Giuseppe Tornatore múzsája szülőföldje, Szicília indulatokban és érzelmekben gazdag tája. A Cinema Paradiso és a Maléna rendezője most is ezen a földön találta meg azt az ihlető forrást, amelyből az előző két filmjéhez is képeket, figurákat és történetet merített.

Baaría című legújabb alkotásában családjának és szülővárosa lakóinak állít emléket, amelyben korábbi filmjeihez hasonlóan, áradó érzelmekre hangolt jelenetek során keresztül bontakozik ki közel három emberöltőnyi élet. Családi filmeposzában legfőképpen édesapjára emlékezik. De nemcsak a család, a város a főszereplője a rendező munkájának, hanem a filmművészethez való viszonya is.

Tornatore a gyerekekre jellemző kíváncsisággal figyeli az életet és a benne élőket, és igyekszik a rájuk jellemző rácsodálkozásával szemlélni a körülette kavargó olasz valóságot, ahogy ezt korábbi munkáiban is megfigyelhető, de hiányzik filmjéből a gyermeki látásmód eredetisége és kíméletlensége. Rendre a felnőtt bújik ki belőle, mikor gyermekkorának hőseiről vall. A kezdő képsorok pedig azt sugallják, hogy a kis Giuseppe meséli el apja életét, ahogyan végül filmbéli apja, Peppino Torrenuova megálmodta a saját és gyermekei történetét. Érdekes megoldás az elbeszélőnek ez a megkettőzése, és a rendező a záró jelenetekben is visszatér a kétféle narráció tükröztetésére, de valójában a film megmarad a hagyományos elbeszélőmód biztonságánál.

A rendező világképe szerint az élet alapvetően harmóniára törekszik, és ezt a törekvést derűvel és optimizmussal vizsgálja. A város lakói, mint megannyi hősök szállnak szembe a hatalommal a maguk módján, és iróniájukkal sikeresen zúzzák szét a fasizmus gőgjét. De a béke éveinek kommunista útkeresése, még ha olykor véres összetűzésekbe is torkollott, nem válik igazán drámaivá a képeken. A maffia jelenléte sem okoz súlyának megfelelő megrendülést. Tornatoret érezhetően a múltat megszépítő emlékezés vezette, és ezért a drámaiságra való törekvése erőtlenné vált, ami nem tett jót a filmnek. A XX. századi olasz történelemnek meghatározó korszakait bemutató jelenetek így leginkább csak szépen kivitelezett tablók maradnak, és nem emberi törekvések drámai konfliktusának sorozata. Az operatőr, Enrico Lucidi munkája ugyanolyan nagyra törő, mint a rendező vágyai szülőföldjének bemutatása kapcsán.

Leginkább a falu, a család közösségének fontosabb történéseit bemutató jelenetek sikerültek. Egy zárt világot mutatnak be, ahol nincs magánélet, mert az életnek szinte minden megnyilvánulása mások előtt zajlik. És itt Tornatore fel tudja ébreszteni a nosztalgiát egy olyan világ iránt, ahol a meghalás is közösségi élmény. A haldokló távozása után is feladatot lát el, mert elviszi az itt maradottak üzenetét a túlvilágra. Az elmúlás valójában egy új út kezdete, mert minden kiegyenlítődik ebben a világban. Az ősök és leszármazottaik története végzetszerűen összefonódik, és a halállal sincs éles cezúra a nemzedékek között. Ezt a folytonosságot érzékelteti többször is a kamera mozgása, amikor vágás nélkül szel át éveket. De nem húzódik élesen határ a képzelet és valóság között sem. Mesei realizmus a rendezőé, amelyben a belül megélt világ rangja nem kevesebb a külvilágénál. Drámai ütközet leginkább itt következik be a történetben. A mese és az álmok idealizált világa az apa számára a kommunizmus eszméiben valósítható meg, és ha az apa a sorozatos csalódások hatására a jóba vetett hitét nem is veszíti el, de az ideológiai mozgalomban előbb-utóbb csalódik.

A rendező érezhetően egy, a gyerek szemével látott, misztikus világot próbál megteremteni, de hiányoznak belőle azok a mitikus figurák, amelyeket a Fellini mozin felnőtt alkotótól elvárnánk. A felnőtt apát megbízhatóan alakító Francesco Scianna és az anyát hasonlóan jól megformáló Margareth Madé, két mindennapi gondokkal küzdő átlagember.

Az ötvenes éveiben járó rendező egyfajta összegzést is elvégez nagylélegzetű filmjében, és megjelenik a Cinema Paradisojának füstös, megjegyzésektől hangos, de varázslatos mozi terme, és Maléna nem kevésbé lenyűgöző idomai.

Giuseppe Tornatore nem mond el többet a történelemről és az emberekről, mint amit eddig is tudtunk, és azt sem mondja el jobban, de mégis, filmjének legfőbb érdeme, hogy szerethető világot teremt benne.

7/10 pont

Baaria - olasz-francia filmdráma, 150 perc, 2009
Rendezte: Giuseppe Tornatore
Szereplők: Gaetano Aronica (Ciccio), Francesco Scianna (Peppino Torrenuova), Marco Iermano (Pietro)