Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Négy helyszínen több száz nappali, konyha, hálószoba és étkezőbútor várja a látogatókat október 4. és 6. között Magyarország egyik legnépszerűbb otthonkiállítása.
Az ingyenes eseményen szakmai bemutatókkal és szaktanácsadással kerülhetnek közelebb a látogatók álmaik otthonához. A programsorozat egyik fénypontja az RS Bútoráruházban kialakítottlátványkonyha lesz, ahol Megyeri Csilla, Kamarás Norbert, Kármán Odett, Rékasi Károly ésfia, Rékasi Zsigmond is főznek és kóstoltatnak, így a sztárokkal kötetlen beszélgetésre islehetőség nyílik majd.
Számos hazai bútorgyártó széles kínálata mellett nemzetközi márkák is megjelennek október első hétvégéjén a 4 Helyszín Konyha&Otthon kiállításon, ami a jól ismert három budapesti és egy budaörsi helyszínen túl +1 helyszínen, a nyíregyházi MediaMarktban is megtekinthető. Az esemény egyben egy rekordkísérlet is, hiszen több száz enteriőr – a tervek szerint az országban a legtöbb - lesz egyszerre kiállítva a bemutatótermekben.
A szervezők tájékoztatása szerint a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy ergonómiai szempontból teszteljék a több száz bútort, megismerjék az exkluzív, magas minőségű anyagokból készült darabokat, valamint a letisztult, egyszerű vonalvezetésű termékeket. Emellett bemutatásra kerülnek a magas kényelmi faktorral rendelkező, extra funkciókkal felszerelt franciaágyak is.
Mindegyik szakmai helyszínen az érdeklődők első kézből kapnak segítséget álmaik otthonának megtervezéséhez, az esemény központi programhelyszínén, a Reitter Ferenc utcai RSBútoráruházban (Bp, XIII.) pedig magas színvonalú szakmai előadásokat is tartanak, aholérdeklődni lehet a különböző bútorok extráiról.
Jól ismert márkák, az Andante és a MobilaDalin segít eligazodni az üléskomfort világában, emellettpéldául a Multikomplex avat be mindenkit a megfelelő konyhagépek kiválasztásába, az Extra Leder Line szakmai tanácsai által kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb bőrbútort, a Moduló Bútor pedig 3Dlátványtervező felületével mutatja be a modern, egyedi nappalik új dimenzióját. A programösszeállításánál a bútorszövetekről sem feledkeztek meg, így további szakmai tanácsokkal lát el mindenkit ezen a téren az Aste Esztétika.
"Hetek óta folyik a munka, hogy minden a helyére kerüljön a hétvégére. Örömünkre szolgál, hogy helyszínt biztosíthatunk az ország egyik legnagyobb bútorpiaci eseményének, ahol a legnívósabb magyar bútorgyártók mellett a nemzetközi márkák is felvonulnak. Bízom benne, hogy az év eleji, az ország legtöbb konyhabútort felvonultató esemény rekordja után ez a rekordkísérlet is sikerül, és most az ország legtöbb enteriőrjét is a nálunk rendezett eseményen lehet majd megtekinteni." - nyilatkozta Pólya Ádám, az RS Bútor vezérigazgatója.
Megyeri Csilla, Kamarás Norbert, Kármán Odett, Rékasi Károly és Rékasi Zsigmondfőztjéből is kóstolhatunk
Az ingyenes kiállítás-sorozat fő helyszínén több hazai hírességgel is találkozhat a közönség. A sztárok kedvenc receptjeikbe és konyhai praktikáikba avatják be a látogatókat, a látványkonyhában készített fogásaik pedig az előadások végén meg is kóstolhatók.
Megyeri Csilla, Rékasi Károly és fia, Rékasi Zsigmond egyaránt a látványkonyhában fognak főzni és kóstoltatni, de emellett marad majd idejük beszélgetni is a látogatókkal.
Kóstolóból egyébként sem lesz hiány, hiszen a résztvevőknek lehetősége nyílik megízlelni például az Amicorn popcornjait, a bejáratnál egy FoodTruck kocsi várja szeretettel vendégeit, ahol a Smokey Monkies kiválói hamburgereit vásárolhatják meg, továbbá a Csak a Mentes piactéren kiváló mentes termékeket kóstolhatnak, valamint receptjeiket is elleshetik majd a látogatók.
A programsorozat – melynek fő partnerei között szerepel az RS Bútor, a MediaMarkt, a Andante és a MobilaDalin is – számos további érdekességet is tartogat, hiszen lehetőség lesz ingyenes 3D látványtervezést kérni, és nyereményjátékokkal is készülnek a szervezők.
A kiállítás további részletei és pontos programterve a 4 Helyszín Konyha&Otthon kiállítás oldalán is megtalálható.




















