a kortárs alkotás mentén. Kollár-Klemencz László és Háy János először a Rájátszásban találkoztak, majd zenés, irodalmi produkciókban járták az országot és sor került egy közös felkérésre is, hogy lássák másképp a világot, mondjuk úgy, mint egy kutya vagy egy ló. Ennek nyomán kezdődött el az az inspiráló, egymás munkájára reflektáló barátság, amelynek lenyomata a KutyaGOló. A két művész rendhagyó barangolása Zsámbékon lesz először látható július 14-én.
„A KutyaGOló az érzelmek közössége, dalok, versek és novellák, sokszor a legfrissebb szövegek bemutatója. Eredetileg egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János) vagy egy ló (Laci). És ez a Laci és János egymás mellett maradt, hogy gondolkodjon sorsokról, otthonról, szerelmekről, teremtésről és pusztításról, életről és halálról. Az előadás címével azt is kifejezzük, hogy egy olyan eredendő képet szeretnénk megmutatni ezekről a dolgokról, amit még nem hamisított meg a világ.” (Háy János)
„Mindkettőnk szövegeiből válogattunk, régiekből és egészen újakból is. Az a kohézió, ami mindkettőnk munkáiban benne van, az, ahogyan látjuk és érzékeljük a világot, ez a kapcsolat lesz az est fókuszában. Témafelvetések mentén egymás gondolataira válaszolunk majd, magunknak, egymásnak és a közönségnek, szövegekkel és dalokkal.” (Kollár-Klemencz László)
Kollár-Klemencz László zenészként és íróként is aktív, Háy János író vonzódása a zenéhez közismert. A KutyaGOló egy tervezett, szerkesztett előadás, mégis improvizatív. „Nagyjából két előadásra elég szöveggel érkezünk majd erre az estére és az, hogy mely szöveget vesszük a kezünkbe az adott téma mentén, ott helyben fog eldőlni.” (Háy János)
Az előadásról további információ és jegyek itt.
A Zsámbéki Nyári Színház júliusi műsorán HOBO Hármasoltár című estje, Szabó Balázs és Bandájának Csöndkabát című előadása, Visky András Kitelepítés című regényének zenés felolvasószínházi változata és Vecsei H. Miklós és Balla Gergely Mondjad, Atikám! című József Attila estje is látható lesz. A színház további előadásairól részletek itt. (fotó Fejér János)
Műsor:
07.12 Hármasoltár - HOBO
07.13 Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát. Vendég: Accord Quartet
07.14 KutyaGOló - Háy János, Kollár-Klemencz László | BEMUTATÓ
07.21 Visky András: Kitelepítés - Visky András, Vecsei H. Miklós, Ávéd János, Juhász Anna
07.28 Mondjad, Atikám! - Balla Gergely, Vecsei H. Miklós
08.03 EGY ÉLETEM: Mucsi Zoltán - 08.04 (esőnap)
08.11 A kis herceg - Csorba Lóránt, Vecsei H. Miklós
08.23 Örkény István: Tóték - Beregszászi színház
08.24 Lackfi János: Medveles - Marton Róbert, Csiby Gergely | BEMUTATÓ
08.25 Lányos és fiús apák - Grecsó Krisztián, Dés László, Dés András
08.30 QJÚB: Radnóti - Nyilvános FŐPRÓBA
08.31 Márai Sándor: Hallgatni akartam - Hegedűs D. Géza