„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
Ritka, amikor egy filmfesztiválon a nemzetközi és a diákzsűri fődíját is ugyanaz a film kapja. Ilyenkor kétség nem fér ahhoz, hogy volt a több mint 80 filmes mezőnyben egy olyan alkotás, ami minden egyes hozzáértő szerint a legjobb volt. 2010-ben a BuSho rövidfilmfesztiválon ez történt: a Bulkin utolsó napja című orosz film minden fődíjat megnyert a Vörösmarty moziban.
A filmben egy köztisztviselő házaló munkát végez. Házról-házra jár olyan emberekhez, akiknek aznap meg kell halniuk és egy kérdőíven ki kell pipálniuk azt a részt, hogy „tökéletesen elégedett voltam az életemmel”. Ivan Szergejevics Bulkin ezt visszautasítja. Alekszej Andrianov rendező helyett a díjat a film producere, Ivan Lopatin, a fesztivál vendége vette át.
Az ezüst BuSho díjat egy tíz perces indiai szatíra nyerte: Shumona Banerjee Kusum/Virágbimbó című filmje egy fiatal transzvesztita prostituált és egy erősen depresziós angoltanár fura viszonyába enged betekintést.
Eduardo Chapeto-Jackson A vég című 29 perces spanyol filmje nyerte a fesztivál bronz BuSho díját, mely egy reális veszélyen alapuló negatív utópia.
A fesztiválon a legnagyobb érdeklődést a versenyprogram váltotta ki, de sok Magyarországon élő külföldi néző érdeklődött az angol feliratos Bacsó-Kállai retrospektív iránt is. A délutáni és az esti versenyfilmek mind teltházasak voltak, 25 külföldi alkotó volt vendégeskedett a fesztiválon, akik közül sokan a fesztivált követően is Budapesten maradtak néhány napot. 3 magyar film is kapott díjat: A legjobb operatőr Maly Róbert lett Az ulmi szabó című film képeiért. Ágói Krisztina Ez titok az ilyesmi… című animációja két díjat is nyert (legjobb ötlet, nagyváradi Szabadság mozi különdíja), továbbá a diákzsűri egy különdíjjal értékelte Alexei Alexeev Log Jam című méltán kultikus filmjét is. A hatodik BuSho filmfesztivál sikeresen záródott a szombat esti díjkiosztóval.
A fesztiválnak idén nem állt módjában az 1000 eurós fődíjat kiosztani, de hála a támogatóknak tárgyi ajándékokban 1 millió forintot meghaladta az összdíjazás.
Díjazottak:
Arany BuSho
The Last Day of Bulkin I.S. / Bulkin utolsó napja (12:00)
Alekszej Andrianov, Oroszország
Ezüst BuSho
Kusum / The Flower Bud / Virágbimbó (10:31)
Shumona Banerjee, India
Bronz BuSho
The end / A vég (28:00)
Eduardo Chapeto-Jackson, Spanyolország
Legjobb némafilm (a legjobb kísérleti kategória helytt hozta létre a zsűri)
La Carte / The Postcard / A Képeslap (7:30)
Le Lay Stefan, Franciaország
Legjobb animáció
Benigni/Benigni (7:49)
Jasmini Ottelin, Elli Vuorinen, Pinja Partanen, Finnország
Legjobb vígjáték
Uwe + Uwe / All change please (11:50)
Lena Liberta, Németország
Legjobb alakítás
Mareille Labohm
Kaas / Cheese / Sajt (21:45)
Vanesa Abajo Perez, Hollandia
Legjobb ötlet/Nagyváradi filmfesztivál díjazott
Ez titok az ilyesmi... / Secrets, they be... (07:30)
Ágói Krisztina, Magyarország
Legjobb operatőr - Duna Tv forgalmazási díj
Az Ulmi szabó / The Tailor of Ulm (13:00)
Maly Róbert, Magyarország
A zsűri különdíja
La Culpa del Otro/When you face the pain/Amikor szembesülsz a fájdalommal (19:50)
Ivan Ruiz Flores, Spanyolország
A Diákzsűri díjai:
Fődíj
Bulkin utolsó napja
Alekszej Andrianov, Oroszország
Különdíj
Ő soha nem tenné meg
Anartz Zuazua, Spanyolország
Log Jam
Lexei Alexeev, Magyarország
BuSho Spotverseny eredményei:
Első díj
Riskó Zoltán: Felesút
Második díj
MeRiGalli: Üllői út 4.
Harmadik díj
Samuel Vangerven: Sleep Walker
Közönségdíj
Zsély Csilla: Zúzós volt a nyár?