Beethoven Journey

A 2024/2025-ös évadban Takács-Nagy Gábor vezényletével öt estés hangverseny sorozatban adja elő a MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven összes (kilenc) szimfóniáját. Az első alkalomra 2024. október 18-án kerül sor, a Zeneakadémián.  

Nem véletlen, hogy minden jelentős karmester létrehozta a maga Beethoven szimfónia-sorozatát. Mindegyikőjüket megihlette ezeknek a bámulatos műveknek a szellemisége, mindegyikükben feltámadt a közlési vágy, hogy elmondják a világnak, mit jelentenek nekik ezek a csodálatos darabok. Megfigyelhető, hogy ez a közlési vágy életük delének elmúlta után támadt fel, bizonyítva, hogy nem az ifjonti lelkesedés, hanem a lényegbe hatoló megismerés ihlette őket. Takács-Nagy Gábor már hegedűművész és kamaramuzsikus korában is a zeneszerző szándékának alázatos megvalósítását tekintette fő céljának és ezt az attitűdöt folytatja karmesterként is. Rengeteg koncert tapasztalatával felvértezve elérkezett számára is a „Beethoven összes” ideje. 

2023 nyarán került forgalomba az általa vezényelt Beethoven szimfóniáinak CD kiadványa, a világhírű hanglemezkiadó, a Deutsche Gramophone Gesellschaft gondozásában, Beethoven Journey címmel.  Érdekessége, hogy ez az utolsó kézzel fogható CD, amit a neves kiadó megjelentetett. A közreműködő zenekar a svájci Verbier Festival Zenekara, amellyel Takács-Nagy évek óta rendszeresen dolgozik, szinte „ismerik egymás lélegzetvételét” is.

Takács-Nagy Gábor a MÁV Szimfonikus Zenekarral is rég óta együtt dolgozik. 2005 óta művészeti tanácsadó, 2008 szeptembere óta a zenekar első vendégkarmestere, 2010-től pedig vezető karmester és művészeti vezető volt. 2012-ben ő vezényelte a MÁV Szimfonikusokkal Karl Jenkins Arany János költeményére komponált, A walesi bárdok című oratóriumának világpremier hanglemezfelvételét. 2018-tól a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere. 

A Svájcban élő művészt Magyarországon 2017-ben Bartók-Pásztory-díjjal, 2021-ben Prima Primissima díjjal, 2024-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 

A Beethoven-sorozat első hangversenye az Istvánkirály-nyitánnyal kezdődik, melyet az 1812-ben átadott Pesti Német Színház megnyitójára komponált. A folytatásban Beethoven I. szimfóniáját hallhatja a közönség, amit 1800. március 2-án mutattak be Bécsben, a Császári Udvari Színházban. Zenéjében felismerhető a nagy szellemi előd, Haydn öröksége, de azok a sajátosságok is, amelyek a későbbi Beethoven-szimfóniákat egyénivé teszik.

Az est második részében az 1806-ban komponált IV. szimfóniája hangzik el, amelyben kevesebb a kitörni vágyó energia, több viszont az egyszerű, mindennapi emberi érzelem. Szépen látható a műben az a folyamat, amelynek során Beethoven megtalálja a maga egyéni hangját és a zenéjében rejlő előremutató vonásokat.

Beethoven+

A MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven-sorozatának aktuális műsoráról minden hangverseny előtt pódiumbeszélgetést tartanak Takács-Nagy Gábor karmesterrel a koncertteremben 17:45-től, a belépőjeggyel/bérlettel rendelkezők részére. 

A beszélgetést Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója vezeti.  

További különlegesség, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar aktív közreműködői lehetőséget biztosít a Zeneakadémia hangszeres hallgatói számára a Beethoven-sorozat hangversenyein, hogy minél több tapasztalatot szerezhessenek a diákok a próbafolyamat során és az előadásokon. A két intézmény közötti együttműködés a hallgatók zenekari gyakorlatát hivatott segíteni mind szakmailag, mind emberileg, hiszen egy professzionálisan működő társulat tagjaivá válnak a közös munka idejére.  A kezdeményezéshez Takács-Nagy Gábor karmester is örömmel csatlakozott.  

Jegyek: https://mav.jegy.hu/program/beethoven-arcai-beethoven-takacs-nagy-gabor-e2-162336/1144697